MENNI FOG EZ NEKED?

(Ahogy kinyitottam az Érzelemrészvények 2. kötetemet – már a végéhez közeledve -, a lényeglátás kellős közepében találtam magam, mely örök érvényű, mint a nappal és az éj váltakozása.)

Kérlek, Istenem, tedd lehetővé nekem, hogy
Segíthessek neki (legalább egy kicsit), és
Mellékesen magamon is, ha lehet.

Hadd mondjam el (kirekesztve kommunikációnkból
Minden félreérthető jelbeszédet), hogy nem
Véletlenül eresztettél össze bennünket, mint két,
Egymás belső titkaira kihegyezett kémet, majd
Dühödt szavakkal golfozó ellenséget, és okádtunk
Egymásra kigyót-békát s tüzet.

Csempészd lelkébe mérhetetlen lelki nagyságodat,
Békédet vagy kincseidből egy nyúlfarknyi keveset.
Emeld fel magadhoz utcai harcos, tévelygő
Gyermeked. Ha nem tudod a magasban
Megtartani őkelmét melletted, átvállalom édes
Terhed. Hadd legyek őrangyala, Neked meg
Örök hű szövetségesed.

Kérlek, ne add elő éned túlságosan átszellemülten,
Legyél szószolóm prózai módon – félkézből néhány
Csodát téve, égi jelet köréje gyűjtve -, emberi
Szavakkal, egyszerűen. Te legyél a jó hírnöke.

(Klassz szereposztás, nemde?) El ne riaszd őt,
Mint a ritka nagyvadat tőlem.

A barátság – úgy vélem -mindannyiunk életében
Az anyagi javaknál jóval többet érhet. Nem
Foghatod be panaszlásomra válaszképpen menyei
Füled s szemed. Zárt szemű szobámba küld el
Melengető, szórt fényed.
Mit gondolsz, Istenem, menni fog ez Neked?

(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 2. kötetéből)