Álom Manók és társai (103.) Szerelem első fogásra!

Kicsit spórolósan adom elő ezt a kedvenc blogomat, de gyűjtöm az erőmet a nagy útra. Három nap múlva megyek unokázni Londonba, majd onnan két hétre Las Vegasba megint.

 

 

Bár sokat erőlködünk azzal, hogy magunkévá tegyük a Halloween ünnepség minden mozzanatát, vagy még annál is többet, de ez a gif akkor is jól sikerült:

Látjátok, itt jön be: minden csak nézőpont kérdése. Mindenesetre a kis egér berottyantott a gatyájába. Akár csak én, ugyanis arra gondoltam, hogy az utóbbi hetekben elhanyagoltam a blogot, mert lélekben készültem a tengeren túlra. Ez egy kicsit érthető. Talán.

 

 

Édesek! (Bár az is lehet, hogy már ezt a gifet felhasználtam már!)

 

 

Mindig téma házaspárok között, hogy mi legyen ebédre. Ám ahogy az ősz átveszi a hatalmat, a helyzet fokozódik. Egyre kardinálisabb kérdéssé növi ki magát. A macskáink is gyakrabban „csipegetnek” valamit. Mindenkinek jó étvágyat ahhoz, amije van:

 

 

Ezt a videót csak grátiszból osztom meg veletek, mert akkora energiatöltete van, hogy kihúzzátok ezzel, amíg megint feltűnök a színen új megosztásokkal, új hírekkel a nagyvilágból:

És szerelem első fogásra!

 

Ez egy spórolós gif, mert egyszerre lehet jó éjszakát, jó napot, jó reggelt kívánni!

 

És itt, a blogom végén töredelmesen bevallom nektek, hogy mindig a könnyebbik utat választottam, miközben annyit cseszegtetlek benneteket, hogy harcoljatok az elképzeléseitek megvalósításáért. Én pedig sz..rtam az egész nagy megállapításra, és állandóan, ha volt egy kis időm, a Facén lógtam, és másoknak a hülye, unalmas posztjait kommentáltam, hogy egy kis életet leheljek beléjük. Helyette pedig inkább a blogomat kellett volna pofoznom…

 

 

Legalább ágyban vagytok már, Gyerekek?

 

 

Férfi olvasóinktól pedig külön jó-éjt puszi:

 

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

 

piros-macsekkal

 

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 

92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 

93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 

94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei) 

95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!)

96. részt itt olvashatjátok el (Bagoly mondja verébnek) 

97. részt itt olvashatjátok el (Holnap is nap lesz!) 

98. részt itt olvashatjátok el (Fogorvosnál tátottam a szám) 

99. részt itt olvashatjátok el (Mindennek eljön a maga ideje)

100. részt itt olvashatjátok el (Dögös bige)

101. részt itt olvashatjátok el (Egy vonatra szállni)

102. részt itt olvashatjátok el (Bepillantás a macskatartás rejtelmeibe)

 

 

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

Na, és itt van az Instragam: simonmara54!

Sőt, itt van a Tik-tok, ezzel még csak barátkozom: simonmara007

 

 

Cikkajánló

5 thoughts on “Álom Manók és társai (103.) Szerelem első fogásra!

  1. Woah! I’m really enjoying the template/theme of
    this blog. It’s simple, yet effective. A lot of times
    it’s difficult to get that „perfect balance” between usability and visual appearance.
    I must say you have done a great job with this.
    Also, the blog loads very fast for me on Chrome.
    Exceptional Blog! Wow, this post is good, my sister is analyzing such things, thus I am going
    to inform her. It’s appropriate time to make some plans for the long run and
    it’s time to be happy. I have read this put up and
    if I could I want to suggest you some fascinating issues or tips.
    Perhaps you can write subsequent articles relating to this article.
    I wish to read more things about it!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds