Eldugott gyöngyszemek (16.) Születni tudni kell!

 

Belevágok a téma teljes közepébe:

Nézzétek meg a két videót, és összehasonlítva ezeket, mondjátok meg, melyik családnál szeretnétek macska lenni? Természetesen, ha egyéb választásotok nem igen lenne.

Ebben a videóban szegény macska vigyáz-állásban közlekedik. (Hála Istennek, már levették azóta ezt a videót. Úgy látszik, olvasták a blogomat.) Lehet látni, hogy falmentén slisszol. Ez a poroszos neveltetés következménye. Ha én feküdnék az ágyon, biztos, hogy rajtam közlekednének a macskák, nem pedig gyanakodva, a fal mentén. A kopottas szőrű cica egész tartásán érződik, hogy bármelyik pillanatban védekeznie kell. Számít valami rosszra. Ami persze nem váratott magára. 

Bár első pillanatban murisnak tűnik, de inkább nagyon szomorú és sajnálatra méltó az a kis nyíves, fehér macsek.

A másik videóban Tüncike (egyhén molett, össze-vissza foltos macsek), aki nyugodtan az asztal tetején trónolhat, semmiféle retorziótól nem kell tartania. Tulajdonképpen a kutyák miatt alakult ki ez a rend, hogy Mancinak és Tüncinek még véletlenül se kelljen félteniük ősi, veretes nyugalmukat. Természetesen a Youtube ezt is lenyelte, több száz társával. Viszont az alábbi videóban láthatjátok, hogy macskáink azt csinálnak, ami jól esik nekik. Nem kell vigyázba állniuk, élik világukat, és sz…nak a fejünkre.

 

 

Cikkajánló

One thought on “Eldugott gyöngyszemek (16.) Születni tudni kell!

  1. Hi there! This post could not be written any better!
    Reading this post reminds me of my previous room mate!
    He always kept talking about this. I will forward this write-up to him.
    Fairly certain he will have a good read. Thanks for sharing!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük