Álom Manók és mások (38.) Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…

Már annyiszor elhatároztam, hogy külön fogom üdvözölni azon olvasóimat, akik messze, tengeren túlról kísérik figyelemmel azon iparkodásomat, hogy egy kis emberséget, humort, a sz@ros élet jobb elviselhetőségének lehetőségét sugallva próbáljam láttatni kicsinységemet, jelentéktelenségemet.

Hogy megkérdezzem tőletek Észak-Karolinából, Svájcból, Moszkából, Angliából, onnan, messze távolból, Ti hogy vagytok? Hogy élitek meg hétköznapjaitokat? Szerettek-e tiszta szívből, igazán vagy pedig az igazi öntűz tisztulásról már rég lemondtatok, amikor minden fellángol, majd elég bennetek, és ebből a hamu- és porözönből, mégis valami új születik, valami új érzés. Talán ez: érdemes élni ezek után is vagy még jobban, mint bármikor!

Ezen szentbeszéd után, jöhet a szokásos egyveleg! Jó szórakozást mindenkinek!

Tényleg annyira elcsépelt ez a szó, hogy „szeretlek”, pedig igen kellemes érzést vált ki az emberből.

Ne izgassátok magatokat, én jövök, bármi is légyen a gyűrődés oka:

Cirmi nagy karriert futott be nehezékként. Így kell ezt csinálni. Jó időben, jó helyen!

A macsekok életéből részletek közlését abba hagyom, és rá térek az egyéb kategóriára:

Egy kis zene, mely csak szétömöl a levegőben:

 

Kinek kell ez a toll? Gyönyörű, és erősen a mese világába tartozik ez is, mint ahogy már megszokhattátok:

 

És ha nem lennék én sem? Mi lenne akkor? Remélem, a fiatal hölgyek elgondolkodnak ezen gifen, egy kicsit legalább:

Tetovált arcú angyal! Lehet, hogy csak rá festették a cirádákat. Nem tudom!

Látjátok, hagytam ezt a zenét elömlei szobámban és a szívemben, mint apró kis virágszirmok hullottak alá a dallamok, és már csak prüszkölök. Ez azt jelenti, jól tettem nagyon:

Kis bolygók, nagy bolygók:

Az édes kis puszik:

Ma csupa arany, repkedő, puszikás gifet sikerült nektek összegyűjtenem. Remélem, örültök ennek! Mert én nagyon!

Az ürközi állomás helyettes parancsnoka:

Ez a gif már az álomvilág mezsgyéjén készült! Nézzétek meg, hogy igazam van:

Ez pedig már a Tücsök-Bogár világa, ahová csak VIP jeggyel tudtok bejutni! Szedjétek össze végre magatokat!

Rájöttem, kedves Gyerekek, hogy ez a blog sorozat nem más, mint mesébe szőtt érzések, néha piciny gondolatfoszlányok egyvelege, mely segít benneteket beúszni a pihentető álom világába. Jó éjszakát Mindenkinek!

Íme, egy újabb kis csúsztatás, ez azt jelenti, hogy lassan lapátra teszlek benneteket:

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

ágy csók

Az Álom Manók és társaik többi részét itt olvashatjátok el:

  1. részt itt olvashatjátok el Cuki Mukika alcímmel!

2. részt itt olvashatjátok el Mizu, Bébi, mizu? alcímmel!

3. részt itt olvashatjátok el A kis csontzabálók alcímmel!

4. részt itt olvashatjátok el Az eszes angolok alcímmel!

5. részt itt olvashatjátok el Mindenki tetszeni akar alcímmel!

6. részt itt olvashatjátok el Zacskó szőlőcukor alcímmel!

7. részt itt olvashatjátok el Lejöhet Morzsi a parkba játszani? alcímmel!

8. részt itt olvashatjátok el Tünci, mint minőségellenőr alcímmel!

9. részt itt olvashatjátok el Rózsákkal alcímmel!

10. részt itt olvashatjátok el Game over! alcímmel!

11. részt itt olvashatjátok el Mi pihentet többek között? alcímmel!

12. részt itt olvashatjátok el Habcsók szenvedély alcímmel!

13. részt itt olvashatjátok el A tökéletes tökéletlen alcímmel! 14. részt itt olvashatjátok el Vonulni tudni kell alcímmel!

15. részt itt olvashatjátok el (Kik a szószátyárok?) alcímmel!

16. részt itt olvashatod el (Don’t cry Baby, don’t cry!) alcímmel!

17. részt itt olvashatod el (Ki az öntörvényű?) alcímmel!

18. részt itt olvashatod el (Milyen is az ember?) alcímmel!

19. részt itt olvashatod el (A pöpec kis katicabogár) alcímmel!

20. részt itt olvashatod (Fejcserés támadás) alcímmel! 21. részt itt olvashatod (Kis muffurcka útnak indul) alcímmel!

22. részt itt olvashatod el (A kis mocsok telehold) 

23. részt itt olvashatod el (A felemelő „gödör”) 

24. részt itt olvashatjátok el (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. részt itt olvashatjátok el (Milyen a sodró szerelem?) 

26. részt itt olvashatjátok el (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…)

Aztán gondoltam egyet:

az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET. Igen, az elődje, de menet közben jöttem rá, hogy a Szöszi-NET – ha jól értelmezem saját magam – egy bizonyos témakörben születik meg, egy sztori köré gyűlve, míg az Álom Manó sorozat apró sziporkák felfűzéséből áll össze.

Nem lennék igazságos, ha ezeket hagynám veszendőbe:
 

 9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb

10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját 

11. rész Titkos szeglet az üzenetek között 

12. rész Játszani a szavakkal… 

13. rész Csak legyen már vége 

14. rész A porszívás rejtelmei 

15. rész Szöszi-net Húsvéti medvehagyma vadászat 

16. részt Szöszi-net Reggeli cviki puszi Szöszi-net

17. részt Facebook leckék kezdőknek és haladóknak 

18. részt Facebook leckék avagy Már megint mi van?

(MÉG MINDIG TARTOZOM NEKTEK A SZÖSZI-NET rendbehozásával!)

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds