Londoni tévelygések (59.) Bemehettem másodszor is a Playboy Kaszinóba?

Az előzőt részét itt olvashatjátok el!

Ha valakinek sürgős dolga akadna itt, először is meg kell keresnie ezt a helyiséget. És milyen szuper nyelvgyakorlási lehetőség! A toalett fontos helyisége minden szórakozó helynek. A londoni Playboy Casinoban minden tükör és csupa rejtelem, félhomály jellemzett minden minden zeget-zugot. El kell ismerni: a tükrök csodásak voltak!

 

 

Erről pedig rögtön az jutott az eszembe, hogy ha sürgősen szeretnék a hölgyek sminkjüket megigazítani, akkor nagy bajban lennének!

„A Playboy jó hely, tele van mindenféle bombázóval. Ez egyáltalán nem rossz hely!” – summázta Dani, visszaemlékezve a tegnapi estre, ill. éjszakára.

Hoppá, hoppá, ez csak egy volt bombázó. És annak is csak a lába! Mekkora pech!

 

Playboy láb 2 Playboy pepita láb

 

Ha tag vagy ebben a kaszinóban, akkor egy-egy oda látogatásod alkalmával megvacsorázhatsz úgy, hogy 100 fontnak megfelelően vendége vagy a kaszinónak. Na, most 100 font nagyon sok.

Danival össze-vissza rendeltünk mindenfélét, de képtelenség két embernek elfogyasztania ennyi összegért kihozott kaját. Még akkor sem, ha igen igényes, speciális étekről van szó. Igaz, mi nem fogyasztunk szeszt egyáltalán.

A „bébi csirke” óriásoknak. Íze páratlan volt. Az édesség több íz kombinációja, kettőnknek pompás csemege volt a végén.

playboy csirke Playboy sweet

Már van összehasonlítási alapom londoni, menő éttermekből. Itt valóban úrnak képzelheti magát bárki, mert olyan kiszolgálásban részesül. A kedvencünk egy fiatal, lengyel, cinege alkatú férfi. Olyan, mint a csík, egyik lába itt, de a másik ott. Ha kérnek a vendégek tőle bármit, elemében érzi magát. Más pincérek teljesen tönkremennek bármilyen kérés, rendelés hallatán…

Az ízek, a formák, az étkek dresszírozása kitünő volt. Az adagok mérete – hüm… Szerintem óriásoknak méretezték, mert rajtam kifogtak.

Gyönyörű tálalásban, igazi, értő, figyelmes kiszolgálásban részesültünk:

 

A hajnali órákban mintha a levegő is ritkásabb lenne. Talán az a nagy nyüzsgés hiányzik az embernek.

– Ti, magatok válogatjátok össze a szereléseteket nap, mint nap? – fordultam egy magában lézengő, feladat nélküli dealer hölgyhöz. Rajta a szokásos trendi szerkó: szabadon a vállak, a keblek is kibuggyanó-félben, lélegzet-ellálító feszes derékkal, erős combkivágással a fekete, fényes anyagból készített szexi bébi szerkó. Fekete harisnyanadrággal természetesen. Nyakában egy fekete-fehér nyakék – nyuszisra véve a figurát.

playboy nyuszilányok rajzban

  • Nem -, feleli a szintén lengyel, igen csinos hölgy, aki 25-30 éves lehet.  – Egy, öltözködéshez értő nő foglalkozik azzal, hogy ki mit vesz fel.
  • Nem értem: nem veszi észre, hogy nem mindegy, kihez milyen ruha illik? Egy fekete hajú, fekete bőrű hölgyhöz kevésbé illik egy fekete szerelés. Olyan, mint a kéményseprő az alagútban. Viszont a piros, fényes szerkó az már szemet vonzó. Ráadásul lent, a recepciónál a fekete hajú, barna bőrű lányon totál fekete ruha van. Ezt erősítve a világítás is igen gyér, tehát egyáltalán nem érvényesül a nő egyébként kiemelkedő nőiessége.  
  •  Igen, igaza van -, bólogatott a fiatal hölgy, mert neki is szemet szúrt ez a dolog.
  • Igen, csak a nők foglalkoznak ilyen témával, mert a férfiakat ezek a részletek teljesen hidegen hagyják.

Tudjátok jól, hogy lezser „fickó” vagyok. S ennek számos következményei vannak. Jahhhh, bár így szép az élet! Állandóan izgalmakat tartogat.

Másodszorra is bementünk a Playboy Casinóba, és szerencsénkre, rögtön az elején sikerült két igazi, dögös cicababával Danit lefotózni. (A fotót láthatjátok az előző blogban.) A fényviszonyokkal sem volt semmi probléma.

Már éppen elhelyezkedtünk, amikor egy nagyon komoly úri ember jött hozzánk, és azt mondta, hogy engem 2004-ben az egyik kaszinóból kitiltottak. Mondjuk Danival, hogy 2004-ben még nem jártam Londonban, tehát ez kizárt dolog.

Ám pechemre nem vittem magammal a személyimet, semmit sem, mert a másik táskában hagytam. Már annyiszor jajongtam, hogy elég lenne a nőknek egy táska… Szóval, nehogy szívritmus zavar támadjon, mondtam az ürgének, inkább hazamegyek a személyemet igazoló kártyáért.

Ám fiam azt mondta, nem, nem megyünk vissza. „Ez intő jel volt arra, hogy nem lenne az a mi napunk.”

(Nem hagyhatom ki, hogy engem már sok helyről kitiltottak, tehát ebben már menőnek számítok. Az egyik KATEGÓRIám erre van kihegyezve, neve Kitiltott személy.)

Mikor harmadszorra mentünk, már minden rendben volt, a recepció is fényárban úszott. Igazán nem értem, ők is olvassák a blogomat? Tehát az előző blogomban felvázolt téma sztorno, mármint, hogy miért van félhomály a kaszinóban imitt-amott.

Ahogy kiléptünk az épületből, rögtön erre az autóra esett a pillantásom. Ezzel a szép darabbal búcsúzom tőletek, de természetesen nem örökre:

autó

 

 

 

 

 

Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el! 35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el! 38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!

39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!

40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!

41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!

42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!

43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!

44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!

45. részt (Minőségbőrze a Libertyben) itt olvashatod el!

46. részt (Amint vetsz, úgy aratsz) itt olvashatod el!

47. részt  (Boston Belle Cafe a vízen!) itt olvashatod el! 48. részt (Csillagszóró) itt olvashatod el!

49. részt (Holland parki mókusok) itt olvashatod el!

50. részt (Belevaló buli a Winter Wonderland) itt olvashatod el! 

51. részt (Camden Town és a nyihogó lovak) itt olvashatod el! 

52. részt (Portobello, a londoni piacok királya!) itt olvashatod el! 

53. részt (A ragyogó Harrods Áruház) itt olvashatod el! 54. részt (Az ufók mindenhová követnek…) itt olvashatod el!

55. részt  (Nyomozás a Boston Belle Café után)

56. részt (Kit érdekel, ha esik az eső?) itt olvashatod el!

57. részt (Legyél inkább drágakő) itt olvashatod el! 

58. részt (Playboy nyuszilányok minden kérést teljesítenek) itt olvashatjátok el!

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin,

Megváltozott a blog helyszíne

https://simonmara.com

Cikkajánló

2 thoughts on “Londoni tévelygések (59.) Bemehettem másodszor is a Playboy Kaszinóba?

  1. I’ve been browsing online more than three hours today, yet I never found any interesting article like yours. It’s pretty worth enough for me. Personally, if all web owners and bloggers made good content as you did, the internet will be much more useful than ever before.

  2. It is in point of fact a great and helpful piece of info. I’m happy that you simply shared this helpful info with us. Please stay us informed like this. Thank you for sharing.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds