Ez a sorozat kimondottan vizuális embereknek való, akik szeretnek képekben gondolkodni. Laci pld. teljesen alkalmatlan eme sorozat értékelésére.
És ennek a blognak a nagy részét hol írtam meg „természetesen”? Amikor elkezdtem magasröptű gondolataim közlését, még 12000 méter alatt repültünk, és most,
London már nem szolgál meglepetésekkel. Régi ismerősként üdvözöljük egymást, mint akik alaposan kiismerték a másik rigolyáit és jó tulajdonságait…
Mint mindig, most is visszafelé haladunk az időben, amikor még a Las Vegas-i lázas készülődés nyomait fedezhetjük fel az én territoriumomban…
Igazán stílszerű a beköszöntő fotóm, amelyet a legutóbbi USA-ba utazásom „küszöbén” sikerült lencsevégre kapnom (várakozva a felszállásra) a repülőtér belsejéből. Sziasztok! Mostanában egyre lezserebbül
Ahogy az őszbe haladunk előre, egyre kardinálisabb kérdéssé növi ki magát, hogy mit eszünk . A macskáink is gyakrabban „csipegetnek” valamit…
Mindannyiunkat ér különböző, nem kellemes élmény, amely úgy esik a fejünkre, mint a macska, amikor lecsúszik a tetőről, és épp ott állunk. Ki gondolná? Az Élet azonban mindig gondoskodik egy kis csemegéről. Viszont, hogy nem erről szól a versem, az már tuti…
Nagyon fogok villózni és akár a végletekbe menni, de most éppen hajnal van, nekem hajnal 6 óra. Fent vagyok már 4 óra óta, és fárasztom magamat mindenfélével.
Nem egszerűbb, ha közöljük a másikkal, mi is az ábra? Nem, egyeseknek nem szabad semmit sem mondani, mert megsértődnek.
Szeretjük a sunyi embereket? Nem! Főleg akkor nem, ha bennünket akarnak becserkészni!
