(Most már biztos rájöttetek, miért is rajongok annyira a blogírásért. Azt csinálok, amit akarok. Itt van mindjárt a beköszöntő kép! Mi köze a mondanivalóhoz? Semmi!
Kategória: Simonék félrebeszélnek
Egy nap lazán felskiccelve A szobám ablakából ezt látom reggel (Manci nem mindig ül ott egyébként): – Hol voltál? – A mezőn -, válaszoltam, miután
Gyerünk a piacra! Most szombat este, 18.45 van (2015. 10. 17.), Laci (férjem) elment az Etáékhoz vendégségbe, én meg itt gebedek a gépnél, hogy összeszedjem
Hol is van a sebességváltó! Pestről Ráckevére vezetve jó ütemben gurul előttem egy tüzes paripa, patái alól lángok csapnak fel a sebességtől. Ám jön a
Hazai pálya Már megint hazai pályán mozgok. Meg is látszik a szöveg-környezetemen is. A beköszöntő fotón látható kardigánt – magyar színekben pompázó – valamikor, régen megálmodtam,
Sok problémája lehet az embernek. És amikor már úgy gondolja, ez már több a soknál, akkor még kapunk a meglevőkhöz. Mindez miért? Hogy érezzük: élünk.
Tavaly ilyenkor már javában beüzemeltem ezt a sorozatot. És ha mákotok van, akkor egy-egy sztoriba még egy kis tanulságot is beleszövök – persze csak módjával.
Most pillantsunk a színfalak mögé: Fantasztikus dolog, hogy az egyik alkalommal megnyitottam a Google Analytics-et, miután kiposztoltam egy anyagot. És láthattam, hogy legalább hat országból
Időről időre kiborul a bili. A bilik már csak ilyenek…
néha a szerepek felcserélődnek Dani és az én esetemben. Fiam mindig eljátssza (okkal, ok nélkül), hogy ő az ügyeletes zseni, és fentről, az egekből nyilatkozik, mint amikor Mózesnek megjelent az égő csipkebokorban az Úr.
