• Neked csak egyetlen egy nagy bajod van: még mindig szereted.
• Igen, ez az én bajom, nagyon szeretem -, ismételte barátnőm, mint a tihanyi visszhang.
• Cseszd meg! -, szakadt ki belőlem.

Valóban okom van rá ilyen közönségesen megnyílvánulnom. Ez alatt az elmúlt pár év alatt nem ismerek olyan embert, akit annyiszor össze nem vertek, meg nem aláztak a végtelenségig, nem hozták irtó kellemetlen helyzetbe mások előtt, nem lehetetlenítették el nem egyszer, mint őt. És bár ez a nagy igazság, Margaréta nem tágít: ő szerelmes. 

• Elég neked pár szívecskét rajzolni egy borítékra, és akkor már rohansz hozzá, és mindent megteszel a kedvéért.

• Megmondtam a börtönben, hogy nem akarom tartani a kapcsolatot a Mesterrel. Csak és kizárólag az ő családtagjait pénzeli, nekem egy fillért sem tett le az asztalra. Tegnapelőtt találkoztam a piacon egy ismerősével, és olyan rosszul lettem, hogy a kórházban kötöttem ki. Sok mindenre nem emlékszem, de egy biztos, a gyógyszereimet (altatót, nyugtatót) elvették a mentősök. Köztudott, hogy a gyógyszerek milyen drágák manapság. Ami altatót használok, az is 3980 forintba kerül. Milyen jogon vették el tőlem? Állítólag az én érdekemben… Nevetséges! Nincs hozzá joguk!
• Szerintem sem. Ez nem fair a mentősök részéről!
• A főbérlőm megint új dologgal állt elő, képzeld csak el! Éjjel fog ellenőrizni, ezért ki kell vennem a kulcsot a zárból, és természetesen nem mondja meg, mikor jön. Szerinted ez normális dolog? Még azt is hihetem, hogy valaki be akar törni hozzám. Ez a bizonytalanság kimondottan rettegésben tart majd. Nem közli, mikor jön, ergo félhetek, mert fogalmam sincs, mikor csap le rám, mint az éjszaka réme. Ez szerintem jogellenes. Akkor sincs joga hozzá, ha egy férfi lakott nálam, és igazából ahhoz sincs köze, hogy ki lakik nálam, ha fizetem az albérletet.
• Mi lenne, ha nő lakna nálad?
• Az nem izgatná. Lehet, hogy leszbi? Te ezt érted?
• A múltkor azt mondtad, hogy kamerákat szereltetett fel a lakás különböző pontjain.
• Igen, van kettő ebben a pici kis lakásban. Egy a bejárati ajtónál, egy pedig a szobámban. Nem merek köhögni sem, amennyiben értesz! Fingani meg pláne nem! A napokban beszéltem egy szomszéd nővel, aki egy macskával él együtt. Ő mondta, hogy a főbérlőm azért engedi még azt, hogy nála lakjam, mert soha sem volt probléma a bérleti díjjal, és a lakóknak nem volt velem soha semmi bajuk. A problémát csak Mester áldásos, drámai üvöltésekkel tarkított ténykedése és a verésekből származó „zörejek” okozták.
  A verések zaja elborzasztotta a közös képviselő Irma nénit is. Engem rendes csajnak titulált ő is, de az erőszak zajai kikezdték az idegzetét, mint mindenki másnak.  

  – Ezen nem csodálkozom egy csöppet sem. Én is igen nyűgös lettem volna.

  – Hogy mit tett a Mester karácsonykor velem – ha jól belegondolok… Mindent, amit kért, a saját pénzemen megvettem és megfőztem, és amikor haza jött, mindent kidobott a WC-be, és lehúzta az egészet. És mit evett inkább? Babkonzervet, mivel szerinte az jobb ízű annál, mint amit főzök. A napokban, amikor annyira rosszul voltam, hánytam, minden bajom volt, épp hogy lefeküdtem, és kopogott a főbérlőm az ajtón. Baromira zavart a jelenléte, mert éppen azt látta, hogy hányok, rosszul vagyok. Ő meg mit csinált? Folytonosan szidalmazott. Nem tudtam elviselni, és elkűldtem.
• Ennyi szörnyűséget hallani, ez sok nekem, már az eddigiek is túlmentek mindenen. Szerintem neked a várost el kellene hagynod, és egy teljesen idegen városba kellene menned, ahol nem ismer téged senki sem. Új életet kellene kezdened. Persze, tudom, az is nagyon nehéz dolog, de ez az út sem a legkönyebbek közé tartozik, hogy bárki megtaposhat vagy megverhet, mert ő éppen úgy „érzi helyesnek”…
  

A Börtönélet előző részei: