Ráckevei Sárkányok – Győztünk!

(A beköszöntő képen a győzes Ráckevei Csapat tagjait láthatjuk.)

Boldog vagyok és elégedett, mint egy macska, miután kilustálkodta magát a finom, meleg napsütésben, bent, a hűvös házban pedig finom kaját adtak a gazdái. Majd értőn megvakargatták füle tövét, megcirogatták, szeretettel halmozták el.

Miért is? Ma, 2016. 09. 11-én (vasárnap) reggel 9 órára mentünk Lacival a ráckevei gimnázium udvarára. Ugyanis készülődtünk a sárkányhajósoknak meghírdetett versenyére. Öt csapattal jöttünk össze ezen a megmérettetésen a ráckevei hídnál, a szabad strandon.

A törökbálinti Tüzesvíz csapata éppen bemelegít a nagy megmérettetésre:

verseny-bemelegites-tuzes-viz

Az idő pompás: kellemes, igazi strandidő, teljesen alkalmas a vizi életre. Viszont több csapat volt, mint sárkányhajó, tehát két részletben történt meg maga, a verseny.

“Ne nézzél semerre sem. Ne nézd a szomszéd hajót! Csak arra figyelj, hogy tartsd az ütemet.”

A festői környezetben éppen a Dömsödi Csapat fenegyerekeit láthatjuk:

verseny-dom

Bizony, a sárkányhajózás lényege, hogy az a húsz ember egy test, egy lélek lesz, olyan lesz, mint a százlábú. Bár itt kell megjegyeznem, hogy nem minden csapat volt teljes létszámú (lásd Lacházi csapat), a csapat tagok felkészültsége és életkora is nagyon eltérő volt. A Honvéd csapata kimondottan ifjoncokból állt össze. Nálunk két ember híján huszan, kettesével ültünk a padokra.

Ezen a képen még godterheltek voltunk, hiszen még a verseny előttünk állt:

verseny-gond

Kétszer eveztük le a 200 métert különböző felállásban. Az első forduló eredményeinek alapján lettünk besorolva a második menetnél.

Mások hajtanak…

fack-rackeve

Amikor a döntőre került a sor, azt mondtam magamnak: Mara, most nem jöhet semmi sem közbe. Semmi! Ha légy mászkál az orrodon, ha kiverik a kezedből a lapátot, bármi, te egyre koncentrálsz azon a 200 méteren: előtted milyen ütemben eveznek. Ehhez kell igazodnod. Nem lehetsz szomjas, nem fájdulhat meg a hasad és még ki tudja, hogy mi támadhatja le az embert a nagy izgalomban.

Lacházi csapat éppen partra száll:

verseny-lach

Mikor “befutottunk” a célba, hátra néztünk, több mint egy hajóhosszal – szerintem nem túlzok – eveztek utánunk a többiek.

verseny-maga

Eredményhírdetés: 1. Ráckevei Csapat

                                  2. Törökbálinti Tüzesvíz

                                  3. Lacházi Csapat

                                  4. Honvéd Csapata

                                  5. Dömsödi Csapat

Győztünk! Ez az érzés természetesnek tűnt akkor, a célba érkezés pillanatában, mintha ez annyira nyílvánvaló lett volna még a verseny előtt.

verseny-ermek

Sporttal kapcsolatos blogok:

 

Clau (3.) Még ezt az utolsót…

Clau (2.) Ki itt belépsz, hagyj fel azzal is, amid nincs!

Clau (1.) Claudia edzi a népet avagy hogyan kell lógni? 

Lódarazsak szorításában a Velencei-tó körül

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük