(Ez egy kitűnő írás, amiben láttatom saját személyemen keresztül, mi mindent megtesz az ember, hogy a nehézségeket elkerülje, bár szeretné, ha sikereket érne el. Ám a sikerért nem tesz meg mindent…)

Elképesztő, mert leültem közétek, mint kiskoromban, amikor magam köré gyűjtöttem a dörmögő macit, a hosszú hajú Piroska babát, a böngyör műhajú Tündit és még néhányat kedvenc játékaim közül. És elkezdtem nekik mesélni.

 

 

Szerelmes vagyok! Ez csak azért buggyant ki belőlem ilyen elementáris erővel, mert épp valami oltári jó számot hallok a Petőfi Rádióban, miközben körmölöm soraimat, és végre egyetlen csemetém, aki tegnap jött haza Londonból, elhagyta az egyetlen laptopot. Szóval mint tudjátok, a jó zenével egyszerűen simán be lehet terelni az erdőbe.

Ezt a témát – bár igen nyomatékos életünkben – mégis „delete” gombbal egy kicsit törlöm, de a nyomát még itt hagyom a „papíron”, mert a szerelem az az állapot, amikor az ember felfokozottan imád élni. Észre vesz olyan dolgokat, amelyeket egyébként semmiképpen sem, példának okáért a fák ágai között megbújó madár fészket. A másik, szeretett lényen keresztül annyi energiát kap a hétköznapi élet gyűrődéseinek a kivédéséhez, amit különben senkitől, semmitől nem kaphat meg.

Tudjátok mit! Mégis csak maradok ennél a témánál, pedig annyira hivatalos hangnemben akartam veletek „tárgyalni” arról, hogy mindenki bizonyos mértékig azonos rugóra jár. Csak valaki ezt bevallja, valaki pedig hihetetlenül megjátssza az agyát. Tehát a szerelem, mint a szeretet egyik legmagasabb hevületű, az emberiség művészeti ágait mozgató érzésköteg, mely nagy csodákra sarkallja a vele eggyé váló ember fiát, lányát.

Remélem, egyetértetek velem. Aztán – oda nézz! Hová akarok kilyukadni! Oda, hogy az online üzlet szerelmem tárgya. Még nem sikerült meghódítanom, bár már a lábainál heverek. Sok sebből vérzek, hatalmas lila-kék foltok a szemem alatt, a fejemet is leborotváltam a kedvéért, hogy kegyeibe férkőzzek!

 

 

Tudom, nem tettem meg mindent, sőt, nagyon keveset, hogy kedvesen megcirógasson, buksimat megsimogassa, lágy hangon súgja a fülembe:

– Te vagy nekem a legszebb, a legkedvesebb!

Nézzük, mi mindent nem tettem meg azért, hogy a szereteten kívül, ami szintén fő mozgató rugója az emberiségnek, a PÉNZ is megtaláljon engem az üzlet kapcsán. Hiszen én is pénzből élek…

Pár hónapja vagyok az üzletben, és már annyit tudok, hogy egy profi blogrendszer örökös „rabjává” váltam. Miért? Mert ez az online blogrendszer lehetővé teszi az automatizmust.

Jól látod, de azért lefordítom: megírok egy blogot, nagy nehezen kiposztolom, és már rég elfelejtettem, de ezek a blogok keringenek az internet érrendszerében, mint a fellőtt szputnyikok. És kifejtik hatásukat a kiposztolás után még hónapokig, évekig. Nem lehet tudni, hogy „repül a nehéz kő, kit hogyan talál meg…”

 

Tehát az internet, mint az Aladin lámpájának a jó szelleme, azt kérdezi tőlem:

– Mit parancsolsz, kis gazdám?

És ha Te vagy az Aladin, és tudod, hogyan kell a lámpából kicsalni a jó szellemet, akkor mákod van. Tudom, annyira gonosz vagyok, mert amikor már kezdted beleélni magad, hogy elég, ha ehhez a rendszerhez csatlakozol, és akkor már minden o.k., akkor neked szembesülni kell a bazi nagy igazsággal!

Tanulnod kell az online marketing szakmát! Hékás! Ébredj fel! Erőfeszítéseket kell tenned, kellő alázattal kell tanulnod a nagyoktól, akár simán, pofátlanul lemásolhatod őket. Csak csinálj valamit!

Például vedd meg az Inner Circle tudáscsomagot! Ez még várat magára nálam is. Mondom, sok restanciám van még. Például nem laktam be a Kalatu blogrendszert, nem rendszereztem, nem tettem átláthatóvá. Szegény, tévelygő ember, aki véletlenül betéved a blog erdőmbe, nem tudja magát kiismerni, mert még nem rendszereztem az anyagokat.

Közel sem használtam ki a szisztéma adta csodálatos lehetőségeket. Hogy miért nem, ha ilyen okos vagyok? Azért nem, mert én is csak egy közönséges ember vagyok, aki mindig a könnyebbik utat választja.

Hát persze, hogy imádok blogokat írni, ami azt jelenti, hogy az a sok sületlenség, nyávogás, ami ömlik ki belőlem, azt mind elétek öntöm. Ám ettől még belátható időn belül nem fogok kiszállni valami puccos autóból, mert ahhoz pénz kellene.

– Felháborító! -, mondjátok ti. – Te, Mara, nem keresel semmit sem, akkor mi a fenének csinálod? Te hülye vagy?

– Ahogy vesszük -, titokzatos félmosoly a szám sarkában. Szarkasztikus énem sátáni nevetést nyom el. – Ha nem tanultam meg a szakmát, mert még nekem több időre van szükségem, messze nem tettem meg azokat a lépéseket, amelyek feltételei a sikernek, akkor mit akarok én?

Az értékesítési csatornám olyan, mint a repedezett női sarokra felerőltetett, csámpás tűsarkú cipő. Pláne, ha a Rákóczi tér közelében sántikál. Például át kellene már rég nyálaznom, aktualizálnom kellene a hírlevél rendszeremet. Megtettem? Nem! (Ehelyett, akár a rossz gyerek, már azon töröm az agyamat, hogy baromi jó blog témám van már megint…)

Soroljam? Ki a hunyó, Gyerekek! Bevallom nektek töredelmesen: ÉN!

Van egy jó hírem: minden rendszerhez kapcsolódó „aranyásó” jelölt egy jól felépített rendszerhez csatlakozik, tehát nem a szponzorának a tudásán vagy kevésbé tudásán múlik az ő sikere. Egyedül saját magunk tehetünk arról, hogy éppen hol tartunk!!!!

Csak mihez tartás végett, itt van a Sikerkifőzde háttér kincsestárunk – sok-sok, hasznos információval. Átnéztem? Megtanultam a benne foglaltakat, netán tudom azokat a gyakorlatban alkalmazni? Figyelemmel kísérem az új híreket? Nem! Akkor mit akarok? Még egyszer, ki a hibás a jelenlegi helyzetemért? A nyári mikulás vagy a szponzorom, a drága Fajta Viktor? Nem. Csak és kizárólag én!

Na, jóccakát, Kedveskéim! Szép álmokat!

U.i.: A Kalatu rendszer már a múlté. Évekkel ezelőtt megszűnt, ám mégis sokat tanultam belőle.

 

FIGYELEM, FIGYELEM!

Mivel többen is kérdeztétek, mi lett a folytatása ennek a témának, íme az utolsó, ami ezzel kapcsolatos: Szerelmes vagyok – mondja a világító torony, avagy mi a végkonklúzió?

 

INSTAGRAM: simonmara54

 

Cikkajánló

1 318 thoughts on “Szerelmes vagyok

  1. I’m really impressed with your writing skills as well as with the layout on your blog. Is this a paid theme or did you customize it yourself? Anyway keep up the nice quality writing, it’s rare to see a nice blog like this one these days..

    1. I hired a specialist and together we designed the theme. I owe most of the planning to him. Best regards: Mara Simon

  2. Thanks a lot for sharing this with all of us you actually know what you’re talking about! Bookmarked. Kindly also visit my web site =). We could have a link exchange contract between us!

  3. After looking over a number of the blog articles on your website, I truly appreciate your way of writing a blog. I book-marked it to my bookmark webpage list and will be checking back in the near future. Please check out my website too and let me know how you feel.

  4. Nice post. I learn something new and challenging on websites I stumbleupon everyday. It’s always interesting to read through articles from other authors and practice something from their web sites.

  5. Hi, I do believe this is a great website. I stumbledupon it 😉 I’m going to return once again since I bookmarked it. Money and freedom is the greatest way to change, may you be rich and continue to guide others.

  6. Good post. I learn something new and challenging on sites I stumbleupon every day. It will always be interesting to read through content from other authors and practice something from other web sites.

  7. I would like to thank you for the efforts you have put in writing this site. I am hoping to check out the same high-grade content from you later on as well. In fact, your creative writing abilities has inspired me to get my own, personal website now 😉

  8. Wow that was strange. I just wrote an extremely long comment but after I clicked submit my comment didn’t show up. Grrrr… well I’m not writing all that over again. Regardless, just wanted to say fantastic blog!|

  9. Normally I do not learn article on blogs, however I wish to say that this write-up very forced me to take a look at and do so! Your writing taste has been amazed me. Thanks, quite nice post.

  10. I don’t even know the way I stopped up right here, but I thought this post was good. I do not realize who you’re however definitely you are going to a well-known blogger should you are not already. Cheers!|

  11. Your style is very unique in comparison to other people I have read stuff from. I appreciate you for posting when you have the opportunity, Guess I’ll just bookmark this page.

  12. Needed to create you that little word to finally give thanks yet again regarding the pretty opinions you have shown above. This is simply shockingly generous with people like you to supply unreservedly what exactly many people could have offered as an e-book to earn some cash for themselves, especially given that you might have tried it if you ever wanted. Those good ideas likewise acted as a easy way to fully grasp that most people have similar desire the same as mine to find out somewhat more on the topic of this issue. I am sure there are several more pleasurable situations up front for many who read your site.

  13. This blog was… how do you say it? Relevant!! Finally I’ve found something which helped me. Thanks a lot!

  14. I blog frequently and I seriously thank you for your content. This great article has truly peaked my interest. I’m going to bookmark your blog and keep checking for new information about once a week. I subscribed to your Feed as well.

  15. I got this web site from my buddy who told me regarding this web page and now this time I am browsing this web site and reading very informative articles or reviews at this time.|

  16. I intended to put you the bit of remark so as to thank you so much again with the stunning advice you’ve documented in this case. It is really shockingly generous of people like you to give easily all that many individuals could possibly have sold for an ebook to generate some dough on their own, notably given that you might have done it in the event you desired. These secrets also acted to be a easy way to know that other people have the same desire just like my personal own to find out significantly more with regards to this matter. I know there are several more enjoyable moments ahead for many who read your website.

  17. My husband and i were absolutely joyous that Michael managed to round up his studies through the precious recommendations he came across in your weblog. It is now and again perplexing just to happen to be releasing helpful tips men and women might have been trying to sell. And we also understand we have got the writer to thank because of that. These illustrations you have made, the easy web site navigation, the relationships you will help instill – it’s most excellent, and it is assisting our son in addition to our family reason why the matter is satisfying, and that is highly pressing. Many thanks for all!

  18. I needed to send you the tiny observation just to give thanks the moment again relating to the wonderful views you’ve shared in this case. It’s simply incredibly generous with people like you to present freely all many people could possibly have offered as an e book in order to make some dough for their own end, certainly now that you might well have tried it in case you desired. These secrets in addition worked as the easy way to recognize that other people online have similar interest like mine to learn much more concerning this issue. I am sure there are numerous more enjoyable sessions in the future for people who look over your blog post.

  19. Very nice post. I just stumbled upon your blog and wished to say that I have truly enjoyed browsing your blog posts. After all I’ll be subscribing to your feed and I hope you write again soon!

  20. I have been absent for some time, but now I remember why I used to love this website. Thanks , I will try and check back more frequently. How frequently you update your site?

  21. I must convey my love for your kind-heartedness for individuals who have the need for guidance on this matter. Your personal commitment to getting the solution along has been really insightful and have always encouraged girls much like me to attain their targets. Your own warm and friendly publication implies a whole lot to me and additionally to my office workers. Thank you; from all of us.

    1. Have a good time and many thanks for comment!
      Best regards: Mara Simon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds