Dubaj (5.) Bollywood parks – látványban gazdag

Haza jöttünk Bollywoodból, ekkor már éjjel 11 is elmúlt. Neki látott Angelina és Totó papa kaját készíteni fillipinó módra. Ez azt jelenti, hogy olajban sütnek kis töltött rudacskákat – amelyekben lehetnek zöldségek, főtt tojás vagy darált hús. Ez a kaja egészen kellemes rízzsel, zöldséggel, szósszal leöntve. Ám a rudacskák sütésével járó olajszag…

Ballywood és a híres elefánt (érdemes a fotókra ráklikkelni, akkor válik igazán élvezhetővé):

Gyorsan kivesézem Bollywooddal kapcsolatos élményeimet, aztán tovább haladok a valóság részletezésében. Szóval Bollywood egy közepes méretű vidámpark.

Elsősorban indiaiak kedvelik ezt a nem nagy méretű, de annál nagyobb látványosságokkal „telepakolt” parkot. Legalább is amikor mi ott jártunk, szinte kizárólagosan indiai családokat láttam.

Lehetőségem volt Sahran Kahn-nal, híres indiai filmszínésszel közös fotót készíttetni, de ezért a fotómért nagyon meg kellett harcolnom, mert nem volt „pardon”. Egyszerűen mindenki elém tülekedett:

A környezet mesés, szerethető:

Éjfél körül meg is vacsoráztunk. Már eleve fáradt voltam, és haza felé jövet is szunyókáltam az autóban. Alig vártam, hogy végre csendesüljön körülöttem a világ. Ám már fél egyet is elütötte a nem létező óra a falon, és Totó papa és felesége, Angelina még javában nappali üzemmódban mondták a magukét filippinó nyelven – a legnagyobb rémületemre.

  • Ők bizony nem mennek haza -, futott át agyamon a kétségbeesett felismerés. – Csapdába kerültem, mivel két helyiség van. Az egyikben lakik Dani az unokával és Krisztával, a másikban, a hatalmas nappaliban pedig a mi ágyunk is van Lacival. Nincs menekülési pont. Enyhén szólva az iszonyú valóság idegbajossá tett.
  • Jézus Mária, Totó papa nem megy másnap dolgozni? Nem kell neki korán kelnie? -, gondolkodtam. – Nem, bizony, itt alusznak nálunk. Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna. Hála Istennek a belső szobában vackolták el magukat.

Na, épp ideje, hogy kereket oldjunk párunkkal, mert még egy ilyen együttléttel édesített, éjszakába hajló este, és nekünk annyi.

Laci másnap reggel kávét kért, ami jelezte, hogy a tűrőképességének határán van ő is. Soha nem szokott kávét inni, nincs is kávéfőzőnk. Igaz, ez nekem köszönhető, mert azt mondtam még fiatal asszony koromban, hogy nem vagyok hajlandó kávét főzni egész nap. Na, és mennyire igazam volt így, több évtized távlatában is.

Meg kell jegyeznem: ha valaki külföldre megy, elsősorban az alkalmazkodó képességét kell erősítenie, hogy életben tudjon maradni. Ám mégis azt mondom, hogy minden gyűrődést megér egy nagy utazás, mely egészen más tájakra visz bennünket, és rácsodálkozhatunk egy egészen más kultúrára.

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük