Álom Manók és társaik (138.) A mosoly is hiánycikk?

Tudom, sokan szavaznátok a beköszöntő gifben szereplő teremtményre, aki a női nemet méltán képviselhetné. Nincs benne semmi közönségesség, kihívó, mégis vonzó tud lenni. Nem kell testfestészet (tatoo), bőven elég a testbeszéd. És „csak” szürke és pirosban-fehérben mutatkozik előttünk.

Könyörgöm, lehene egy kis mosolyt is becsempészni a mozdulatok közé? Nem vigyorogni, csak egy pici fintort biggyeszteni a száj sarkába:

Hogy feloldjam e, mosoly nélküli világ miatti, közös szomorkodásunkat, hallgassátok meg ezt a számot, amelynek élvezhetőségéhez semmi kétség:

Meg kell vallanom nektek, hogy úgy érzem, mintha képtelen lennék valamire való anyagot összeszednem. Ez kissé elkedvetlenít. Mintha a teremtés képességét veszíteném el. Remélem, ez csak egy átmeneti dolog. Biztos ennek az átkozott, hatalmas, nagy covid átverésnek köszönhetem. Viszont ez a kutyus még engem is meg tudna vígasztalni, ha a kobakomat ilyen szeretettel simogatná:

Fantasy Art egyik remekműve:

Tudjátok, hogy az állatoktól teljesen el tudok gyengülni, mint ezektől itt:

Hölgyeim! Hiába vagytok szépek, ha a mosoly hiánycikk! Pedig kedves mosollyal mindent vinnétek!

LAZÍTÁSKÉPPEN egy kis szín-kavalkád:

Kevesen tudják, hogy a hattyúk mennyire harciasak is tudnak lenni.

Nem akarok senkit sem befolyásolni, de ez egy kiköpött boszorkány. Jaj annak a földi lénynek, aki ellene merne bármit is szólni vagy tenni! Ne dőljetek be a virágos HELLO-jának!

Mekkora figura ez a kis macska. Csak macskakedvelőknek ajánlom figyelmébe:

És ezt a gifet már nem is tudom hol „vadásztam le”, de rögtön megszerettem:

A fenti gifnek ez a kis tesója. Bár messze nem múlja felül, de neki is helyet adtam ebben a blogomban:

Nézzétek meg, ebbe a két másodpercbe mi minden fér bele? A szeretet, a másikkal való törődés – még akkor is, ha már idős és törékeny lesz -, a szeretkezés gyöngy-cseppjei, ahogy gurulnak lefelé az izzadt lepedőre…

Elfogytak a jó kis gifek. Nem véletlenül rendezték meg mostanra a Vadászati Kiállítást, mert arra sarkal engem, hogy vadásszak gifekre, amelyek úgy eltüntek, hogy nagyítóval sem találok belőlük, mint pld. ezt:

Ez nem gif, viszont irtóra tetszik. A szerencsétlen Facebook meg letiltana ezért pár napra. Ők teljesen a saját csapdájukban vergölődnek. Már azt sem tudják, mi szép vagy mi nem az.

Mostanában egyre inkább a kerékpározást kedveljük a párommal, mert lelket-testet megmozgató, felfrissítő, ha nem is ilyen szerelésben pattanok fel az én jó, öreg kerékpáromra:

Ezt a gifet valamelyik antik világból szereztem. Egy kicsit megnyugodtam, bár a fájdalom egy önmagába visszatérő körforgalom, rendőri közreműködést mellőzve:

Aki keres, talál -, mondja a magyar közmondás. Tessék!

Szerintem már ezt a gifet felhasználtam valamikor, nem kötelességem tudni.

A gyönyörű tánclépésekkel le lehet venni a lábamról!

Csak úgy, mellékesen jegyzem meg: mintha a gifek eltűnni látszanának…

Képtelenség olyan igazi szuperekre bukkanni, mint pár évvel ezelőtt. És ez miért van? Először nem értettem, de aztán rájöttem: a függöny mögötti világ urai annyira rabigájuk alá akarnak bennünket hajtani, hogy még a fantázia világától is meg akarnak bennünket fosztani. Jobban örülnének, ha örökösen a ránk kényszerített kényszer-képzetekkel lennénk napestig elfoglalva. Abból viszont nem esznek!