Eldugott gyöngyszemek (4.) A nyári hópehely

Kockázat nélkül nincs nyereség!

És ilyen közhellyel kell kezdenem!

Úgy érzem, kell egy kis zene, hogy a lelked kinyisd az alábbi eszmecsere-futtatásra:

 

Már napok óta azon gondokodtam, miért van nekünk annyira szükségünk arra, hogy legyünk valahol? Nem mindegy, hol, merre vagyunk ledobva a bolygónkra? Mindenféleképpen tudnunk kell az ideiglenes helyrajzi számunkat?

De miért? Mi célból? Mert ha ezzel nem vagyunk tisztában, akkor nem is létezünk? De kik számára nem létezünk? Kik számára? Magunk számára? Mások számára talán? De kik azok a mások? Másák, Annusok, Miklósok, Péterek és sokkot okozó Domonkosok számára? Nem elég, ha tudom, hogy én hol vagyok? Vagy esetleg csak sejtem, merre is leledzem? Nem elég, ha tudom, hogy a jó Isten viszont hihetetlenül precízen tudja, hol vagyok és mi célból?

Ez olyan, mint amikor az órakezdésnél az ügyeletesnek mindig jelenteni kellett:
– Tanár nőnek tisztelettel jelentem: az osztály létszáma 42, hiányik 2, ebből az egyik tök mindegy, hogy hol van és miért.
Na, nem pont így zajlott le a jelentés, én már túlfejlesztettem.

 

Igen, igazolnunk kell a létezésünket, ha már egyszer megszülettünk. Tudjátok? De ha ez így van, akkor miért nem megyünk tovább ezen az úton? Miért nem írjuk be vérrel és verítékkel az emberiség osztálynaplójába a nevünket, hogy ha bele lapoznak az utódok, szikrákat hányjon a szemük nevünk olvasván?

Miért csak odáig terjed figyelmünk, hogy igazoljuk létezésünket, mintha mi csak töltelékek lennénk a nagy világ-kolbászban, és ennyi. Ki mondja meg, hogy mi csak töltelékek, reszlik vagyunk vagy pedig drágakövek, tenger fenekéről felhozott igazgyöngyök, esetleg darabos, csiszolatlan gyémántok vagyunk, melyek megakakadnak az óriás torkán?

igazgyöngy nőként

Csak a gyengébbek kedvéért, a fenti, kékkel kihúzott szöveg helyett egy szuper kis gifem volt hajdanán, netán kép, most pedig csak a szöveg árválkodik. Igen szomorú, de a szöveget nem tudom leszedni, és nem is tudok helyette (egyelőre) betenni. Ez az élet, maga.

Mennyivel jobb lenne, ha nemcsak igazoltan távol lennénk egész életünkben a történésektől, hanem tevőlegesen is ott lennénk – ahol lőnek éles tölténnyel -, a barikádokon. Ha ténylegesen is részt vennénk saját életünkben!

Ha biztosan tudnánk, azért jöttünk a világra, hogy tapasztaljunk, hogy minden újabb sztorival gazdagabbak legyünk… Hogy tudjuk, természetes jelenség az is, ha rossz dolog történik velünk és az is természetes, ha jó. Mert a világ így működik. Mi ezt a törvényszerűséget nem fogjuk tudni megváltoztatni, ha kilóg a nyelvünk a nagy erőlködésben, akkor sem.

Ha elrohanunk emberek és események elől, akkor depresszivekké, illetve agresszivekké válunk saját magunkkal és vétlen környezetünkkel szemben. Ez a rosszabbik választás. Mert meg kell állapítani, mindig választhatunk. S nem mindig választunk helyesen…

És ha ez egy több évezredes kőbe vésett igazság, akkor kevésbé kell óriási, személyünk elleni támadásnak venni, ha a körülmények rosszabbá válnak. Nem igaz? Gondolkodjunk együtt! Próbáljuk meg! Ha rosszabbá válnak a körülményeink, mert például valaki alánk fütött, akkor inkább kell sajnálni a másikat, mennyire mérgezi magát azzal, hogy minden energiáját a mi gyülöletünkbe fekteti. Miközben kamatoztathatná az energiáit építő jelleggel is! Igazam van vagy igazam van?

Tudom, rögtön itt van az újabb kanyar: a szeretet testvére, ikertestvére a gyülölet. Gyülölni tudjuk azt, akit igazán szeretünk. Aki iránt közömbösek vagyunk, tudjuk gyűlölni? Hát persze, hogy nem. Itt megint csak az energiák átcsoportosításáról bezélhetünk, mint amikor megyünk a piacra vásárolni, és mindenféle zöldséget s egyéb ennivalót teszünk a fonott kosarunkba. Meg próbáljuk a koszosabbakat – pld. a krumplit – elkülöníteni a hústól! Nem igaz? Azért mert koszos a krumpli, azért még nem dobjuk ki? Vagy igen? Na, ugye! Tehát azzal több dolog van, hiszen meg kell mosni, meg kell hámozni stb.

Ilyen az emberi érzelem is, amit el akarunk temetni, amitől rettegünk, félünk, hogy az érzelmi “rohamok” következtében védtelenekké válunk. Olyanok leszünk, mint amikor földrengés hatására házak dőlnek kártyavárként a gyanútlan lakókra.
Ha végre – ezt igen hosszú, kemény, folytonos lelki fejlődési folyamat előzi meg – mentesülsz mások véleményétől, ha már nem érdekel, ki mit mond vagy gondol, akkor jön el a Te időd, mert az energiáidat hasznos dolgokra fordíthatod. “Csak” annyi a dolgod azonban, hogy GONDOLKOZZ!

hópelyhek

Mint tudjuk, ahány kapcsolat, annyiféle kimenetele van. Nem ismétlődik meg még egyszer ugyanaz a sztori. Mint ahogy a hópelyhek is mind, mind különböző mintázatúak, az emberek is különbözőek. Igaz, alapban hasonlóak, mert ha rászállsz valaki orrára például hópehelyként, akkor elérheted, hogy tüsszent egyet az illető, és azt mondja hangosan:

– Hogy kerül ide ez a hópehely a nyár kellős közepén?
S ekkor jön el a felismerés, hogy az a hópehely nem véletlenül került elébe…

Nem kell félni az érzelmektől! Igaz, csak akkor vagy alkalmas ezek befogadására, ha elfogadod magad és megtanulod szeretni saját lényed úgy, ahogy létezel. Minden sallang és önáltatás nélkül. Önmagunk elfogadása és szeretete a kulcsa mindennek.

Az érzelmeket ajándékba kaptuk a jó Istentől. Nem akarja, hogy temetőt csinálj az élő testedben – hogy vérmérgezést kapj! -, amikor még állítólag élsz! Persze tudom, hogy sokan már 25 éves korukban élő halottak, mert mindentől és mindenkitől félnek, ami “gyanús” számukra, amelyek kimenetele kétes, amikor neki is meg kell mozdulnia, véleményt kell nyilvánítania stb. A veszteség lehetősége ott sejlik minden kapcsolatban és saját magunk felvállalásában. Ám a lélekfelszabadító nyereségé is!

 

Eldugott gyöngyszemek  

1. (Mély vallomás)

2. (ÚJ helyre költözik a blogom)

3. (Amikor a hóhért akasztják!) 

4. (Nyári hópehely) 

5. (Szerelmes történet: Sunyi szerelem) 

6. (Kopaszi gátszakadás)

7. (Érzéketlenség)

8. Mi fán terem a karácsony?

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

VÁLTOZIK A blog HELYSZÍNe,

Az új LINK A NAPOKBAN VÁLTOZIK MEG ERRE:

 https://simonmara.com

(Egy kissé lusta vagyok a haladás útján tovább mennem. Nehéz az embernek a komfort zónáját elhagynia. Hallottatok már ilyesmiről? Pedig nem ártana csipkednem magamat!)

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük