Simonék félrebeszélnek (102.) A behajtani tilos tábla kinek szól?

Az Élet hanyag mozdulattal elém lökött néhány morzsát, amelyeket megosztom veletek.

Mint tudjátok, Lacival szeretünk kerékpárral bejárni a környéket, s mindig találunk valami csemegét, valami megmosolyogtatni valót, vagy netán felhúzzuk a szemöldökünket: mekkora nagy szerencsétlenségre bukkantunk éppen?

Ebben a bloggomban meginvitállak benneteket Makádra, abba a kis faluba, amely a Csepeli-sziget alsó csücskében található. Nem gondolná az ember, hogy itt, ahol nem beszélhetünk nagy, átmenő forgalomról – zsák-falu lévén -, ehhez képest a közutak feltűnően rendezettek, jó minőségűek. Hogy lehetséges? Makádnak szebb, kimondottan autó-barát útjai vannak – annak ellenére, hogy kis lélekszámú településről beszélhetünk.

Ráckeve pedig a kátyúk városa. Miért? Mitől vagy inkább kitől (kiktől) függ, hogy a toldozott-foldozott utakat végre újra burkolják rendesen? Hogy miért vettem elő Ráckevét? Még szép, hiszen el sem indultunk Makádra, egy kicsit itt vergődök azon a gondolaton, miért nem képesek Ráckeve vezetői végre megcsináltatni az utakat, miért kedvelik annyira a murvakővel burkolt utcákat, amelyek “felújítva” is elborzasztják az embert, mivel mindenki tudja, hogy nem ér egy petákot sem. Ha egy kissé szelesebb az idő, a szél a port felkavarva belecsapja az ember arcába! Ez lenne a XXI. század? Ébresztő!

Ugye, ugye, az a jó kis új BICIKLI ÚT is mekkora nagy buli. Erről a Simonék félrebeszélnek (95.) Ráckevei gát felől fúj a szél – kerékpárút épül, de milyen? című Tiborc panaszában vonítottam világgá eget verő fájdalmamat.

Azóta persze már egy-két hét eltelt, és ma is több mint tíz kerékpárost láttam Makádot irányba venni, de nem a murvaköves úton, fent, a gáton. Folyamatosan kérdezgetem biciklista társaimat, hogy mit szólnak ehhez a “nagyszerű”, murvás úthoz? Mindenki úgy néz rám, mintha a bolondok házából kiszabadult dilinyós tenné fel nekik a keresztkérdést, hiszen az út úgy, ahogy van, siralmas, biciklizésre alkalmatlan. Ezt mindenki tudja.

Ám azt is tudja a kissé eszesebb fajta, hogy ez nem a biciklisták örömére készült, hanem bizonyos érdekeltségeknek kedvezett, mint ahogy egy csomó utcát Ráckevén szintén azért nem rendeznek le normálisan, mint akár Makádon, mert a zúzott kő évről évre történő után-rendelése valakiknek folyamatos bevételt jelent.

Egyébként sem lehet a biciklistáknak ezt az utat használni, már ha a táblát komolyan vesszük, ami Makádon fejezi be hat kilométeres pályafutását, Ráckevéről indulva. De hát mit lehet manapság komolyan venni? Vagy nem nekünk készült?

Hagyjuk! Ne keveredjünk bele a mocskos politikába, tudjátok, én politika-mentes övezet vagyok, pedig néha annyira oda mondanék, de annyira… Viszont tartom magam a politikamentes stílusomhoz. Ezt abból a józan meggondolásból teszem, hogy ha valakit konkrétan megvádolok bármivel, akkor azt a témát igen csak körbe kell járnom, viszont már nem vagyok újságíró, tehát lehetetlen…

Szóval most épp Makád egyik újonnan, igen igényesen lebetonozott utcáját rójuk férjemmel kerékpáron, és íme majdnem elsuhantunk egy kis mini vidámpark mellett. Ám most kimondottan szép, napos idő volt egész nap, a fényekkel is haveri viszonyban.

Szerencse, hogy nem nyitottam be a mini várba. Hogy miért? A következő fotóhoz írt szövegből megtudjátok: 

 

Ugyanis a mögöttem látható kis ablakból kövér, elégedett darazsak repültek elő. Hüm… 

Ha akarjuk, akár űrhajósnak is képzelhetjük magunkat. Ebben az idegbajos világban ez a legkevesebb:

Miután kiszórakoztuk magunkat a mini vidámparkban, tovább suhantunk, és az utca végén beletorkoltunk a kedvenc telkünkbe, ahol az állatok boldogan, szabadon élnek. Vadkacsák, macskák, kutyák egymás-hegyén-hátán, kéz a kézben bent és a kerítésen kívül. Mindenki mondja a magáét! Imádom az ilyen spontán koncertet:

Csak a rókától kell tartani, amely állat nemrégen negyven tyúkot lopott el. Ettől kezdve a házi szárnyasok a farakások tetejére és a fák ágaira szállva töltik az éjszakát. Ezek szerint nincs nekik tyúkól. Hüm!

A kellemes, tyúkudvari koncert után leálltunk az Ezüst-part büfénél egy kicsit elidőzni, mert a görög zene szintén vonzott magához. Bár készítettem igazi, tüzes görög táncot járó nőkről, férfiakról, de nem szeretném, ha szerzői jogsértésen kapnának rajta. (Tudjátok, nem éri meg, hogy betiltsák ezt a 3. YouTube csatornámat is.)

Nem először pihentünk meg itt pár percre, az egyik főnöknek tűnő férfitől megtudtam – aki épp a poharakat törölte el -, hogy itt szelektív hulladékgyűjtésről szó sincs.

  • Pedig rengeteg műanyag flakon, csomagolóanyag, fémdoboz jön össze egy nap végén. Ezen csodálkozom, hiszen Ráckevén komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést -, mondtam csalódottan.
  • Én szoktam összeszedni a tőlünk nem messze levő szabad strandnál is a szemetet, mert nem vinnék el egyébként.

Miután megtudtam, hogy van egy “őrangyala” a jó természeti adottságokkal rendelkező strandnak, mit látnak szemeim, mikor oda érünk:

Ráadásul egy baráti beszélgetésből megtudtam, hogy igen is van szelektív hulladék gyűjtés ott is… Akkor meg a hatóságoknak kellene ellenőrizni időnként, hogy valójában mi történik a szemétgyűjtés körül. És még azt is megtudtam, hogy amíg az önkormányzat területe volt a szabad strand, nem is volt probléma a rendszeres szemét-elhordással, csak amióta a VIZÜGY átadta ezt a területet a horgász egyesületnek, akik a jelek szerint csak beszedik a pénzt, de cserében semmit sem adnak, pld. nem mozdulnak, ha gyűlik a szemét,  csak gyűlik.

Kicsit a fű kikopott, de higgyétek el, ez legyen a legkevesebb, hiszen a víz minősége jó, a legapróbb gyerekek is visongva élvezik a vízben való tocsogást, és aki feltétlenül úszni szeretne, semmi akadálya.

Nem tudom, mi jött le ebből a beszámolóból, de én szeretem Makádot is, mert békés emberek laknak ott. Igaz, nem voltam jelen soha, amikor éppen egymást ölték az emberek.

Makádról elsősorban a szépen nyírt területei jutnak eszembe, lakói egyszerűek, jóindulatúak, nem kapta el őket még a kor(ság) szelleme, amikor mindent kifordítanak, félremagyarázzák a normális gondolkodást, túlmagyaráznak, megvádolnak. Itt még teljesen természetes, hogy az ország legkisebb és legfontosabb sejtje a család. Ebből táplálkozik a nemzet, és ehhez ragaszkodunk, mi, normális emberek.

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük