Eldugott gyöngyszemek (26.) Internet mánia

A 90-es években kezdett a számítógép betörni mindennapi életünkbe. Biztos, hogy emlékeztek még a Comodore számítógépre. Kis otromba volt, de a célnak megfelelt. Fiam tizedik évében kapott egy ilyen számítógépet karácsonyra 1990-ben. Hiába kértem Lacit, hogy ne vegyen ilyen masinát. Természetesen nem hallgatott rám, ebből az következett, hogy Dani, a tíz éves gyermek „elfelejtett” olvasni. Attól kezdve csak számítógépezett éjt nappallá téve – kivéve, ha iskolába kellett mennie. A kisszoba rabjává vált – önként.

Természetesen nem maradt a számítástechnika a 25 évvel ezelőtti szinten, és ma már hihetetlen magasságokat céloz meg. Rakéta sebességgel halad a maga kijelölt pályáján.

Az információszerzésre, kapcsolattartásra, bevételi lehetőségek szélesítésére, vagyis anyagi gondok rendezésére, szórakozásra és szórakoztatásra kiváló eszköz.

Mi, blogerek egyrészt szórakoztatunk, másrészt információkat adunk át. Feltett szándékunk, hogy megismertessük veletek – persze csak, aki erre nyitott -, azt a módszert, amit tulajdonképpen még mi is tanuljuk. Annyi különbség van köztem és közted – aki a blogot olvassa -, hogy én már rajta vagyok ezen folyamatos önképzésen, Te meg még csak kostólgatod még, hogy mi lenne, ha…

Hogy mi lenne akkor, ha kibontanád ezt az online marketing világot? Beleremegnél a felfokozott idegállapotba, mert átéreznéd nagyszerűségét, sokrétűségét, a lehetőségek hihetetlen csavaros ornamentikáját. 

Nézd meg, szagolj bele, piszkálj bele a sétapálcáddal, lehet, hogy nem is döglött halról van szó a tengerpartról? Lehet, hogy véglegesen kihúzna a jelenlegi élethelyzetből, amely erősen emlékeztet egy elsűlyedt hajóra?

Ezt neked kell kinyomoznod! Én csak felvetettem a témát.

Cikkajánló

One thought on “Eldugott gyöngyszemek (26.) Internet mánia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük