Gyerekek! Ez már maga, a szerelem!
Elmentem még a múlt hétvégén Krisztával és Danival a Marble Archntól pár száz méterre levő Winter Wonderland, hatalmas parkba.
Az „objektum” megközelítése sem egyszerű, tehát az embernek talpán kell maradnia, hogy egyáltalán a bejárathoz eljusson, mert több ezren ostromolják meg ezt a szórakoztató központot egy azon időpontban. A bejáratnál mindenki táskáját átvizsgálják természetesen, tehát ez lassítja az előbbre jutást, viszont utána arra szambázol, amerre csak akarsz. (Ne vigyetek magatokkal kézigránátot, bombát. Most fogjátok vissza magatokat!)
A választék óriási, és első látásra kiismerhetetlen.
Én még az elején elmaradtam Krisztáéktól, mert videót készítettem. Ekkor én nem tudtam mással törődni, csak hogy sikerrel járjak. Ők pedig mire észrevették, hogy én sehol…
Kb. itt tűnhettem el:
„Nem baj -, okoskodtam én -, így legalább nyugodtan kiélhetem magamat a képanyagok begyűjtésében”. Na, igen, arra nem gondoltam, hogy ami újat kaptam (Icefox Action Camera 4K), az akció kamerát, azzal annyira még nem tudok boldogulni, illetve nem értem (többek között), miért nem lehet a helyi zajokat, hangokat hallani, pedig ez is nagyon fontos lenne.
Ha semmi egyebet nem néztek meg, csak ezt a kísértet kastélyt, már nem hiába keltetek fel. Amit ott előadnak! Egyszerűen mesés! A Hyde Park Corner metró bejáratnál levő kapuhoz van közel. Ne hagyjátok ki! Itt minden mozog, változtatja a formáját, színét, falból jön előre, majd eltűnik, mindenféle hangeffektusok, ami belefér…
Mindent egybevetve én biztos, ha lenne gyerekem, jövőre úgy szervezném meg – ez lenne a család karácsonyi ajándéka -, hogy ezt a látványosságot nem hagynám ki semmiképpen.
A Heathrow Repülőtérről egyesenen metróval el tudtok jutni a Hyde Park Corner-ig, itt leszállva, egyenesen a szórakoztató központ szájába sétáltok. Ingyen lehet bemenni. Természetesen, ha valahová fel akartok ülni vagy igénybe akarjátok venni valamelyik szolgáltatást, akkor már fizetni kell.
Ez olyan, mint egy nagy búcsú, csak sokkal csicsásabb, fineszesebb megoldásokkal fűszerezve. Egy napos program, sőt még bevásárlást is be lehet irányozni, mert a Marble Archnál belekerültök áruházok sorába.
Viszont – mint tudjuk – ha most akarnátok megvenni a repülőjegyet idénre, bizony csak jó, izmos összegért tudnátok megtenni, tehát inkább érdemes ezt jövőre áttenni, amikor egy kis előrelátással sokat lefaraghattok a költségekből. Inkább csak érdekességképpen bemutatom ezen a videón, hogy mekkora tömeg hömpölyög mindenhol, de főleg ezen a környéken:
Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:
1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!
2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!
3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!
4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!
5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!
6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!
7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!
8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!
9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!
10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!
11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!
12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!
13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!
14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!
15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!
16. részt (Az élet nem habos sütemény) itt olvashatod el!
17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el!
18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!
19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!
20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!
21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!
22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!
23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!
24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!
25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!
26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!
27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!
28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el!
29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!
30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!
31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el!
32. részt (Hátulról) itt olvashatod el
33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!
34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el!
35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!
36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!
37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el!
38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!
39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!
40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!
41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!
42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!
43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!
44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!
45. részt (Minőségbőrze a Libertyben) itt olvashatod el!
46. részt (Amint vetsz, úgy aratsz) itt olvashatod el!
47. részt (Boston Belle Cafe a vízen!) itt olvashatod el!
48. részt (Csillagszóró) itt olvashatod el!
49. (Holland parki mókusok)
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
I was looking at some of your posts on this internet site and I think this website is real informative ! Continue putting up.
Thank you!
I like very much go to London.
Best regards Mara Simon
Hey would you mind stating which blog platform you’re using? I’m planning to start my own blog soon but I’m having a difficult time making a decision between BlogEngine/Wordpress/B2evolution and Drupal. The reason I ask is because your layout seems different then most blogs and I’m looking for something completely unique. P.S My apologies for being off-topic but I had to ask!|
WordPress. I like it.
Wonderful, what a weblog it is! This blog presents valuable facts to us, keep it up.