Londoni tévelygések (52.) Portobello, a londoni piacok királya!

Piackutatásom következő állomása a Portobello. Persze az előzőt sem hagyjátok ki Camden Townról!

 

Olvastátok a Nemtudomka kalandjait? Ez az orosz mesekönyv – több részben – arról szólt, hogy a könyvben szereplő picurkák (azaz emberek) különbözőek, és ebből kiindulva különböző dolgokra hivatottak.

(Bár ebben a Nemtudomka kalandjaiban hozzám hasonló, megszállt figura nem volt, aki idült tudósítási kényszerben szenvedett volna, de akkor is nagyon élveztem.)

Az alábbi, ellesett jelenetet szintén a Portobellon örökítettem meg. Látszatra semmi köze a piachoz. Szerintem azonban mégis csak van, ha azt állítom, hogy a piac életünk szerves része… És a béke is, amit megteremtünk magunknak, bárhol legyünk…

good morning

Ha valaki megkérdezné tőlem, mi az a Portobello?

Tömören csak annyit válaszolnék: egy csokorba szedett piacköltemény.

Fiatalok iparkodnak a market irányába:

fiatalok

Szokásom szerint először pár utcai képet mutatok nektek:

Portobello sarok

 

Különböző nemzetiségű kereskedőktől tudunk vásárolni, akik egymást túllicitálják cizellált portékáikkal. Talán nem túlzok, ha azt mondom, ezer körül van az összlétszámuk.

 

Ez a hintaló erősen megmozgatta a fantáziámat. Azon gondolkodtam, hogy az életteremben hol tudnám elhelyezni anélkül, hogy óhatatlanul ne essek át egyszer óvatlan pillanatomban:

port hintalooovas portobello hintaló enyém lehetne portobello megint a hintaló

Ebben a hatalmas hangyabolyba nemcsak az utcai árusok, hanem az épületeken belül rejtőzködő, de annál elementárisabb élményekkel rendelkező kis, kényes portékákat kínáló kereskedők is bele tartoznak. Egy részük valószínűleg apáról fiúra szálló, tradícionális kereskedők.

portobello ant Portobello antik Portobello antiqitas

Az antikvitás ódáit itt lehet elzengeni. Akik szeretik a régiségeket, az ékszereket, a ruhákat stb., stb., azoknak teljes szívvel tudom javasolni, mozgassanak meg mindent, és jöjjenek ide.

A kérdés felmerült bennem és másokban is: Mit nem lehet kapni ezen a piacon?

 

Ám amíg ezen fogas kérdésen törjük a fejünket, Portobello záró akkordjaként nyugodtan nyissunk be ebbe a sörözőbe, ne kérdezzétek meg, mi a neve:

Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el! 35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el! 38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!

39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!

40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!

41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!

42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!

43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!

44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!

45. részt (Minőségbőrze a Libertyben) itt olvashatod el!

46. részt (Amint vetsz, úgy aratsz) itt olvashatod el!

47. részt  (Boston Belle Cafe a vízen!) itt olvashatod el! 48. részt (Csillagszóró) itt olvashatod el!

49. részt (Holland parki mókusok) itt olvashatod el!

50. részt (Belevaló buli a Winter Wonderland) itt olvashatod el! 

51. részt (Camden Town és a nyihogó lovak) itt olvashatod el!

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin,

Megváltozott a blog helyszíne

https://simonmara.com

Share this post and help spread the love!

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin,

Megváltozott a blog helyszíne

https://simonmara.com

Share this post and help spread the love!

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds