Londoni tévelygések (37.) Ki nyeri el a Jackpotot?

Aki egy kicsit ismer, tudja, hogy a kalandvágyók táborába tartozom. Minden újat meg akarok kóstolni. Ennek persze az lehet a következménye, hogy például megégetem a nyelvem. Viszont az életnek mégis csak arról kell szólnia, hogy begyűjtsük az élményeket, és legyen összehasonlítási alapunk. Mondhassuk:

Igen vagy nem!

Meg próbállak benneteket végig vezetni egy JackPot bulin. A tét: 17.450 font – megközelítően 7 millió forint. Nem kis összeg. Ehhez van hat játékgép. Amelyiket kiválasztja a Fortuna istenasszonya, az viszi a pénzt haza.

Ebben a blogomban is pedzegettem a témát. 

Nem szabad fotózni kaszinón belül. Ezt az életem árán készítettem, úgy nézzétek meg!

 

kaszinó kép belülről

Ahhoz, hogy Te legyél például a nagy győztes, neked természetesen gépnél kell lenned. Persze ez még édes kevés, játszanod is kell. Ahhoz, hogy játssz, pénzednek is kell lennie. Méghozzá nem kevésnek – akár több ezer angol fontnak.

Ugyanis nem tudod, hogy mikor jön ki a várva várt, remélt, óhajtott nyeremény. Lehet, hogy már menet közben, 16.000 körüli állásnál Te leszel a győztes.

fortuna, bőség

Igen ám, de ahogy mondtam, neked ott kell lenned a gépnél, folyamatosan játszanod. Ha nem így teszel, nem vagy a „listán”. Akár az utcán is lehetsz, és éppen fagyit nyalhatsz. Az sem mindegy, hogy milyen téten játszol, az sem mindegy, hogy csak időnként „pörgetsz”. Egyszóval egy csomó tényezőnek stimmelnie kell.

Ahhoz, hogy valamelyik gépnél lehessél a hat közül, neked résen kell lenned. Amikor még a nagyhalak nem úsznak be a képbe, azaz a gépbe. Mert aztán…

Viszont ha nem előbb üt be a mennykő – nyeremény képében -, akkor végig kell vinni a játékot. Ez pedig rengeteg időt is igénybe vehet. Na meg a töménytelen zsozsó, amit a gép elnyel!

Hétfőn a reggeli órákban még 15.306 volt az állás. A masinák kijelzőin ez a szám villogott. Napközben csak néhányan kóvályogtak bent a kaszinóban. Mondhatni álmos volt a hangulat. A manager mufti is – akinek a szeme egy kicsit remegős a sok stressztől – is kókadtan szedte lábait, és foghegyről köszöngetett munkatársainak. Morózus volt.

Péntekre a gépek kijelzőjén már ez virított: 15.450. És péntek délelőtt 10-re már ott ült mindegyik gépnél egy-egy szerencsejátékos.

Balról az első egy töltött galamb, örök mosolygós, szöszi, 50-es éveiben járó nő. Fehér, nőies blúzocskáján átlátszott a fehér melltartója, de ez most teljesen érdektelen a sztori tükrében.

Közvetlen szomszédságában a 2. játékos egy ugyanilyen kvalitású hölgy, szinte az ikertestvére is lehetne, csak ő feketében.

A 3. versenyző egy arab paripa – kicsit kopottas szőrrel -, akarom mondani, egy arab ürge, nagy, őzike szemekkel, kissé megbarázdálva az évek múlásával. Állandóan búbánatos képet vágott. Ő a bús képű lovag, aki a kapucnis kabátját mindig magán tartja. Szokása, hogy egyszer csak leáll a játékkal, és arrébb somfordál, és egy adag 20 fonttal jön vissza. Hamar rájöttem, hogy pár méterrel arrébb a párja játszott egy másik masinán, és ő volt a pénztáros.

Így könnyű! – mondhatjátok kórusban.

4. játékosunk egy negyven év körüli kínai nő. Ma már nem akadok fenn azon, hogy vannak kimondottan kövér kínai nők. Játékosunk terebélyes, a jó, masszív, forgó székről majd lefolyik. Így, hátulról sem látok benne nagy fantáziát. Viszont mindenkit ismer, mindenkinek köszönget, csicsereg.

Az 5. gépnél egy másik 40-50 év körüli kínai nő. S mivel vagy rokoni, vagy pedig baráti szálak fűzik egymáshoz őket, ketten sem érnek fel a kíváncsiság küszöbömig. Otthonka jellegű öltözék, fekete cicanadrág a fénypont. Na, a cicanadrágtól mindig kifekszem. Most is így tettem. A nadrág tetejében egy gusztustalan, virágmintás, nagyon „helyes”, igénytelen szabásmintájú top. A toplák, vékony talpú topánkák meg egyenesen lenyűgöznek.

A 6. játékos, viszont egy hetyke, kínai kis kakas. Ő aztán igen! Egy figura ez a 30 év körüli sovány, kis kakasra emlékeztető muki. Kb. így nézett ki, mint a képen látható kakas:

kakas színes

Haja furcsán felborotválva és középen összevissza meghagyva a haját. Rajta minden fekete színű, szöcske alakjához simuló selyem mellény is. A tekintetéről nem is beszélve.

Ő midig nyerőben van, felsőbbrendű mosolya alig hagyja el arcát. Ha igen, gyorsan vissza is költözik. Ezen kívül szeret valakit vagy valamit szidni. Mindenki hülye, ő viszont irtó okos.

Estére már egy kicsit lassúbb a nézésük és a járásuk, de mindenki gáton. Kivéve a második játékost, mivel felváltotta Alex, a mindig mosolygó, mit mosolygó, a mindig harsányan nevető, 50-60 év közötti, szemüveges, szintén kínai férfi. Öcsi frizurája van, lehet, hogy ennek köszönheti óriási optimizmusát.

Ekkor az állás 17.659.  Az áhított JackPot pedig továbbra is 17.910. A gyengébbek kedvéért ez a szám változatlan.

A folytatás nem marad el…

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el! 35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

38. RÉSZT (Mi van a JackPottal?)

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin,

Megváltozott a blog helyszíne

https://simonmara.com

Share this post and help spread the love!

 

Cikkajánló

One thought on “Londoni tévelygések (37.) Ki nyeri el a Jackpotot?

  1. I think other web site proprietors should take this web site as an model, very clean and wonderful user genial style and design, as well as the content. You are an expert in this topic!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds