Menjen mindenki a sunyiba!

Helyszín: London.

Tizenhárom napig nem volt internetünk. Ez alatt az idő alatt már több ízben el lehet patkolni a méregtől.

Nem tudok kommunikálni a barátaimmal, az ellenségeimmel – ez rosszabb a… Minél is? Nem mindegy? Pocsék állapot, mondhatom. Igaz, mobil internetet használhattam volna, de utálom a fél megoldásokat, így egyáltalán nem vettem igénybe, mintha nem is létezne. Ez viszont enyhe nyomott gondolkodásra vall!

Ámbár ez a 13 nap arra volt jó: legyőzzem magam, hogy tudjam, erős vagyok, mint a kőszáli sasmadár vagy a muraközi ló. Válasszatok, kinek, mi tetszik!

Mint a bölcsek bölcse, elvonultam a sivatagba vagy a hegyekbe meditálni, magamba szállni, megfigyelni az apró részleteket – bár ebben mindig is profi voltam. Több időt szántam az angol nyelvre – de ez még messze nem azt jelenti, hogy professzori szintnél tartok. Mindegy, tőlem telhetőt megtettem.

S ez a lényeg. Ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, mint férjem, aki mindig onnan jön, hogy másokkal mi van. Ki a fiszt érdekel, hogy mások mit csinálnak, mit gondolnak? Az ő dolguk! Ki a manót érdekelne, hogy szakadna le az ég ilyenkor! Ők tesznek engem boldoggá, akikre hivatkozik például Laci? Őtülük tanulhatnék bármit is? Emberséget, szellemi fejlődést vagy fejlővést? Nem és nem!

Hát akkor meg?