A beköszöntő képen látható, hatalmas medvére a londoni, Heathrow Airporton bukkantam rá, USA-ba repülés előtt. Még hátfájósan is megembereltem magam, hogy dokumentáljam a nagy találkozást.

Hiába keresgéltem fel s alá, hátha megtalálom azt az írásomat, ami arról szólt, milyen nehézségekkel kellett megvívnom a csatát elstartolás előtt.

Mindegy, kezdjük: arra határozottan emlékszem, hogy az indulás hetében csak szerdára kristályodott ki, hogy én tulajdonképpen péntek hajnalban ég és föld fölött fogok lebegni. Igaz, a cél 1. helyszíne London. Ott is csak két nap, majd utána Dani fiammal közösen az óceán fölött, végállomás Atlantic City.

Ismét a bepakolás réme kergetett a kétségbeesésbe, vagyis húztam-halogattam az összecsomagolást. Azokban a napokban, mikor elmentem sárkányhajó evezésre, éreztem a derekamat, de csak legyintettem, majd „kirúgom magam” -, gondoltam.

Csütörtökön, indulás előtt egy nappal átmentem Balázshoz, két házzal arrébb lakik, hogy nyomtassa ki a repülőgép jegyem. Balázs irodája ideiglenesen – mert ő otthon dolgozik – a garázsban van, és a redőny félig le volt húzva. Kinyomtatta a papírt, és amikor visszafelé is nagyon rossz testtartásban kellett átjutni a redőny alatt, a derekam tiltakozott. Alaposan belejajdultam.

Szegény Balázs csak nézett, hogy ennek  nőnek semmi baja nem volt még idáig, most meg derékszögben meghajolt felső testtel, a mesebeli, rőzsehordó anyóka pozitúrában tud menni vagy inkább araszolni.

– És te holnap hajnalban utazol? -, képedt el szimpatikus szomszédom.

Igen, ebben a derékba tört állapotban kellett összepakolnom. Bárcsak ne hagytam volna – szokásomhoz híven – az utolsó napra ezt a feladatot. És hiába vittem magammal buli ruhát, nem mertem felvenni, pedig 2x is alkalmam lett volna egy kicsit nőcisre venni a figurát. Féltem ugyanis, hogy a derekam megfázik, és a hiúság vásárán „elvérzek”.

Ezt pld. egy igazi, hamisítatlan, amerikai partin vették fel, de amint látjátok, az igazi buli ruha maradt a bőrönd fenekén:

Be voltam kellően rezelve, de szerencsém volt, mert másnap hajnalban (2018.06.15. péntek), mikor frissen és üdén kellett a Ferihegy 2-re kijutni, addigra már olyan állapotba kerültem, hogy ha komolyabb dologra nem is vállalkoztam volna, de tűrhető volt a fájdalom mértéke. Ez a derékfájás-közeli állapot igazából rányomta a bélyegét az elkövetkezendő 10 napra. Igaz, mire visszaékeztem, már egészen rendbe jöttem.

Gondolhatjátok, mennyire lelkesedtem arra a gondolatra, hogy – mondjuk – valami komolyabb bajom lesz az elkövetkezendő napokban. Az is nagy problémát okozott, hogy kint, Londonban és az USA-ban meg főleg irtó jó idő volt, ám mindenütt, épületen belül, járműveken viszont légkondi. A többit nem kell magyaráznom. Ezért mindig biztosra mentem, szinte ugyanaz a gatya volt rajtam, a felsőket variálva.

Ez (is) USA – Atlantic City

(1.) Repülni jó – de ezt már kivülről fújjátok!

Meleg szívvel ajánlom úti élményeim morzsáit azoknak, akik még nem olvastak London, Las Vegas és a Fülöp Szigetek világából szerzett (legalább is számomra) felejthetetlen tapasztalataimról:

Fülöp Szigeteki esküvő 

Londoni tévelygések (73.) London Pass (12.) Windsori kastély 

Viva, Las Vegas (8.) Utórezgés 

A világ legnagyobb tengerjáró hajójával (8.) Stan & Pan – hajó formájában