Lacival szeretünk kerékpárral bejárni a környéket, s mindig találunk valami csemegét, valami megmosolyogtatni valót, vagy netán felhúzzuk a szemöldökünket: mekkora nagy szerencsétlenségre bukkantunk éppen?
Mi történik akkor, ha hétvégén bezárjuk az autóba a slusszkulcsunkat? Hogy nem jó élmény – ez biztos.
Eléggé különbözőek vagyunk, és ebből sok minden következik. Az előítélet széles sávban vesz körül bennünket, mint a Szaturnuszt a rá jellemző gyűrűje.
Sose erőlködjünk azzal, hogy megszerettessük magunkat olyanokkal, akik elhatározták, mindenféleképpen kikészítenek, és kizárólag csak a hibáidra és a nem létező hibáidra koncentrálnak. Azt gondolnak, amit akarnak. Viszont én is ezt teszem.
Valószínűleg igaza van annak az ismerősömnek, aki azt ajánlotta nekem, hogy egy kissé szűkítsem a baráti körömet. Ehhez viszont meg kell keményíteni a szívemet.
Borzasztó lehet annak, aki csak az eszével – azzal a hatalmassal – akarja begyűjteni az infókat, mit is fognak fel érzékelő szervei, pld. ha egy ilyen blogot néz végig. Hivatkozhatnék a nagy melegre, melynek következtében össze-vissza beszélek. Ám nem teszem, mivel ez a sorozat érzelmi hullámvasút, és mire a végére juttok, már azt sem tudja az ember, hol a saját feje.
Nálunk nem mindig akkor fejezzük be – sőt, még el sem kezdjük -, amikorra betervezzük. Ez így jó!
Poci mindig figyelmem központjában áll, így Ti sem ússzátok meg, hogy „tudósításommal” ne szembesüljetek akaratlanul.
Gyönyörű Magyarország! Minden alkalommal meg kell állapítanom, hogy ez így van. Gyertek velem Dégre, nem bánjátok meg!
Hallgass a szívedre, mindig örömöd leled az életben. És ez a legfontosabb!
