(Mint mindig, most is úgy tudjátok megnézni a fotókat jobban, ha ráklikkeltek, és akkor már részleteiben is megskubizhatjátok azokat.)
Nápolyt szerintem nem lehet megismerni egy nap alatt – bár más várost sem -, főleg ha az ember még félti az egészségét, és nem mer hétmérföldes léptekkel közlekedni, ahogy szokta.
Milyen boldog voltam, mikor csütörtökön reggel ragyogó napsütésben megláttam Nápolyt a 16. szintről. Egyszerűen elaléltam a gyönyörűségtől. Azt a pár angol szót is elfelejtettem a nagy izgalomtól:
Ám még így, óvatoskodva is érzékeltem az olasz temperamentumot, a közvetlenséget, hogy a nők szeretik a fekete ruhákat. Én ugyan túlzásnak tartottam, hogy a sötét barna bőrű, fekete hajú, fekete szemű fiatal nő fekete ruhát vesz fel.
Viszont tudom, hogy szívesen visszamennék oda, de nem nyáron, mert ebben az időszakban akkora tolongás lehet, ráadásul az éghajlati adottság miatt egy hatalmas katlanhoz hasonlíthat a város.
Pár jellegzetes kép felskiccelve
A rend őrei itt is jelen vannak:
A kedvenc, elmaradhatatlan kiterített ruhák:
Főleg a fiatalok tudnak angolul, de az én korosztályom csak a saját nyelvükön, viszont kézzel-lábbal is meg próbálják elmagyarázni, ha valamit kérdezünk tőlük.
Nápolytól csak kőhajításnyira, 25 km távolságban található Pompeii, Dani javaslatára ezt az ősi lelőhelyet vettük célba. Ám nem gondoltam volna, hogy egész nap el lehet bolyongani ebben a 662 684 m2 területű feltárásban, mely még mindig ad feladatot a régészeknek. (Ráadásul a legértékesebb darabokat egy múzeumban őrzik. Hümmm!)
Inkább csak megjegyzem, hogy rengeteg olyan házat láttam a metró ablakából oda felé menet – a metro jobbára a föld felszínén közlekedett -, hogy a virágtartókban nem voltak virágok, pedig tavasz lévén, már itthon is javában gyönyörködhetünk szebbnél szebb növényekben. Ez pedig nem jó jel, hiszen ahol napi megélhetési problémák jellemzik a hétköznapi életet, valóban nem törődnek a virágok beszerzésével, ápolásával. A lakósság egy része örül, ha lyuk van a fenekén. (Eddig még a legvirágosabb kedvű városnak London bizonyult. Ott még télen is gyönyörű virágokat lehet látni elég sok helyen az utcákon, kertekben.)
Wikipédia : A Vezúv kitörése
„…79. augusztus 24-én[8] a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávadugó váratlanul, iszonyú erővel dobódott ki Campania derült egére. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompeiit 7–8 méter vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek szüntelenül hulló zápora temette el.[9][10]
Ezen a napon rossz ómenként pont Vulcanalia volt, Vulcanus ünnepe. A kitörésről ifjabb Plinius (akinek nagybátyja, idősebb Plinius a misenumi flotta parancsnoka volt a kitörés pillanatában és aki a mentési munkálatok során vesztette életét) részletesen beszámolt Tacitus római történetíróhoz írt levelében, így ez a legjobban dokumentált kitörés az ókorból.[9][10]
A rómaiak tudták ugyan, hogy a Vezúv vulkán, de kialudtnak vélték. Mint ahogyan az Plinius leveléből is kitűnik, Misenum lakosai látták ugyan a kitörés során feltörő felhőt, de nem tudták beazonosítani, melyik hegyből származik. Ez is azt mutatja, hogy a Vezúv nem ártalmas vulkánként élt a köztudatban.[9][10]…”
Én tudom, hogy sok embert egy kissé megbotránkoztatok azzal a kijelentésemmel, hogy engem hihetetlenül fárasztott a számomra jobbára hasonló épület maradványok közötti bolyongás. Ha valaki kitartóan kocog, vonszolja magát az egyenőtlen talajra szabálytalan kövekből kirakott utakon, tök leamortizálja a bokáját (is).
Természetesen a történelem érdeklődésű emberek mekkája Pompeii, amelynek a lakósságának bizony nem volt szerencséje a Vezúvval, mert rengetegen vesztették életüket a vulkánkitörésből származó láva- és kőzet-leomlások miatt. Itt viszont közzé adok pár optimistább fotót, amitől kedve támad az olvasónak – ki ismeri ki a másikat? -, hogy túristaként szemügyre vegye a terepet:
Kövek és kövek, amerre a szem ellátott:
A vakító nap elől egy kicsit elbújtam:
Tehetősebb pompeii-i polgár háza:
Üzemelő ivókút mögöttem és még én is üzemképesnek bizonyultam, mert nem tudtam, hogy még csak ez után jön a java gyűrődés:
Ez a kép csak azért érdekes, mert ezen lehet látni, hogy a Vezúv valóban nincs messze a várostól. Pompeii lakói nem gondolták volna, hogy a Vezúv ki fog törni, és ekkora pusztítást fog végrehajtani:
Amfiteátrum, az ókori római építészeti stílusnak megfelelően:
Miután végig verekedtük magunkat a vakító fényözönben Pompeii hepe-hupás, köves útjain, a következő blogomban – ígérem – kipihenjük fáradalmainkat. Kikapcsolódunk, szórakozunk és töménytelen mennyiségben relaxálunk…
Ha kíváncsi vagy, hogy mi történik velem, a Hableánnyal, az elkövetkező napokban, ne tévessz
szem elől most sem.
A legnagyobb tengerjáró hajóval
(4.) Marseille lábainál avagy ne harcolj, hogy győzz!
(5.) Nemcsak az ember tud dohogni!
(6.) Pompeii, a szurok fekete álom városa
(8.) Stan & Pan – hajó formájában
Meleg szívvel ajánlom úti élményeim morzsáit azoknak, akik még nem olvastak London, Las Vegas és a Fülöp Szigetek világából szerzett felejthetetlen tapasztalataimról:
Londoni tévelygések (73.) London Pass (12.) Windsori kastély
Viva, Las Vegas (8.) Utórezgés
