LEKOPOTT ISTENI HATALMA
Megnyalná a bokám, a szám,
hiába mondanám, hess, te
nagy szamár.
Megfogná biztatón kezem,
és mélyen ülő szeme a
a kanyarból óraszám lesne,
rajtam csüngene mindkettő,
mint két, nehezéknek
használt kő.
Beletúrna égnek álló hajamba, bele-
szuszogna fülembe és nyakamba,
fotelom hajlatában megbújna,
mint egy kémnek felcsapott
selyemcukorka, nem érzi a mafla,
hogy rég nincs szükségem arra.
Lekopott rólam isteni hatalma.
Szelleme kísért álmomban.
Felhív az éjszaka. Kéri,
sebtében öltözzek, és azonnal
menjek oda, mert nélkülem
nincsen nyugodalma.
Hangja az izgalomtól
mutál, csak süketel és
összevissza dumál.
Bennem eközben a düh
egyre jobban munkál. Nem
vagyok azonban erélyes,
sem mézédes. És ebből
arra következtet, minden,
ami tőle ered, tökéletes.
Pedig kihűlt már iránta
a szívem, mint egy össze
roskadt pudingvár.
Az aranyhíd leszakadt
közöttünk, és végleg
tovalibbent mankóján
az éltető nyár.
(Érzelemrészvények 1. kötetből, költő: Simon Mara)
(Költő: Simon Mara, az Érzelemrészvények 1. kötetéből származik
ez a vers)
Itt pedig néhány versem linkje!
ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE
Nincs kecmec
Egyszerre kettőt szeretek
A NÉMA MÚ DALA
Vulcanica, Hungarica
Nárcizmus
Árvizi hajósok
Édesanyám
Menni fog ez neked?
Milyen jó…
Emberedre találtál bennem!
AKÁR EGY FÉLISTEN
Csőbe húzott üvöltés
Oly ismerősen tekereg...
Kis éji krosnyogás
Amíg dereng
Az aratás gyönyöre
marasimo@gmail.com
Skype elérhetőség:
simon.mara2
És ha barangolni akarsz blogom lankáin,
megteheted:
