Börtönélet (5.) Drága fuvardíj!

Ez a sztori csupa talány számomra, hiszen semelyik mozzanatánál nem voltam jelen, utólag sem sertepertéltem – személyesen, nem győzöm mondani: SZEMÉLYESEN – a szereplők közelében. Nem bombáztam egyiket sem fura kérdésekkel egyiket sem.

Újságíró multamból következően pedig a személyesség híve vagyok. Az oknyomozást első- és utolsósorban csak így tudom elképzelni. A fentieket azért mondom el, hogy tudjátok, ha irtóra mellényúltam, ez teljes süketségemnek köszönhető – ami nem más, mint a tájékozatlanság.

Amikor itthon, az éj sötétjében, a házunkban nem kapcsolom fel inkább a pilácsot, mert férjem szobájának az ajtaja üveges, és átlátszik rajta a lámpák fénye, ezáltal felzavarhatom álmából. Ahogy a sötétben, talpammal tapogatom ki a lépcsőfokokat, próbálom elképzelni, hogyan is helyezkednek el az enyhén nyikorgó fa lépcsők.

Na, pontosan így vagyok ezzel a sztorival is, az ujjbegyeimmel, talpammal, és még ki tudja, mivel próbálom letapogatni, merre kígyózik az esemény gerince, hiszen Margaret egyértelműen a szerelem vakságával kel és fekszik le minden nap. Várja szerelmét haza, mely – ha minden igaz – augusztusban meg is történik. Az elmúlt két és fél év súlyos várakozással telt el.

A csontos istenség öles léptekkel siet asszonyához – egyelőre csak gondolatban – a szabadulás napján, a több emeletes ház mélyére rejtett garzon lakásba. Itt majdan, ha lefekszik a szobában, már a lábfeje egészen a liftig lóg ki. A lakók elnézően fogják kerülgetni, és azt súgják egymás között mély csodálattal hangjukban: “A mester haza jött közénk! Most már nem kell félnünk semmitől sem!”

Ne fussunk azonban előre, hiszen még a jelen kérdőjelei vakítanak el bennünket. Margarétnak rengeteg dolgot kell megoldania, pld. a börtönlátogatást, mely olyannak tűnik, mint amikor a súlyos bűnökért vezeklő rabok bokáira még pluszban súlyos bokabilincset is rá erősítenek.

Nincs buszjárat a börtönhöz. Így mindenki tehetsége és pénze szerint tudja a börtönben senyvedő ismerősét, családtagját, szerelmét meglátogatni. Olyanok ezek a látogatók, mint a pisztráng, amely képes a száraz földön is tovább “úszni”, hogy a tengert elérje egyszer.

Ha mint kiszolgáltatott nő, magányosan és gyalogosan akar a börtönt elhagyni, szinte biztos, hogy atrocitás éri…

Legutóbbi alkalommal úgy járt a törékeny Margarét, hogy egy roma család kapta el grabancát, és erőszakkal elvitték magukkal, mintegy “segítségnyújtás” címén. Bár arról volt szó, hogy csak egy darabig viszik, ám egészen hazáig fuvarozták.

Ennek pedig az lett a következménye, hogy megvárták a ház előtt. Margarétnak le kellett vinnie egy festményt – mely 40 ezer forintot kóstált még anno, 1998-ban. Plusz kikunyeráltak 5 ezer forintot a fuvardíjért és 8 ezret pedig a majdani látogatás lebonyolításért… A lelkére kötötték, hogy feltétlenül vigyen nekik olyat is, ami eladható, de nem valami ócskavas legyen!

A hűtőjét teljesen kiürítette a család kedvéért, akik állítólag egész nap nem ettek. (Ha azt mondom, hogy szinte szó serint a nyakán volt a kés, mert ezek az emberek kihasználták, hogy egy védtelen nővel állnak szemben többed-magukkal.)

Margaret nem mer nagyon kapálózni az “önzetlen” fuvarozók ellen, mert fél, hogy a börtönben szerelmét miatta fogják megbüntetni, vegzálni. Így tulajdonképpen hallgat, és fél meglátogatni a MESTERT is. A börtön vezetősége is nagy ívben lesz..ja, hogy a börtönlátogatókkal mi van vagy ne adj’ Isten, mi lehet, ha éppen rossz napot fognak ki!

Jelenlegi állás szerint a Mester egyik, volt szeretője “jóvoltából”, mellbedobással sikerült Margaret szerelmét hűvösre tenni. (Bár ez is elég furcsa, hogy bemószerolásra be lehet valakit csukatni?)

Most viszont friss szellők fújnak a savanyú szagokkal átitatott börtön falai közül. Lehet, hogy ártatlanul ült Mesterünk, a mi Mesterünk? Lehet, hogy név elcserélése miatt más helyett kellett neki vezekelnie?

Ha igen, akkor úgy járt, mint az a mesebeli alak, aki állandóan farkast kiáltott és ijeszgette a falu népét. S amikor tényleg farkas tünt fel a falu néptelen utcáin, mert éppen egy sorozat 5111. részét vetítették, akkor már senki sem hitt neki.

Ez utóbbi variációt, hogy más helyett üli le a büntetést, megmondom őszintén én sem tartottam reálisnak, mert már annyit lódított ez a Don Juan élete folyamán…

De várjuk ki a végét!

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

 

 

 

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük