Lódarazsak szorításában a Velencei tó körül

 

Megmondom őszintén, nem volt nagy kedvem ehhez a túrához, mert olyan kivitelezhetetlennek tűnt számomra ez az egész buli. (Ez a szó: „kivitelezhetetlen” mekkora Móka Miki!) Jó meleget jósoltak, olyan fenék- és hajlatizzasztót, nem fehérembernek való időt.

Ilyenkor sokkal jobban szeretek a hűsben szuszogni és elhitetni a környezetemmel, hogy nélkülem megállna a forgásában a Föld. Esetleg a délelőtti hamvas percekben egy kicsit csipegetem a gazt a konyha kertemben egy szál semmiben, aztán elvonulok valamelyik barátnőmhöz kávézni. Ez jó szombat délelőtti program, de hogy Bicikli túra a Velencei tó körül?????!!!! Ki hallott már ilyet? És én hogy keveredtem bele?

Persze a telehold következtében már kora hajnalban kukorékolgattam csak úgy magamnak, nehogy már egy picikét szunyókáljak még esetleg. Nem!

 

 

Reggel nyolckor már indultunk is a Lórévi komphoz, hogy kiszabaduljunk a Csepel-sziget öleléséből.

Természetesen jóval korábban indultunk útnak, így egy kicsit Lóréven elszöszmötéltünk. A vicces nénivel is egy kicsit diskuráltam, aki – hamar kiderült számomra -, valójában nem vicces, csak már elég régi butordarab. Közre adom egyik kedvenc szövegét:

  • A mai ember már azt sem tudja, hogy a fecske sz@r milyen!

Én tegnapi embernek számítok, mert tudom, milyen.

Fia pedig sarlóval vágta a füvet, ami csendes hangot adott ki magából. Nem úgy, mint a ráckevei szomszédaim, akik kora reggel el kezdik berregtetni éktelen fűnyíró, gyerek- és ideggyilkoló masináikat.

Ő a vicces néni pongyolában és nem messze tőle, a fia vágja a füvet:

Lóréven barátságos emberek laknak, mert két emberrel találkoztunk az utcán, és mind a ketten barátságosan köszöntek nekünk előre, pedig soha nem találkoztunk. (Ez pedig a felmérésem alapján 100 %) Vajon miért van az, hogy minél nagyobb helyiségről van szó, annál inkább agyahagyottakká válnak az emberek?

Emlékszem, 1972-ben – érettségi évében – mentem fel Dunaújvárosból Budapestre dolgozni, élni. Imádtam minden percét, de még mindig látom magamat, ahogy nagy boldogan sétálok a Margit körúton és szimpatikus embereknek köszönök. És csodálkoztam, hogy miért nem köszönnek vissza nekem, sőt, viszonzásul még magasabbra tartották az orrukat.

Most az a nagy helyzet állt elő, hogy legszivesebben ellamentálnék az emberi természetről, annak rejtelmeiről, sokkal inkább állna most közelebb hozzám, de célirányosan megyünk a lórévi komphoz, mint tudjátok.

Ahogy sejtettem, a Velencei tó körüli Családi Túra irtó nagy tumultuózis jelenetekkel volt megspékelve.

Viszont itt találkoztam a Gyilkos Lódarazsakkal, vidám fickókkal, akik állítólag voltak vagy hatvanan is. (A beköszöntő fotón őket láthatjátok.)

Nem is a harminc kilométer fárasztja ki az embert, mert azt hamar ledarálja – most már tudom -, hanem a startnál csak úgy hemzsegtek az emberek. Amikor Lacival biciklizünk, még az is idegesít, ha ő, egymaga előttem halad… Minden idegszálunkkal arra kellett vigyáznunk, hogy valamilyen kis lurkón ne gázoljunk át vagy testesebb felnőtteken.

A legkisebb ugrifüles a sok közül:

 

 

Start(hatatlan) állapot!

 

Hihetetlen sok kisgyerekes család mozdult meg, imádtam őket, hogy vették a fáradtságot és gyermekeikkel neki láttak a kilométerek meghódításának. Ám azok a vérfagyasztó kis sunyi kanyarok, amikor az ember nem tudja, hogy milyen lejtésszögben suhanhat tovább vagy kik jönnek éppen szemben velünk…

Visszafelé a komp indulásáig volt időnk egy kicsit bámészkodni. Szeretem a nagy Dunát, amióta csak megszülettem kíséri utamat:

 

 

Summázva az átélteket: hála annak a magasságos égnek, nem történt baleset, legalább is nem voltam ennek tanúja. Szóval a tolongás fárasztott ki.

Milyen kár, hogy képtelen voltam videót készíteni út közben, amikor csodálatos tájakon kerekeztünk át isteni illatorgiába burkolva. Most nyílik az olajbogyó virága. Hát, tudjátok! Az maga a mennyei manna, olyan csodálatos az illata. És ilyen fákkal és egyéb gyönyörűségekkel volt tele az út mente. Árnyas fák alatt és mezőkön száguldottunk tova.

 

 

Hogy ne lustuljatok el, itt van néhány, Szöszi-net sorozatba tartozó blogom linkje:

 9. rész Emberi kapcsolatok és más egyéb

10. rész A fiatal halász is kiveti hálóját 

11. rész Titkos szeglet az üzenetek között 

12. rész Játszani a szavakkal… 

13. rész Csak legyen már vége 

14. rész A porszívás rejtelmei 

15. rész Szöszi-net Húsvéti medvehagyma vadászat 

16. részt Szöszi-net Reggeli cviki puszi Szöszi-net

17. részt Facebook leckék kezdőknek és haladóknak 

18. részt Facebook leckék avagy Már megint mi van?

(MÉG MINDIG TARTOZOM NEKTEK A SZÖSZI-NET rendbehozásával!)

 

terített asztalnál

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megváltozott a blog helyszíne https://simonmara.com

 

 

Cikkajánló

122 thoughts on “Lódarazsak szorításában a Velencei tó körül

  1. Pretty great post. I simply stumbled upon your blog and wanterd to say that I have really enjoyyed browsing your
    blog posts. After all I’ll be subscribing to
    your feed and I hope you write abain very soon!

  2. I’m no longer certain thee place you are getting
    your information, however great topic. I must spend a while studyying more or figurig
    out more. Thanks for fantastic information I usd to be
    searchinhg for this information for my mission.

  3. I’m extremely impressed with your writiing skills andd also with the layout
    on your weblog. Is this a paid theme or did you customize it
    yourself? Either way keep uup the nice qualiy writing, it is rare
    to see a great blog like this one these days.

  4. Magnificentt website. A lot of helpful infrmation here.

    I’m sending it to several friends ans aditionally sharing in delicious.
    And obviously, thank you for your sweat!

  5. Excellent post. I used too be checking constantly this weblog
    and I am inspired! Very helpful information particularly the remaining
    part 🙂 I take care of such information much. I waas lookinbg for this
    particular information for a long time. Thank you and good luck.

  6. I do consider all the ideas you have offered
    to your post. They are really convincing and
    will certainly work. Nonetheless, the posts aare too quick forr newbies.
    Could you please lengthen them a bit from nerxt time?
    Thanks for the post.

  7. Hey there, I thik your blog might be having browser compatibility issues.
    When I look at your blog site in Opera,it looks fine but when opoening in Internet Explorer,
    it has some overlapping. I just wanted to give you a
    quick heads up! Other then that, terrific blog!

  8. Wonderful site. A lot oof useful information here.
    I am sending it to some friends ans also sharing in delicious.
    And obviously, tank you to your effort!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük