Lacit senkihez sem hasonlítom, illetve nem is szoktam egymáshoz hasonlítani az embereket. Mert még családon belül is annyira másfélék vagyunk…
Kategória: Simonék félrebeszélnek
A honvágy olyan érzés, amelyet nehezen lehet elmagyarázni, de annál inkább fájó, maró érzés, ha leteperi az embert.
Kriszta világgá megy! Jó, ha az ember nincs unatkozásra ítélve. Igazság szerint én néha már túlságosan is fullra vagyok járatva. Pláne, hogy Dani és kedves
A problémám főleg abból eredt, hogy nem akarja meghallani az én szempontomat. Szinte habzott a szám a dühtől, a férjem semmit nem értett az egészből…
(Most már biztos rájöttetek, miért is rajongok annyira a blogírásért. Azt csinálok, amit akarok. Itt van mindjárt a beköszöntő kép! Mi köze a mondanivalóhoz? Semmi!
Egy nap lazán felskiccelve A szobám ablakából ezt látom reggel (Manci nem mindig ül ott egyébként): – Hol voltál? – A mezőn -, válaszoltam, miután
Gyerünk a piacra! Most szombat este, 18.45 van (2015. 10. 17.), Laci (férjem) elment az Etáékhoz vendégségbe, én meg itt gebedek a gépnél, hogy összeszedjem
Hol is van a sebességváltó! Pestről Ráckevére vezetve jó ütemben gurul előttem egy tüzes paripa, patái alól lángok csapnak fel a sebességtől. Ám jön a
Hazai pálya Már megint hazai pályán mozgok. Meg is látszik a szöveg-környezetemen is. A beköszöntő fotón látható kardigánt – magyar színekben pompázó – valamikor, régen megálmodtam,
Sok problémája lehet az embernek. És amikor már úgy gondolja, ez már több a soknál, akkor még kapunk a meglevőkhöz. Mindez miért? Hogy érezzük: élünk.
