Dubaj (10.) Egyszerű buszozás is tartogathat meglepetést!

Egyszerűen – valóban szokásomhoz híven – nem tudom, hová tettem a jegyzetemet, pedig ott fehéren-feketén leírtam, mi volt, amikor buszra akartunk szállni, hogy megnézzük közelebbről a Burdzs al-Arabot (Arabok Tornyát). Ne izguljatok, sikerrel jártunk, de mire oda értünk, a nap is lenyugvó-félben volt.

Semmi nem tudta jó kedvemet megtorpedózni. Még az a tény sem, hogy a világ első, hétcsillagos szállodáját – mely Dubaj egyik jelképének számít – egy hatalmas nagy építkezés kellős közepén találtuk. Tényleg hasonlít egy hatalmas vitorlás hajóra:

Oda nem vitt sem a villámgyors metró, sem a sebes villamos, csak busz.

• A térkép szerint itt kell valahol lenni annak az átkozott megállónak -, biztattuk egymást Danival és Lacival, ám a buszmegálló sehol. Már több járókelőt megkérdezett hol Dani, hol pedig én, ám még mindig fogalmunk sem volt, mi a pálya. Jó, negyven perc gyaloglás után gyakorlatilag visszakanyarodtunk oda, ahonnan elindultunk, csak a másik oldalon, mire nagy nehezen sikerült nyomára akadnunk a buszmegállónak.

Ám ha víz közelébe kerülök, minden értelmet nyer. Az alábbi videóból is szerintem kiderül ez:

Ne is mondjam, a buszok igen ritkán közlekednek. Bezzeg Londonban minden bokornál buszmegálló, és a buszmegállóból több busz, több irányba megy. Ott nincs ilyen probléma. És figyelemre méltó volt az is, hogy a kártyánkkal nemcsak a buszra szállásnál kell „becsekkolni”, hanem a leszállásnál is. Ha nem teszed, akkor bünti pénzt vonnak le. Hoppá, hoppá! Nem úgy, mint Londonban vagy Las Vegasban. Ott a felszállásnál a masinához érinted a kártyádat, aztán csá!

Igen, mindig tanul az ember.