Vélemények – életérzésekből fakadnak

A címben szereplő csoportot tavasszal hoztam létre, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már egyesek számon tartják, mi is kerül oda. Így tehát véleményeket olvashatunk benne. Természetesen a jókat nem közlöm, hiszen azok természetesek. Tudom, sokfélék vagyunk. Ez inspirál. Kívánom, hogy mindenki így érezze, tud tenni másokért és maga építéséért.

Na, nézzük, mi a pálya ezzel a Don’t give up! témával? Egyébként csak halkan kérdezem, tehetek arról, hogy amikor megalapítottam, még nem volt ilyen nevű csoport, igaz, meg sem néztem, most meg Dunát lehet velük rekeszteni?

Árpád Bogáti 2015. november 12-én ezt írta:
„Azzal a céllal hoztam létre ezt az oldalt, hogy meg tudjuk beszélni a dolgainkat „négy szem közt”, és tudjuk azt mondani egy igazi, jó kis fejre állás után, hogy „nem baj, nem számít!” Fricskát adjunk a hülyeségeknek, a hülyítéseknek, a hazugságoknak, az önbecsapásoknak. Nem sorolom, mert kifogyhatatlan…” idézi Árpád Bogáti a Don’t give up! csoportom célkitűzését. Mad így folytatja: A cél nemes, de nem látom, amit szeretnél. Nem történik semmi sem.

Simon Mara:
Drága Árpád! Azzal, hogy elolvastad ezt a „gyógyszöveget”, máris tettél az érdekedben, hogy egy kicsit szembesülj a Te céljaiddal. Ez a lényeg! Nemcsak úgy beleélni a vakvilágba. A védő beszédem következő része pedig az, hogy a lehetőség mindenkinek mindenre megvan, tehát rám nem foghat senki semmit, hogy én lennék az élete megrontója!

Árpád Bogáti:
Félreértettél. Ebben a csoportban nem történik semmi olyan, amiről írtál. Egyszerűen unalmas. Amúgy ilyen csoport már van. Ez egyben válasz Anikónak is. (Szép volt a szád 20 éves korodban.)

Simon Mara:
Simon Mara Örülök, hogy elmondtad véleményed. Máskor is gyere, szeretettel várjuk építő észrevételeidet.

Ez úttal kürtölöm szét a nagyvilágnak, hogy a Don’t give up! olyan csoport, amely hasonlatos egy folyóhoz, mely kezdetben csak hegyi patakként csordogált a sziklák között. Aztán, ahogy a sikság felé vette az irányt, kiszélesedett, néhol eliszposodott. Ám ez a folyamat teljesen normális.

Van aki dalokban tudja magát közre adni, van aki versekben közlekedik, némelyek vicceket adnak elő, mások pedig idézetekkel traktálják a csoport tagjait. Vannak gif-es szakembereink, és én is hajlamos vagyok a csillogásra, csillogtatásra. Ez nem baj! Sőt!



Ki-ki vérmérséklete szerint. De minden jel mégis csak arról szól, hogy valamit szeretne közölni a világgal, a vélt és valós barátaival. Ergo: boldog akar lenni. És ez itt a lényeg: mit akar?


Ez a csoport az életigenlésről szól, arról, hogy a fénybe bele kiabáljunk teljes szívvel és tüdővel, hogy érezzük bőrünkön a szél száguldását! Érezzük a másik érintését, fájdalmát és örömét. Ez az érzet szerteágazó, ahogy az érrendszer behálózza az egész testet. És ha túl sok hajszálér eltömítődik, akkor a csoport elhal, felemésztődik.

Tehát azt mondom! Zene, tánc, móka, kacagás, sírás, fogcsikorgatás?

Igen!!! Mert ez az élet, maga!

U.i.: Aki bele akar nézni a csoportba, fel kell jelentkeznie a Facebook oldalamra, ha eddig még nem tette meg, és utána ezen link alapján már síma az út odáig!

Mint tudjátok, ez a blog menet közben alakult ki. Mivel még sosem írtam blogot, ennek az ízére is rá kellett jönnöm, illetve rá kellett éreznem, hogy az egyes kategóriákba milyen jellegű írások kerülnek bele.

És most már teljesen biztosan tudom, hogy a szösszenetek, azok a Szöszi-NET puttonyába KERÜLNEK, AMIKOR EGY TÉMA FOGLALKOZTAT. Ez dominál. Míg az Álom Manók és a többik-be pedig a „sziporkák”, a nagy kavalkád érzületek kerülnek bele. Még változatlanul át kellene „nyálaznom” a Szöszi-Net egyes díszpéldányait, főleg az elsőket, hogy rendezzem őket, de kinek van arra energiája? 

Az Álom Manókat itt olvashatjátok el:

  1. részt itt olvashatjátok el Cuki Mukika alcímmel!

2. részt itt olvashatjátok el Mizu, Bébi, mizu? alcímmel!

3. részt itt olvashatjátok el A kis csontzabálók alcímmel!

4. részt itt olvashatjátok el Az eszes angolok alcímmel!

5. részt itt olvashatjátok el Mindenki tetszeni akar alcímmel!

6. részt itt olvashatjátok el Zacskó szőlőcukor alcímmel!

7. részt itt olvashatjátok el Lejöhet Morzsi a parkba játszani? alcímmel!

8. részt itt olvashatjátok el Tünci, mint minőségellenőr alcímmel!

9. részt itt olvashatjátok el Rózsákkal alcímmel!

10. részt itt olvashatjátok el Game over! alcímmel!

11. részt itt olvashatjátok el Mi pihentet többek között? alcímmel!

12. részt itt olvashatjátok el Habcsók szenvedély alcímmel!

13. részt itt olvashatjátok el A tökéletes tökéletlen alcímmel! 14. részt itt olvashatjátok el Vonulni tudni kell alcímmel!

15. részt itt olvashatjátok el (Kik a szószátyárok?) alcímmel!

16. részt itt olvashatod el (Don’t cry Baby, don’t cry!) alcímmel!

17. részt itt olvashatod el (Ki az öntörvényű?) alcímmel!

18. részt itt olvashatod el (Milyen is az ember?) alcímmel!

19. részt itt olvashatod el (A pöpec kis katicabogár) alcímmel!

20. részt itt olvashatod (Fejcserés támadás) alcímmel! 21. részt itt olvashatod (Kis muffurcka útnak indul) alcímmel!

22. részt itt olvashatod el (A kis mocsok telehold) 

23. részt itt olvashatod el (A felemelő „gödör”) 

24. részt itt olvashatjátok el (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. részt itt olvashatjátok el (Milyen a sodró szerelem?) 

26. részt itt olvashatjátok el (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el (Aki másnak vermet ás…)

Az eddig „feldolgozott”, „tisztába tett” Szöszinet blogjai:
 

 9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb

10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját 

11. rész Titkos szeglet az üzenetek között 

12. rész Játszani a szavakkal… 

13. rész Csak legyen már vége 

14. rész A porszívás rejtelmei 

15. rész Szöszi-net Húsvéti medvehagyma vadászat 

16. részt Szöszi-net Reggeli cviki puszi Szöszi-net

17. részt Facebook leckék kezdőknek és haladóknak 

18. részt Facebook leckék avagy Már megint mi van?

(MÉG MINDIG TARTOZOM NEKTEK A SZÖSZI-NET rendbehozásával!)

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

 

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted! S utána tedd a kezedet a szívedre…

 

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds