Álom Manók és társai (96.) Bagoly mondja verébnek…

 

Ha idáig nem is fogtatok tüzet a melegtől, akkor most fogtok, pláne, hogy ezekben az órákban születik meg az első számú unokám – remélhetőleg még lesz több is. Ennek következtében eléggé felborult a lelki egyensúlyom. Irtóra drukkolok Krisztának, a kis filippin menyemnek és mindannyiunknak – bele értve az új kis jövevénynek.

(Utólag betettem nektek az unokámmal kapcsolatos, megismételhetetlen élmény-anyagomat taglaló blogomat: Simonék félrebeszélnek (69.) Nagyi, hogy ityeg a fityeg?)

Annyira felborultam, hogy ezt a sorozatot – amit hétvégeken szoktam kiszórni elétek -, most, hétközben teszem. Napok óta a neten lógok, hogy begyűjthessem a londoni híreket, amik a szülés előtti, helyzetjelentés másképpen.

 

 

Beüüü, milyen dögös szám ez! Remélem, illik az én dögös blogomhoz is! Csókolok mindenkit, aki még bepillant a boszorkány vegykonyhámba ebben a döglesztő melegben is! (Nagyon remélem, hogy egyszer rendbe hozzák a blogomat úgy, hogy amit a szerkesztő oldalon látok, azt Ti is fogjátok észlelni és – főleg – élvezni!)

 

Micsoda riszálás – művész fokon!

 

Remélem, tudtok követni! És még én mondom, hogy ne legyetek kishitűek! Bagoly mondja verébnek…

 

 

Az állatoknál nagyszerűbb élőlények nincsenek. Mi az utolsó sorban kullogunk utánuk.

 

 

Neki is melege van, és ő már tudja, hogy az emeleten sokkal melegebb van!

 


Szedjetek egy kis virágot és lepkét a réten a naplementében!

 

 

A mami nem szereti, ha rendetlenség van a lakásban. Na, és még a levegőben is?

 

 

 

Az én hátamat aztán leshetnétek, még egy katicabogarat sem tetováltatnék rá, még ha fizetnének is érte, hogy hadd pingáljanak rá!

 

 

 

Snoopy barátom pedig úgy gondolja, hogy ő nagyon ügyes és szép!

 

 

Erről a gifről jut eszembe, hogy kellene valami dögös napszemüveget vennem, de mindig csak halogatom. Majd télen!

 

 

Szóval, még mindig itt lebzseltek?

 

 

A ventilátor és a légkondi is ősi ellenségem!

 

 

Táncolás kifulladásig!

 

 

Egyik kutyám sem ilyen, hogy megengedné a porszívó használatát, inkább húznak ki a házból, ahogy bekapcsolom a masinát!

 

 

De jó! Végre egymásra találtak!

 

 

Ezt a táncosnőt sem érdekli, hogy annyi hacuka nehezíti a mozgást, mivel a dekoráció, a látvány mindennél fontosabb.

 

 

Én viszont sosem leszek angyal, ezt biztosan tudom.

 

 

De jó, de jó!

 

 

Még mindig meleg van nálunk:

 

 

A mozgás egyenlő az élettel. Ez viszont már ultra jó!

 

 

Örülök, hogy ilyen jól szórakoztatok nálam. Máskor is jöhettek egy kicsit kikapcsolódni!

 

 

Férfi olvasóinktól pedig külön jó-éjt puszival búcsúzom. A női olvasóim viszont látogassanak meg egy olyan blogot, ahol férfi a blogíró, és akkor majd tőlük fog elbúcsúzni valami egészen más formában, mint ez.

 

 

Mielőtt viszont teljesen elbúcsúznék tőletek, meleg szívvel ajánlom egyik blogomat, amiben második unokám születéséről is szólok, de legfőképpen az akkori londoni viszonyokról. Tanulságos: Londoni tévelygések (82.) Lucy megszületett, avagy mi történik délben Londonban?

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

 

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 

92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 

93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 

94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei) 

95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!)

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

Cikkajánló

1 097 thoughts on “Álom Manók és társai (96.) Bagoly mondja verébnek…

  1. This is the right website for anyone who wishes to find out about this topic.
    You know a whole lot its almost tough to argue with you (not
    that I personally would want to…HaHa). You definitely put a brand
    new spin on a topic that’s been discussed for ages. Great stuff, just
    great!

  2. It’s going to be finish of mine day, except before finish I am
    reading this fantastic paragraph to improve my know-how.

  3. Helpful info. Lucky me I discovered your web site by chance, and I’m
    stunned why this coincidence did not came about in advance!
    I bookmarked it.

  4. Your style is unique compared to other people I’ve read stuff from.

    I appreciate you for posting when you’ve got the opportunity, Guess I’ll just book mark this site.

  5. wonderful points altogether, you simply received a emblem new reader.
    What might you suggest in regards to your publish that you just made a few days in the past?

  6. Everyone loves what you guys are up too.

    Such clever work and reporting! Keep up the superb works guys I’ve
    added you guys to my own blogroll.

  7. I pay a visit everyday a few sites and information sites to read articles or reviews, but this webpage presents quality
    based writing.

  8. That is a really good tip particularly to those new to the
    blogosphere. Short but very accurate info… Appreciate your sharing this
    one. A must read article!

  9. Someone necessarily lend a hand to make significantly posts I’d state.
    That is the first time I frequented your website page and so far?
    I amazed with the research you made to make this particular submit incredible.
    Excellent activity!

  10. Pretty nice post. I simply stumbled upon your blog and wanted to say that I have truly loved surfing around your weblog posts.
    After all I’ll be subscribing on your rss
    feed and I am hoping you write again soon!

  11. I feel that is among the so much important information for me.

    And i am glad studying your article. However wanna observation on some basic things, The site taste is ideal,
    the articles is truly excellent : D. Good process, cheers

  12. My family all the time say that I am killing my time here at web,
    but I know I am getting know-how every day
    by reading thes good posts.

  13. Hello there, You’ve done an incredible job.
    I will definitely digg it and personally recommend to my friends.
    I am sure they will be benefited from this site.

  14. Hey there just wanted to give you a brief heads
    up and let you know a few of the pictures aren’t loading properly.
    I’m not sure why but I think its a linking issue. I’ve tried it in two different web browsers and both show the same results.

  15. Hey there! I just want to offer you a huge thumbs up for the great information you’ve
    got right here on this post. I’ll be returning to
    your website for more soon.

  16. We’re a gaggle of volunteers and opening a brand new scheme in our community.

    Your web site provided us with helpful info to work on. You have done a formidable process and our whole community will probably
    be grateful to you.

  17. Howdy! This post could not be written any better!
    Reading this post reminds me of my good old room mate!
    He always kept talking about this. I will forward this article to him.
    Pretty sure he will have a good read. Many thanks for sharing!

  18. Its like you read my mind! You appear to know a lot about this, like you wrote the book in it or
    something. I think that you can do with a few pics to drive
    the message home a bit, but other than that,
    this is wonderful blog. A great read. I’ll definitely be back.

  19. Do you have a spam issue on this site; I also am a blogger, and I was wondering your
    situation; many of us have created some nice procedures and we are looking
    to exchange solutions with other folks, please shoot me an email if interested.

  20. Hey there! This is my first visit to your blog!
    We are a group of volunteers and starting a new
    project in a community in the same niche. Your blog provided us useful information to
    work on. You have done a extraordinary job!

  21. Hello! This is my first visit to your blog! We are a team of volunteers and starting a new initiative in a community in the same niche.

    Your blog provided us beneficial information to work on. You have done a wonderful job!

  22. Awesome issues here. I’m very glad to see your article.
    Thank you so much and I am taking a look ahead to
    contact you. Will you kindly drop me a e-mail?

  23. I love what you guys are usually up too. This type of clever work and reporting!

    Keep up the fantastic works guys I’ve incorporated you guys to
    my personal blogroll.

  24. Having read this I believed it was extremely informative.
    I appreciate you spending some time and effort to put this information together.
    I once again find myself spending a significant amount of time both reading and leaving comments.
    But so what, it was still worthwhile!

  25. You really make it appear so easy with your presentation however I find this matter to be actually
    something that I feel I’d by no means understand.

    It kind of feels too complex and very vast for me.
    I am having a look forward on your next post, I will attempt
    to get the hold of it!

  26. Excellent goods from you, man. I’ve understand your stuff previous to and you are just too magnificent.
    I actually like what you’ve acquired here, certainly like what you are stating and the way in which you say it.
    You make it enjoyable and you still take care of to keep it wise.
    I cant wait to read much more from you. This is actually a
    tremendous site.

  27. Wow, marvelous blog layout! How long have you been blogging for?
    you make blogging look easy. The overall look of
    your web site is wonderful, as well as the content!

  28. May I just say what a comfort to uncover someone who actually knows what they are discussing on the web.
    You actually know how to bring an issue to light and make it important.

    More people should read this and understand this side of the
    story. I was surprised you’re not more popular given that you
    certainly possess the gift.

  29. Fantastic website. A lot of useful information here.
    I am sending it to a few friends ans also sharing in delicious.
    And of course, thank you in your sweat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük