Elég aljas tőlem, hogy ilyen nehezen emészthető verset adok nektek vasárnap estére, de túlságosan jól laktam, és úgy látszik, tele hassal csak ilyen telik ki tőlem. Legközelebb majd vacsora előtt gondolom ki, mit is akarok nektek továbbítani!

Amikor az önmegvalósítás

Eme formáját választod,

Hogy töményen játszod

A süketet és a néma vakot,

Agyad  eközben észrevétlen

Csendesen töpörödik

A zárójelek erdejében,

Gigádra hullafoltos masnit

Köt a jó Isten dizájnos

Kedvében.

Grátiszként: kongó szem-

Üregedben kommunista

Szombatot tartanak a hét

Minden napján a kántáló

Siratóasszonyok.

Amikor a nemtörténés

Homorulatának öbléből

Ütött-kopott hajódat

Kirobbantani sem tudod,

Izmosodni vélt,

Agyonstrapált öntudatod

Akár egy körúti lebetonozott

Hirdetőoszlop, melynek

Rácsos tövében az abszolút

Józanságot dadogva tagadod,

A múlt felkiáltójelei sem

Vigasztalják ekkor már

Fakón sápadt tudatod.

Nos, lenne hozzá jogod

Beledorombolni a Sors

Hallókészülékébe:

Hé, Haver!

Tán hozzá kezdhetnénk

Már az ünnepi estebédhez…

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 2. kötetéből származik ez a vers)