A világ legnagyobb tengerjáró hajójával (1.) Hol van az útlevelem?

 

Egy hetes neki készülődés után ismét erősen közelgett az indulás órája. Annyiban fejlődés mutatkozott nálam, hogy már napokkal korábban elkezdtem a pakolást – szokásomtól eltérően -, de ez csak azt jelentette, hogy egyre több ruha-kupac rontotta a közlekedési lehetőségeimet a szobám különböző pontján.

És láss csodát, éjjel 11-re már becsukhattam a bőröndömet. Elégedettség járta át testemet, mikor hirtelen megmerevedtem:

  • Hol van az útlevelem? Na, és hol van a nagy nehezen kisajtolt becsekkolási dokumentumom?

Felnyúlok a fejem fölött, jobb kéznél levő polcra, leveszem az útlevelemet, és látom, hogy az érvényességi ideje már 2017-ben lejárt, tehát nem az, amit kerestem. Ekkor, mint egy igazi stratéga, szélesítettem a keresési terepet. Már az emeletről a földszintre is eljutottam. Lacit nem akartam feleslegesen zavarni, de amikor fél órával is túlfutottunk éjfélen, egy pici türelmetlenség remegett a hangszálaimban:

  • Nem találom az útlevelemet! -, húztam meg a vészharangot.

Laci rögtön felpattant az ágyából. Tudta, eljött ez ő ideje. Nincs mese, ha álmos, ha nem. Ez utóbbi elképzelhetetlen volt. Már ketten kerestük az útlevelet, de csak a régit találtuk meg.

Ekkor feljöttünk csataláncban megint a szobámba, és már elemlámpával bevilágítottam az ágyam alá is. Ám mit látnak szemeim? A gyenguska kis elemlámpa fényénél valami megcsillant. Nem, az nem az útlevelem volt, viszont az egy éve elsiratott, Danitól kapott, gyönyörű kis, rubin köves gyűrűm lapult az ágy alatt.

Már eltemettem, azt hittem, hogy a porszívóm szívta fel… Igaz, a porszívóm a világ egyik leggyengébben működő masinája, de még az is előfordulhatott volna, hogy pont akkor… Rengeteget szidtam ezt a háztartási gépet, viszont trehányságának köszönhetően a gyűrűt sosem szívta fel. Hurrá, megvan a rég elsiratott gyűrű, de az útlevél nem. Ráadásul 3:30-kor kelni kell – persze ahhoz előbb le is kellene feküdni -, és indulás a repülőtérre.

Végül újból megnézem az első kézből levett okmányomat, és akkor jöttem rá, hogy fordítva kellett volna olvasni a dátumot, amúgy, angolosan. A dátumot így olvashatjuk: 17.augusztus.23. Ám angolosan, visszafelé kell olvasni, vagyis még csak 2023-ban fog lejárni!!! Hi-hi-hi!

Most már megvolt a kellő adrenalinszint-javító akció, ezek után probléma nem lehet. (Gondoltam nagy naivan.) A vámolásnál sem volt semmi különösebb, és már boldogan gurítom a bőröndömet az információs tábla alá, mikor csodálkozva nézek le a táskámra. Igen, a fogantyú egyik szára eltűnt totál. Mivel még nem sok idő telt el a vámolástól, gyorsan visszafordultam, és megkértem egy ottani “felügyelőt”, hogy nézze már meg, hol van az én bőröndöm fogantyújának egyik fele? Persze, hogy nem lett meg.

Utolsó helyszín: Wizzair gépénél közvetlenül, az utolsó megmérettetés, amikor az ottani kis, sótlan, nyüzüge nő azt mondja nekem:

  • A kettő csomagból egyet kell csinálnia vagy pedig 29 ezer forintot kell fizetnie.
  • Hu, az áldóját neki! (Természetesen nem fordítom le Simon Mara módra.)

Elkezdtem a hátitáskámból átpakolni, átpréselni a cuccaimat a kézi böröndömbe. Nagy nehezen sikerült a művelet úgy, hogy szinte ráültem, ráálltam, hogy valahogyan össze tudjam csukni. Ám a Svédországból származó hátitáskámnak, amelyen egy lónak a feje van behímezve, annak lőttek.

  • Menjetek a pics…ba! – mondtam, persze csak magamban, mert én úri nő vagyok.

Igaz, Dani, a fiam is figyelmeztetett, hogy a Vizzair-nél nem cicóznak, ám megszoktam a Ryanair társaságnál, hogy nem csinálnak nagy hűhót, ha valaki két cuccal kapaszkodik fel a repülőgépre, plusz a laptop táskával ráadásként.

Valakinek jó napja volt, mert annak a táskának a beosztása, elosztása csúcsra járatott volt…

Viszont 29 ezer forintból már vehetek egy másik, még klasszabb táskát is, ha akarok. Ha már itt tartok, akkor elolvashatjátok ebben a blogban: Azt a bőröndöt kérem, mekkora probléma-sorozatot kellett megoldani az új bőrönd vásárlásakor. Ezt persze már megszokhattam, hogy semmi sem meg szimplán

 

Ha kíváncsi vagy, hogy mi történik velem, a Hableánnyal, az elkövetkező napokban, ne tévessz szem elől most sem.

A legnagyobb tengerjáró hajóval 

(1.) Hol van az útlevelem?

(2.) Ez már döfi! 

(3.) Mosom kezeim!

(4.) Marseille lábainál avagy ne harcolj, hogy győzz! 

(5.) Nemcsak az ember tud dohogni! 

(6.) Pompeii, a szurok fekete álom városa 

(7.) Jakuzzi a tengerre néz 

(8.) Stan & Pan – hajó formájában

Meleg szívvel ajánlom úti élményeim morzsáit azoknak, akik még nem olvastak London, Las Vegas és a Fülöp Szigetek világából szerzett felejthetetlen tapasztalataimról:

Fülöp Szigeteki esküvő 

Londoni tévelygések (73.) London Pass (12.) Windsori kastély 

Viva, Las Vegas (8.) Utórezgés

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük