Mai nappal, 2015. május 27-én beütött a ménkő: Soltész Ági alászállt az égből. Egészen a Déli pályaudvarig tolta el a képét. Nekem nem volt más
Kategória: sorozatok
Egy évvel ezelőtti anyag – teljes aktualitásban pompázva.
Időről időre kiborul a bili. A bilik már csak ilyenek…
Ez a vers már a megkönnyebbülés szele, amikor már nem vagyunk kiszolgáltatva a másik kénye-kedvének…
A sorozatból hiányzott ez a gyöngyszem, ami – úgy hiszem -, méltó befejezése is egyúttal. Felvállaltam a közvetítő szerepét, mert érdekelnek a lelki problémák. Azok
néha a szerepek felcserélődnek Dani és az én esetemben. Fiam mindig eljátssza (okkal, ok nélkül), hogy ő az ügyeletes zseni, és fentről, az egekből nyilatkozik, mint amikor Mózesnek megjelent az égő csipkebokorban az Úr.
A Facebook elém sodorta tavaly előttről ezt az anyagot, de ezt is fel kellett újítanom. Ez még ezer év múlva is időt álló lesz. Szép napot mindenkinek!
Át kell egy kicsit módosítani a 19. rész előttieket, mert azok már „hozott” anyagok a régebbi blogból. (Remélem, érthető vagyok.) Ahogy ezeket „felújítom”, úgy egyet-egyet belőlük közlök is, ugyanis időt álló témákat tartalmaznak.
Úgy látszik, most ezt gyakorlom: miképpen tudok eltűnni a nagy semmiben. A nihilben hogy tudok asszimilálódni. Csodálatos!!! Most meg nem kívánatos személy lettem a Facebook-on,
Egy vers sosincs későn. Megtanultam, hogy a szeretet megnyilvánulása soha sem bukkanhat a felszínre későn. Nincs „későn” fogalma a szeretetben.
