Tulajdonképpen enyhén bánatosan állapítom meg, hogy gif-kínálatban egy kicsit szegényes a felhozatal, de az is lehetséges, hogy mostanában nem vagyok annyit a neten, és így kevesebb szuperre bukkanok. Lehetséges.
Ezen a héten egy kicsit vidéki portyázáson voltam egyébként. Jól éreztem magam, mert jó felkerekedni, és az ország másik felébe elkocsikázva barátokkal találkozni. Rácsodálkozhatunk a házak tetejére és az emberek arcába nyiltan belenézhetünk. Messziről jött idegen azt mond és azt csinál, amit csak nem szégyel!
Nyár lévén, az emberek különböző járművekre pattannak fel, hogy helyet változtassanak és úgy érezzék: IGEN, MOST ÉLEK! Egyébként is egész életünkben útközben vagyunk:
Valójában nem mindenkinek az a természetes, hogy valami csoda masinán gurul a célja felé!
Ilyen egy jó kis zötyis talajon való utazás szoros baráti közegben! Ezt nevezem! Ide tényleg kalandvágyónak is kell lenni:
Igen, kell a humor az életben, mint egy falat kenyér az éhezőknek. Istenem, van aki mindent komolyan vesz…
Vagy egészen egyszerűen is meg lehet oldani az utazást – közelebbi célállomást választva:
Vajon miért tudnak olyan pillanatok alatt közel kerülni hozzánk a kisbabák? Igen egyszerű! Mert még kis ártatlanok, és ebből kiindulva, csodálatos lények is. Még nem játszák meg magukat, nem akarják a másikat átvágni, csak magukat adják. Mire felnőnek, már kész színész válik egyesekből! Csak hát csapnivaló színészek, mert sótlanok és unalmasak!
Mint macskapártinak kutya kötelességem ezt a gifet is megosztani veletek:
Aki teheti, minden csepp vizet használjon ki a hűsítésre:
Ha játékról és evésről van szó, a macskák uccu neki! És már ott is vannak!
Arra törekedjél, hogy legyél másoknak hűs patak, simogató, árnyas lugas, és még azt is elérd, hogy Te magad is feltöltekezzél! Na, ez már művészet!
Egész életünkben úton vagyunk:
Időutazó a drága! Nagyon okosnak tűnik így, hátulról is:
Akinek kedve van és energiája, az tornázzon egy kicsit kedvenc házi állataival. Én már kimozogtam magam ezen a délutánon: eveztünk, mint a güzük a Lacházi Sárkányevezősökkel:
Ezt a gifet majdnem elvetettem, de aztán a nő szép, hosszú haja miatt osztom meg veletek:
Ennek a csajnak a Pokemon őrület ment az agyára, bezzeg nem heverészik a hintaágyban:
Ez a japán nő nagyon elmélázik. Biztos szerelmére gondol, hogy miért nem jelentkezik már napok óta.
Mivel a kis színeshez tökéletesen illik ez a pillangó, rajta hát!
Ha már kidöglöttetek ennyi hülyeség láttán, akkor itt van a segítség. Titeket is elvihetnek olyan helyre, ahol kipihenhetitek a fáradalmaitokat. Persze lehet, hogy elég lenne, ha időben feküdnétek le!
Ezen a zöld szemű szörnyön, akarom mondani, zöld szemű szépségen egy kicsit pihentessétek tekinteteket! (A legutolsó szó leírása után egy nagyot sóhajtottam, irtó randa egy szó!)
Na, elég volt a vircsaftból. Mindenki térjen nyugovóra!
Az Álom Manók és társaik többi részét itt olvashatjátok el:
- részt itt olvashatjátok el Cuki Mukika alcímmel!
2. részt itt olvashatjátok el Mizu, Bébi, mizu? alcímmel!
3. részt itt olvashatjátok el A kis csontzabálók alcímmel!
4. részt itt olvashatjátok el Az eszes angolok alcímmel!
5. részt itt olvashatjátok el Mindenki tetszeni akar alcímmel!
6. részt itt olvashatjátok el Zacskó szőlőcukor alcímmel!
7. részt itt olvashatjátok el Lejöhet Morzsi a parkba játszani? alcímmel!
8. részt itt olvashatjátok el Tünci, mint minőségellenőr alcímmel!
9. részt itt olvashatjátok el Rózsákkal alcímmel!
10. részt itt olvashatjátok el Game over! alcímmel!
11. részt itt olvashatjátok el Mi pihentet többek között? alcímmel!
12. részt itt olvashatjátok el Habcsók szenvedély alcímmel!
13. részt itt olvashatjátok el A tökéletes tökéletlen alcímmel! 14. részt itt olvashatjátok el Vonulni tudni kell alcímmel!
15. részt itt olvashatjátok el (Kik a szószátyárok?) alcímmel!
16. részt itt olvashatod el (Don’t cry Baby, don’t cry!) alcímmel!
17. részt itt olvashatod el (Ki az öntörvényű?) alcímmel!
18. részt itt olvashatod el (Milyen is az ember?) alcímmel!
19. részt itt olvashatod el (A pöpec kis katicabogár) alcímmel!
20. részt itt olvashatod (Fejcserés támadás) alcímmel! 21. részt itt olvashatod (Kis muffurcka útnak indul) alcímmel!
22. részt itt olvashatod el (A kis mocsok telehold)
23. részt itt olvashatod el (A felemelő „gödör”)
24. részt itt olvashatjátok el (Szenvedélyem a szenvedélyeim)
25. részt itt olvashatjátok el (Milyen a sodró szerelem?)
26. részt itt olvashatjátok el (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”)
27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár”
28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”)
29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!)
30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok!
31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!)
Aztán gondoltam egyet:
az Álom Manó és társainak az elődje a SZÖSZI-NET.
9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb
10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját
11. rész Titkos szeglet az üzenetek között
12. rész Játszani a szavakkal…
13. rész Csak legyen már vége
14. rész A porszívás rejtelmei
15. rész Szöszi-net Húsvéti medvehagyma vadászat
16. részt Szöszi-net Reggeli cviki puszi Szöszi-net
17. részt Facebook leckék kezdőknek és haladóknak
18. részt Facebook leckék avagy Már megint mi van?
(MÉG MINDIG TARTOZOM NEKTEK A SZÖSZI-NET rendbehozásával!)
marasimo@gmail.com
Skype elérhetőség:
simon.mara2
És ha barangolni akarsz blogom lankáin,