Ez a nő valahol örök rejtély marad számomra. Ennyi pofon (vagy annál sokkal durvább testi bántalmazás) sem józanítja ki teljesen. Azt is mondhatom, hogy már élő hulla. Ha nem zajlott volna le egy hajmeresztő történet…
Pár nappal ezelőtt kész krimi szinterévé változott a bérelt, garzon lakás. Kereste a rendőrség „élete párját”, de persze a Mester meg sem moccant bent, Margarétának sem szabadott életjelt adnia. Ám a szerv sem esett a feje lágyára, ismerték a figurát. Bemérték őket a lakásban hőkamerával, tehát biztosra mentek. Specialistát alkalmaztak. Sőt, a főbérlőt is hívták, akinek a jelenlétében pillanatok alatt kinyitották az ajtót, és berontottak szélvészként intézkedni.
Jogosan mondta Margaréta: „majd besza..tam” – ami nem csoda. Ezek után van valakinek bármi kétsége afelől, hogy ez egy olyan bimbózó, perspektívikus kapcsolat, amire lehet alapozni?
Végül is a Mester bimbózó kapcsolatként élte meg Margarétával szövődő (v)iszonyát, hiszen ő tartja el a férfit. A him soha nem ad haza pénzt, legfeljebb csak viszi.
Karácsonyhoz közeledve találkoztak az egyik bevásárló központ parkolójában a Mester se-szeri-se-száma egyik fiával, aki ott hagyta családját, és két kisgyermeke és felesége helyett egy rossz életűt választott. Kért apjától pénzt, akinek a szeme nem rebbent, amikor 250 ezer forintot leszámolt gyermeke kezébe. Margarétának viszont mindig azt mondja: „neki nincs pénze”. Tehát sem kajára, sem albérletre egy fillért nem ad. Helyette jól eltángálja. Hiába! Nagy a szerelem!
- Miért nem léptél rég olajra? Hiszen már kiderült róla, hogy egy vadállat? -, kérdeztem egyik telefonbeszélgetésnél a gyengébbik nem képviselőjét.
- Azt hittem, hogy a börtönben megjavul… Két nappal ezelőtt hívott egy férfi, hogy a Mester 1.750.000 forinttal tartozik neki, és nekem kötelességem megadni. Hová ment el az esze ennek az embernek?
A férfi nem javul meg, már csak azért sem javulhat meg, hiszen a nő áldozati báránynak született, akinek vérét az isteneknek felajánlják.
Margaréta terror alatt él. Csak arra leszek kíváncsi, hogy ha megint lakat alá teszik a „szerelmét”, akkor továbbra is jár be a börtönbe, és istápolni fogja úgy, mint annak idején?
- rész (A Nagy pech!)
- rész (De szép élet, de gyöngy élet!)
- rész (Új seprű jól seper)
- rész (A Te „kis nyulad”)
- rész (Drága fuvardíj)
- rész (Kirepült a kismadár a kalickából)
- rész („Éppen most ütöttem le”…)
My wife and i have been delighted Peter could complete his basic research with the precious recommendations he gained while using the weblog. It is now and again perplexing to simply choose to be making a gift of facts that other people could have been selling. Therefore we do know we have got the website owner to be grateful to for this. The specific explanations you’ve made, the easy blog navigation, the relationships you assist to create – it’s got all awesome, and it’s really facilitating our son and us reckon that that situation is awesome, and that’s highly indispensable. Thank you for the whole thing!