(Most már biztos rájöttetek, miért is rajongok annyira a blogírásért. Azt csinálok, amit akarok. Itt van mindjárt a beköszöntő kép! Mi köze a mondanivalóhoz? Semmi!
Év: 2015
Az ugrásra kész leopárd Október 30. (Leopárd Tamás Török fotó) Csütörtökön ömlött az eső, és hálás voltam a Sorsnak, mert a családtagok időben kilőttek. Senki nem nyüzsgött,
Néha magam is elcsodálkozom, hogy miket tudtam összeírni, de akkor olyan korszakomat éltem.
Nekem kedvenc témám: beszélgessünk! Amennyit csak tudunk! Ugyanis sokat tanulhatunk egymástól! Ezek a tanítások nincsenek bent a tankönyvekben, máshol sem.
Nem tagadom soha! Amikor ezt a fotót készítettem a kertemben, eszembe jutott egy jelenet. Biztos, hogy nektek is voltak olyan percek, amelyek élményét magatokkal viszitek
Érzem, eltunyultatok. Megposhadt lelketekben kövér békák brekegnek. Ez még nem volna probléma, a baj csak az, hogy elhiszitek, amiről ők kuruttyolnak. Nem lesz jó ez így, Gyerekek! Ha haza megyek, szétcsapok köztetek!
(A beköszöntőben látható gesztenye fasort Budafokon „kaptam le”, mely egészen a házunkig tart. (Eltűnt egyébként, pótlom. Nem tudom, mikor.) Igazán varázsos minden évszakban. Tulajdonképpen ez
Megígértem valakinek, de lehet, hogy csak álmodtam, hogy ezt a verset is bedobom a közösbe. Mindegy, itt van teljes életnagyságban!
Egy nap lazán felskiccelve A szobám ablakából ezt látom reggel (Manci nem mindig ül ott egyébként): – Hol voltál? – A mezőn -, válaszoltam, miután
Én úgy gondolom, hangsúlyozom, ÉN, S NEM MÁS, hogy a gyász mindenkinek a saját gyásza, nem lehet betenni egy közös kalapba.
