Már régóta terveztem, hogy feltétlenül meg kell nézni tüzetesebben a felújított Operaházat, ez a napokban következett be. Csodálatos élmény volt!
Mi lesz ebből a gyerekből, ha már most is olyan, mint egy igazi zsarnok, pedig még csak négy éves! Fiú unokám, a 4,5 éves Eki nem panaszkodhat, mert a család krónikása – vagyis én – megéneklem összes csintalanságát, amelyek fenn maradnak az utókornak.
Hogy mik derülnek ki ebben az év utolsó bejegyzésében!
Szerintem egyesek ráismernek majd magukra, vagy pedig azt fogják félhangosan mondani, miután elolvasták alábbi szösszenetemet: „Hogy ezek milyen lükék!”
Betlehem csillaga óvjon bennünket!
Igazi őszi idő: egy csepp napsütés sincs. Irány a ráckevei piac! (Kb. egy hónanappal ezelőtti élményemet mondom el nektek, amiből kiérezhetitek: nem jó, ha a vevőket vagy bárkit becsapunk.)
Tény: a jóindulatú embereket úgy átvágják jó párszor életük folyamán, ahogy csak a csövön kifér. Hogy miért? Mert – mint mindenki – magából indul ki.
Manapság a stresszhelyzetek sorban, egymás után, sőt, egymást keresztezve találnak meg bennünket. Dúskálunk belőlük, túlkínálatot tapasztalunk. Hogy mit lehet tenni ezen nyomasztó érzés ellen? Tudd, ha nem teszel semmit sem, akkor az önsajnálat egyre nagyobb mértékben kerít hatalmába. Tehát ne késlekedj! Cselekedj!
Elhatároztam, hogy a „vázlataimat” végig nézem, és elcsodálkoztam, miért nem adtam már közkinccsé. Tehát nem késlekedem: csak át kell állítanunk agytekervényeinket, és megváltozik a világ körülöttünk.
Nagy naivitás részemről, hogy meg akarlak titeket óvni a nagy fekete farkastól, azaz az egó fennhatóságától. És mégis ebben settenkedem már megint!
