Álom Manók és társai (100.) Dögös bige

 

Hála Istennek, elérkeztünk a 100. Álom Manókhoz. Persze tudom, hogy csak nekem fontos ez, de én is számítok a világ nagy akarás folyamában valamit. Természetesen Ti is.

 

 

Na, ehhez mit szóltok? Ugye, csodás?

 

 

És a folytatás sem lesz sokkal rosszabb!

 

 

Rendhagyó módon – hiszen a 100. alkalom is teljesen rendhagyó – ezt a kis, „szemnek érdekfeszítő” gyűjteményt ajánlom azoknak, akiknek idegzetüket nem kezdte ki az élet úgy, Isten igazából:

Ez a nőci teljesen úgy néz ki, mintha egy kezdő háziasszony tanfolyamon venne részt, ahol a tészta nyújtását tanulják éppen. Persze, ne dőljetek be ennek!

 

Hi-hi-hi!

 

 

Persze, tudom! Minden nagyon szép, minden nagyon jó. Csak…

„Na, és én milyen vagyok? Ugye, hogy rögtön belém estetek?”

 

 

Ő pedig a Pörgő, Forgó és Morgó!

 

 

 

Annyira okos ez a nő – tehát nemcsak szép -, hogy majd elsül a búrája!

 

 

Azt hiszem, nem újdonság, amikor azt mondom, hogy az élet olyan, mint egy nagy utazás. A sok alapszabály közül egy fontos: észre kell venned, ha vakvágányon vesztegel a Te vonatod! (Ha még egyszer ezt a sületlenséget kisajtolom magamból, dombon ülő vadászkutya legyek!)

 

 

Viszont hogy mindennek ellenére nem hagytatok faképnél, ezért ezzel a dögös Álom Mancival kedveskedem nektek. Remélem, tetszik:

 

 

Hogy feldobjalak benneteket, nem hagyhattam csak úgy kisétálni ezt a dögös Mancit sem:

 

 

Amennyiben nem ejtettek a fejed lágyára, még az egérfogóból is meghízva kerülsz ki!

 

 

Az ünnepi Álom Manó kiadáshoz egy ilyen kis tip-top manócska dukál, mint ez:

 

Na, nem olyan szörnyű a helyzet…

 

 

„Nem, nem olyan szörnyű a helyzet, de akkor mit látok itt? A 100. Álom Manó blogot? Ez maga a borzadály!”

 

 

„Mindenki izgatja magát csip-csup dolgokon. Csak tudnám, hogy mit kell annyit zrikálni magukat és másokat?”

 

Tudjátok jól, az ilyen kis aranyos gifek a gyengéim, mint pld. ez:

 

 

Hi-hi, jó lenne, ha ezzel a kis barikával lehetnénk barátok, mert a Cirmi annyira idegbajos.

 

 

Ez a gif is a gyengéim közé tartozik.

 

 

Ünnepi kiadás, ünnepi lovacska és ünnepi Manó leány!

 

 

Most pedig eltáncoljuk közösen a Manók táncát! Halljam a paták kopogását!

 

 

„Én nem táncolok semmiféle Manók táncát. Inkább lyukat beszélek a másik hasába. Hi-hi-hi!”

 

 

Melyik a jobb, ha csak kül-szemlélőként figyeljük, mások hogyan élnek, vagy pedig, ha mi is éljük a saját életünket?

 

 

Jajj, annak, aki ennek a blognak akár egy picurka részét is megkérdőjelezné.

 

„Én nem szóltam semmit!”

 

 

Most mondjátok meg, de őszintén, mi lenne velünk állatok nélkül? Igen hamar mi is beton tömbökhöz kezdenénk hasonlítani.

 

Ugye, milyen gyönyörű?

 

 

Ő pedig az ismeretlen katona ismeretlen gyermeke, aki sosem fogja felfedni magát előttünk.

 

 

Na, még egy kis virágillatot becsempészek nektek:

 

 

Ebben a blogban semmi sem lehetetlen. Még egy virág csokorral megpúpozott kis autót is elővezettünk a fűtött garázsból a Ti kedvetekért:

 

 

Milyen érdekes, hogy egy ételbe többféle fűszert teszünk bele. Amikor kezdő háziasszony voltam és paradicsom levest készítettem, nem jártam sikerrel. Legalább is elsőre nem. Beletettem cukort, hiszen a leves édes. Ám, akárhogy iparkodtam, nem kaptam meg a várva várt ízvilágot. Mikor a szomszédból megtudtam, hogy sót is kell bele tenni. Persze a mai kezdő háziasszonyoknak sokkal könnyebb dolguk van, mert a neten mindent megnéznek. És miért mondom mindezt? Mert ez a blog – a többihez hasonlóan – nemcsak édesből, de savanyúból és sósból is áll.

 

 

Nélkületek nem jött volna létre a 100. Álom Manó. Ez tuti!!!

 

 

Nem vagyok annyira virágos általában, amennyiben értitek, mit akarok kifejezni, de ez a gif megfogott. Szerintem ráadásul meg is érdemlitek, ha annyi viszontagság után is kitartotok mellettem:

 

 

Mi van? Még mindig itt „kolbászoltok”? Lefekvés és jó éjszakát!

 

 

Férfi olvasóinktól pedig külön jó-éjt puszi:

 

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik  előző részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…) 

50. részt itt olvashatjátok el (Cica-vízió) 

51. részt itt olvashatjátok el (Vannak még örömök) 

52. részt itt olvashatjátok el (A nélkülözhetetlen írnok)

53. részt itt olvashatjátok el (A hattyú halála – majdnem ez lett a címe) 

54. részt itt olvashatjátok el (Írtó nyűgös vagyok)

55. részt itt olvashatjátok el  (Most már pizsire vetköződöm!) 

56. részt itt olvashatjátok el (A „muszáj” az nagy úr) 

57. részt itt olvashatjátok el (Ma végre jó a kedvem!) 

58. részt itt olvashatjátok el (Kár, hogy igaza volt!)

59. részt itt olvashatjátok el (Eszi, nem eszi, nem kap mást!) 

60. részt itt olvashatjátokel (Hagyd abba minél előbb, és béke lesz!) 

61. részt itt olvashatjátok el (Hol vannak a felnőttek?) 

62. részt itt olvashatjátok el (A meseszép topánka és egy kis kacérság)

63. részt itt olvashatjátok el (Nő a padon nem nő tovább) 

64. részt itt olvashatjátok el (Ne menj el!) 

65. részt itt olvashatjátok el (Végre kikapcsolódtam nálam)  

66. részt itt olvashatjátok el (Szabadságra mentem) 

67. részt itt olvashatjátok el  (Fogják meg! Ott repül a reggelim!) 

68. részt itt olvashatjátok el (Mi érdekli egy nőt?) 69. részt itt olvashatjátok el (Holdölelő szerető) 

70. részt itt olvashatjátok el (Aranyér a medvecsapáson) 

71. részt itt olvashatjátok el (Sétáltatom saját magam)

Aztán gondoltam egyet:

72. részt itt olvashatjátok el (Mire jó a pókhálós sarok?) 

73. részt itt olvashatjátok el (A gazdátlan esernyők) 

74. részt itt olvashatjátok el (A pomponos lányoké a világ!) 

75. részt itt olvashatjátok el (Én számítok rád!) 

76. részt itt olvashatjátok el (A vajas süti fogságában) 

77. részt itt olvashatjátok el (A csepp eszem hová teszem?) 

78. részt itt olvashatjátok el (Az aranyszabály) 

79. részt itt olvashatjátok el (Vigyázzunk a hancúrral!) 

80. részt itt olvashatjátok el (Ki fogja megsütni a mákos bejglimet?) 

81. részt itt olvashatjátok el (Hogyan kell vonulnunk az élet országútján?) 

82. részt itt olvashatjátok el (Kettősség az aranyhal szemszögéből) 

83. részt itt olvashatjátok el (Tünci kaparófája) 

84. részt itt olvashatjátok el (Egy kicsit mindig szerelmesnek kell lenni…)

85. részt itt olvashatjátok el („Egy csók a hóban”) 

86. részt itt olvashatjátok el (Egy kanál vízben…)

87. részt itt olvashatjátok el (Mindhalálig tangó)

88. részt itt olvashatjátok el (Vízterápia) 

89. részt itt olvashatjátok el (Oppárdon) 

90. részt itt olvashatjátok el (Jujj, mindjárt elérkezünk a 100. részhez!) 

91. részt itt olvashatjátok el (Mert megérdemlem) 

92. részt itt olvashatjátok el (Bal lábbal keltek fel, az a baj!) 

93. részt itt olvashatjátok el (Nyári frissítő) 

94. részt itt olvashatjátok el (A vécétisztítás rejtelmei) 

95. részt itt olvashatjátok el (Jajj, az a bűnös éjszakai evés!)

96. részt itt olvashatjátok el (Bagoly mondja verébnek) 

97. részt itt olvashatjátok el (Holnap is nap lesz!) 

98. részt itt olvashatjátok el (Fogorvosnál tátottam a szám) 

99. részt itt olvashatjátok el (Mindennek eljön a maga ideje)

INSTAGRAM: marasimon54

Ha szeretnél körbe nézni a több mint 900 blogomban,

megteheted: www.simonmara.com

Fontos!

Ha bemész a KATEGÓRIÁba, 30 téma között válogathatsz!

 

 

Cikkajánló

6 thoughts on “Álom Manók és társai (100.) Dögös bige

  1. Hello there! Do you know if they make any plugins to help with Search Engine Optimization? I’m trying to get my blog to rank for some targeted keywords but I’m not seeing very good gains. If you know of any please share. Appreciate it!

  2. Thank you, I’ve just been searching for info about this subject for a long time and yours is the best I’ve came upon so far. However, what in regards to the conclusion? Are you sure concerning the supply?

  3. hello!,I like your writing very much! share we communicate more about your article on AOL? I need a specialist on this area to solve my problem. May be that’s you! Looking forward to see you.

  4. I used to be suggested this blog via my cousin. I am not certain whether or
    not this publish is written by way of him as nobody
    else recognise such detailed approximately my trouble.
    You are incredible! Thank you!

  5. Pretty nice post. I simply stumbled upon your blog and wished to
    mention that I’ve really loved surfing around your blog posts.
    After all I’ll be subscribing for your feed and I’m hoping you write again soon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds