Szabad választás!
Nagyon felzaklatott az a gondolat, hogy belenyúltam a méhkaptárba, miközben lépes mézre fájt a fogam. Védőkesztyű nélkül!
Igen, sokan nem merjük. Sokan nem hisszük. Sokan nem reméljük.
Ez nagyon „szép” és nagyon „jó”. Miközben ezeket mi nem valljuk magunkénak, az Élet pedig tovább illan anélkül, hogy megérezted volna a lényeget. Lefordítom: a benned levő erőket ki sem próbáltad. Mint amikor valakinek azt mondják, tessék, nyugodtan azt vehetsz le a polcokról, amit csak megkívánsz. Viszont az eddigi tapasztalatokat magaddal hozva, mintha üres konzerv dobozokat kötnél a szamár kordé végébe.
Legalább azzal érts egyet, hogy a Kinai Nagyfalat már felhúzták. Nem kell azzal bajlódnod, hogy magad köré is meg akarod építeni kicsinyített mását.
A fenti „címlap” fotó vágta ki egy kicsit a biztosítékot, hiszen ez is ékes bizonyítéka, hogy nem vagyok ép eszű! Felveszek egy szoknyát, és azt mondom, hogy az egy ruha. Ugyanis egy kicsit átvariáltam. Vagyis csak nézőpont kérdése, hogy miként fogom fel. Én a szoknyát ruhaként használtam, mert így láttam jobbnak.
Az élet is erről szól! TE MIT GONDOLSZ? Te mit gondolsz a világról? Te mit gondolsz magadról? Ha tudod, hogy mik a gyengéid, akkor azt is biztosan tudod, mik az erősségeid? A sötétség és a fény összességében a jó tulajdonságok is ott szunnyadnak benned.
Akkor hajrá! Azokra koncentrálj! Ne fecséreld a drága energiát arra, hogy ki mit gondol. Nyugodj meg, úgy is azt fogja gondolni magában, amit akar.
És ha már itt tartunk. Ő gondolhat bármit? Viszont Te nem? Ugye, hogy nincs jól kitalálva. Tegyél ellene!
Persze vitatkozhatsz, „de kérem szépen, hogy feltételez ilyet rólam?” Ő bizony bárcásnak fog téged elkönyvelni, mert csinosan öltözködsz, mert mindig mosolyogsz, mert mindig kedves vagy. Ő pedig slampos, savanyú Máris szomszéd, aki fojtó kriptaszagot áraszt magából.
Válaszd akkor már inkább saját magad!
Baráti üdvözlettel:
Simon Mara
Egy kis szükséges elmélkedést ebből a blogból tudtok meríteni: Szöszinet (9.) Emberi kapcsolatok és más egyéb
2. (ÚJ helyre költözik a blogom)
3. (Amikor a hóhért akasztják!)
5. (Szerelmes történet: Sunyi szerelem)
13. Akkor már van miért szeretni!
14. Cipővásár és egyéb csacskaságok
17. Parttalan fenék vonzásában
18. Minden nő angyal… Valahol…
19. Akkor már van miért szeretni!
22. Mennyország
23. KUTYAHARAPÁS – AHÁNYSZOR CSAK AKAROD!
24. Tornyai Tibor, a repülés és a festészet szerelmese
26. Internet mánia
27. Tangó
30. Szenvedély – gebe, a leg-gebébb Baby!
31. Los Angeles
32. Diagnózis: Internetfüggőség
33. Sárga rózsa
34. A gazdi szenved
38. Az őszinte elefánt a porcelánboltban
39. (Mi mindenre jó a tánc?)
És ha barangolni akarsz blogom lankáin,
www.simonmara.com