(Ez egy kitűnő írás, amiben láttatom saját személyemen keresztül, mi mindent megtesz az ember, hogy a nehézségeket elkerülje, bár szeretné, ha sikereket érne el. Ám a sikerért nem tesz meg mindent…)

Elképesztő, mert leültem közétek, mint kiskoromban, amikor magam köré gyűjtöttem a dörmögő macit, a hosszú hajú Piroska babát, a böngyör műhajú Tündit és még néhányat kedvenc játékaim közül. És elkezdtem nekik mesélni.

 

 

Szerelmes vagyok! Ez csak azért buggyant ki belőlem ilyen elementáris erővel, mert épp valami oltári jó számot hallok a Petőfi Rádióban, miközben körmölöm soraimat, és végre egyetlen csemetém, aki tegnap jött haza Londonból, elhagyta az egyetlen laptopot. Szóval mint tudjátok, a jó zenével egyszerűen simán be lehet terelni az erdőbe.

Ezt a témát – bár igen nyomatékos életünkben – mégis „delete” gombbal egy kicsit törlöm, de a nyomát még itt hagyom a „papíron”, mert a szerelem az az állapot, amikor az ember felfokozottan imád élni. Észre vesz olyan dolgokat, amelyeket egyébként semmiképpen sem, példának okáért a fák ágai között megbújó madár fészket. A másik, szeretett lényen keresztül annyi energiát kap a hétköznapi élet gyűrődéseinek a kivédéséhez, amit különben senkitől, semmitől nem kaphat meg.

Tudjátok mit! Mégis csak maradok ennél a témánál, pedig annyira hivatalos hangnemben akartam veletek „tárgyalni” arról, hogy mindenki bizonyos mértékig azonos rugóra jár. Csak valaki ezt bevallja, valaki pedig hihetetlenül megjátssza az agyát. Tehát a szerelem, mint a szeretet egyik legmagasabb hevületű, az emberiség művészeti ágait mozgató érzésköteg, mely nagy csodákra sarkallja a vele eggyé váló ember fiát, lányát.

Remélem, egyetértetek velem. Aztán – oda nézz! Hová akarok kilyukadni! Oda, hogy az online üzlet szerelmem tárgya. Még nem sikerült meghódítanom, bár már a lábainál heverek. Sok sebből vérzek, hatalmas lila-kék foltok a szemem alatt, a fejemet is leborotváltam a kedvéért, hogy kegyeibe férkőzzek!

 

 

Tudom, nem tettem meg mindent, sőt, nagyon keveset, hogy kedvesen megcirógasson, buksimat megsimogassa, lágy hangon súgja a fülembe:

– Te vagy nekem a legszebb, a legkedvesebb!

Nézzük, mi mindent nem tettem meg azért, hogy a szereteten kívül, ami szintén fő mozgató rugója az emberiségnek, a PÉNZ is megtaláljon engem az üzlet kapcsán. Hiszen én is pénzből élek…

Pár hónapja vagyok az üzletben, és már annyit tudok, hogy egy profi blogrendszer örökös „rabjává” váltam. Miért? Mert ez az online blogrendszer lehetővé teszi az automatizmust.

Jól látod, de azért lefordítom: megírok egy blogot, nagy nehezen kiposztolom, és már rég elfelejtettem, de ezek a blogok keringenek az internet érrendszerében, mint a fellőtt szputnyikok. És kifejtik hatásukat a kiposztolás után még hónapokig, évekig. Nem lehet tudni, hogy „repül a nehéz kő, kit hogyan talál meg…”

 

Tehát az internet, mint az Aladin lámpájának a jó szelleme, azt kérdezi tőlem:

– Mit parancsolsz, kis gazdám?

És ha Te vagy az Aladin, és tudod, hogyan kell a lámpából kicsalni a jó szellemet, akkor mákod van. Tudom, annyira gonosz vagyok, mert amikor már kezdted beleélni magad, hogy elég, ha ehhez a rendszerhez csatlakozol, és akkor már minden o.k., akkor neked szembesülni kell a bazi nagy igazsággal!

Tanulnod kell az online marketing szakmát! Hékás! Ébredj fel! Erőfeszítéseket kell tenned, kellő alázattal kell tanulnod a nagyoktól, akár simán, pofátlanul lemásolhatod őket. Csak csinálj valamit!

Például vedd meg az Inner Circle tudáscsomagot! Ez még várat magára nálam is. Mondom, sok restanciám van még. Például nem laktam be a Kalatu blogrendszert, nem rendszereztem, nem tettem átláthatóvá. Szegény, tévelygő ember, aki véletlenül betéved a blog erdőmbe, nem tudja magát kiismerni, mert még nem rendszereztem az anyagokat.

Közel sem használtam ki a szisztéma adta csodálatos lehetőségeket. Hogy miért nem, ha ilyen okos vagyok? Azért nem, mert én is csak egy közönséges ember vagyok, aki mindig a könnyebbik utat választja.

Hát persze, hogy imádok blogokat írni, ami azt jelenti, hogy az a sok sületlenség, nyávogás, ami ömlik ki belőlem, azt mind elétek öntöm. Ám ettől még belátható időn belül nem fogok kiszállni valami puccos autóból, mert ahhoz pénz kellene.

– Felháborító! -, mondjátok ti. – Te, Mara, nem keresel semmit sem, akkor mi a fenének csinálod? Te hülye vagy?

– Ahogy vesszük -, titokzatos félmosoly a szám sarkában. Szarkasztikus énem sátáni nevetést nyom el. – Ha nem tanultam meg a szakmát, mert még nekem több időre van szükségem, messze nem tettem meg azokat a lépéseket, amelyek feltételei a sikernek, akkor mit akarok én?

Az értékesítési csatornám olyan, mint a repedezett női sarokra felerőltetett, csámpás tűsarkú cipő. Pláne, ha a Rákóczi tér közelében sántikál. Például át kellene már rég nyálaznom, aktualizálnom kellene a hírlevél rendszeremet. Megtettem? Nem! (Ehelyett, akár a rossz gyerek, már azon töröm az agyamat, hogy baromi jó blog témám van már megint…)

Soroljam? Ki a hunyó, Gyerekek! Bevallom nektek töredelmesen: ÉN!

Van egy jó hírem: minden rendszerhez kapcsolódó „aranyásó” jelölt egy jól felépített rendszerhez csatlakozik, tehát nem a szponzorának a tudásán vagy kevésbé tudásán múlik az ő sikere. Egyedül saját magunk tehetünk arról, hogy éppen hol tartunk!!!!

Csak mihez tartás végett, itt van a Sikerkifőzde háttér kincsestárunk – sok-sok, hasznos információval. Átnéztem? Megtanultam a benne foglaltakat, netán tudom azokat a gyakorlatban alkalmazni? Figyelemmel kísérem az új híreket? Nem! Akkor mit akarok? Még egyszer, ki a hibás a jelenlegi helyzetemért? A nyári mikulás vagy a szponzorom, a drága Fajta Viktor? Nem. Csak és kizárólag én!

Na, jóccakát, Kedveskéim! Szép álmokat!

U.i.: A Kalatu rendszer már a múlté. Évekkel ezelőtt megszűnt, ám mégis sokat tanultam belőle.

 

FIGYELEM, FIGYELEM!

Mivel többen is kérdeztétek, mi lett a folytatása ennek a témának, íme az utolsó, ami ezzel kapcsolatos: Szerelmes vagyok – mondja a világító torony, avagy mi a végkonklúzió?

 

INSTAGRAM: simonmara54

 

Cikkajánló

1 318 thoughts on “Szerelmes vagyok

    1. I’ve from time to time only heard of some kind of internet blog competition, but I have no idea where to look for it.
      Best regards: Mara Simon

  1. Hey I am so grateful I found your blog, I really found you by accident, while I was searching on Bing for something else, Anyhow I am here now and would just like to say thanks a lot for a remarkable post and a all round exciting blog (I also love the theme/design), I don’t have time to read through it all at the moment but I have bookmarked it and also included your RSS feeds, so when I have time I will be back to read a great deal more, Please do keep up the awesome work.

  2. Somebody essentially help to make seriously articles I’d state. This is the first time I frequented your web page and to this point? I amazed with the research you made to make this particular submit amazing. Fantastic activity!

  3. Excellent site you have here but I was curious if you knew of any user discussion forums that cover the same topics discussed in this article? I’d really like to be a part of group where I can get responses from other knowledgeable individuals that share the same interest. If you have any recommendations, please let me know. Thank you!

  4. Just wish to say your article is as astounding. The clearness in your post is simply nice and i could assume you are an expert on this subject. Well with your permission allow me to grab your feed to keep updated with forthcoming post. Thanks a million and please keep up the enjoyable work.|

  5. I’ve been surfing online more than 3 hours as of late, but I by no means discovered any attention-grabbing article like yours. It is pretty price sufficient for me. Personally, if all website owners and bloggers made just right content as you did, the internet shall be much more helpful than ever before.

  6. Hello my family member! I want to say that this post is amazing, great written and include almost all significant infos. I’d like to see extra posts like this .

  7. My partner and I stumbled over here by a different web address and thought I should check things out. I like what I see so i am just following you. Look forward to checking out your web page for a second time.|

  8. A fascinating discussion is worth comment. I do think that you should publish more about this subject, it may not be a taboo subject but generally people don’t speak about these topics. To the next! Best wishes!!|

  9. Please let me know if you’re looking for a article writer for your site. You have some really great posts and I feel I would be a good asset. If you ever want to take some of the load off, I’d love to write some articles for your blog in exchange for a link back to mine. Please send me an email if interested. Regards!|

  10. I’m not sure where you are getting your information, but great topic. I needs to spend a while learning more or understanding more. Thank you for excellent information I was looking for this information for my mission.|

  11. An impressive share, I just given this onto a colleague who was doing a bit of evaluation on this. And he actually bought me breakfast because I found it for him.. smile. So let me reword that: Thnx for the treat! However yeah Thnkx for spending the time to discuss this, I really feel strongly about it and love reading more on this topic. If attainable, as you change into experience, would you mind updating your weblog with extra particulars? It’s extremely helpful for me. Huge thumb up for this weblog submit!

  12. Excellent goods from you, man. I have understand your stuff previous to and you are just too fantastic. I really like what you’ve acquired here, really like what you’re stating and the way in which you say it. You make it entertaining and you still care for to keep it sensible. I cant wait to read far more from you. This is actually a tremendous site.|

  13. Needed to create you this little bit of word to be able to say thank you again on the striking principles you have featured on this site. It is certainly strangely generous of you to provide unhampered exactly what some people would have offered for sale as an electronic book to get some cash for themselves, notably considering the fact that you could possibly have done it in case you wanted. These tricks additionally worked to be a good way to be sure that some people have a similar fervor similar to my own to figure out more and more with regards to this matter. I’m sure there are a lot more pleasant times ahead for folks who take a look at your website.

  14. Pretty nice post. I just stumbled upon your blog and wished to say that I’ve really enjoyed browsing your blog posts. In any case I’ll be subscribing to your rss feed and I hope you write again very soon!

  15. These are really wonderful ideas in about blogging. You have touched some fastidious factors here. Any way keep up wrinting.|

  16. I actually wanted to jot down a quick note so as to thank you for all of the pleasant pointers you are posting on this website. My time intensive internet look up has now been rewarded with good strategies to talk about with my colleagues. I would suppose that many of us visitors actually are rather lucky to be in a wonderful place with so many special people with great hints. I feel pretty privileged to have encountered the web site and look forward to some more cool moments reading here. Thank you again for all the details.

  17. I must express my appreciation to the writer just for bailing me out of this type of challenge. After searching through the the net and seeing strategies that were not powerful, I believed my entire life was done. Living without the presence of answers to the difficulties you’ve resolved by means of this blog post is a crucial case, and the kind which might have negatively damaged my entire career if I hadn’t come across your website. Your actual capability and kindness in maneuvering the whole lot was valuable. I don’t know what I would have done if I had not encountered such a point like this. I am able to at this time look ahead to my future. Thank you so much for this specialized and amazing guide. I won’t hesitate to recommend your blog to any person who should have recommendations about this area.

  18. Its such as you read my mind! You seem to know so much approximately this, like you wrote the e book in it or something. I believe that you can do with some percent to drive the message home a little bit, however other than that, that is great blog. An excellent read. I’ll definitely be back.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük