Simonék félrebeszélnek (40.) Repülj szárnyak nélkül!

Szeretem a pillangókat -, mondja Laci -, és egy laza csukló mozdulattal kitépi a pillangó színes szárnyait.

  • repülj, hadd csodáljam szivárvány színeid a csodálatos napsugárban -, teszi hozzá átszellemültem.

Pénteken vidékre mentem volna, de nem jött össze. Nehezen szántam rá magamat, hogy elmondjam, mire készülök.

Előtte való csütörtökön már fél öt körül járt, és Laci indult Béla napot tartani a Ráckeve eme zugában fellelhető Bélák legnagyobb örömére – pipás Béla és Etus férje -aki szintén Béla – társaságában.

Én fent ültem a „vártornyomban”, kinyitottam az ablakot – hadd jöjjön be a jó kis levegő.

  • Holnap megyek vidékre egész napra.
  • Egyedül? -, kérdezi Magdika.
  • Úgy volt, hogy jön egy barátnőm, de meggondolta magát.

Majd folytatom:

  • Ezt a festő „legényt” meg kell írnom. Tudod jól, nagyon szeretek más vidékeken járni, ahol még eddig nem voltam. Szeretem felfedezni a nagyvilágot s benne az embereket.

Azt hittem, hogy Laci már kiment a ható sugaramból, de nem. Ő még lent volt a ház előtt, és a nyitott ablakon keresztül hallotta a nők párbeszédét.

Visszajött, és megkérdezte:

  • Hova akarsz te menni holnap?
  • Megyek vidékre egy festőt megírni.
  • Igen??? Magdika már tudja, és én még nem?
  • Most már tudod.

Ezzel ő balra el.

Én mentem edzésre, tehát csak este 9 után találkoztunk megint. A házat a gyönyörű teleholdas megvilágításban hullaszag járta át. Amennyiben felfogjátok, én érzékelek minden rosszat, de minden jót is.

Laci dúlt-fult, s láttam, hogy bizony ebből nem lesz semmi, mert kenyértörésre kerülhet sor, ha ragaszkodom az elképzéseimhez.

Valahogy így nézett rám:

Másnap, amikor már rég úton kellett volna lennem, péntek reggel még 9-kor sem keltem fel. Már fél tíz volt, mire kitornásztam magamat az ágyból. Nem volt semmihez sem kedvem.

  • Ugye, tudod, hogy ha a pillangó szárnyait kitéped, te sem leszel boldogabb? Ha én boldogtalan vagyok, akkor neked sem lesz jó. Amikor tegnap azt mondtam, hogy író vagyok, lekicsinyeltél…
  • Csak azért tettem, mert el voltam keseredve. Amikor a Béláékkal kocsmáztam, csak lógattam az orromat. meg is kérdezték mi bajom.

 

  • Te tudod jól, hogy ha az elképzeléseimet nem tudom megvalósítani, rosszabb a sötét középkornál. Neked sem jó.

 

Csak közbe-vetőlegesen és nem mellékesen: Drága jó nagyapám sem mehetett Afrikába, mert Erzsike, az én drága jó nagymamám nem engedte. Közülük nagyapám volt a nyitottabb, a kíváncsibb természet. Ő volt a haladás képviselője a családban. Tisztelte is mindenki az eszéért, az emberségéért.

A házaspárok egyik tagjának sincs joga a másikat bilincsbe verni, azzal a jelszóval: ők mások, és szívesen el vannak egy kis körzeten belül vagy mert őket más élteti.

Rengeteg helyről hallom, hogy a nőt leszögeli a férfi szó szerint, mert akkor nyugodt, ha a fás kamrában tartja a feleségét. Sok nő pedig – mivel mást nem tehet(?) – hagyja, beletörődik.

Az ügy nincs lezárva! Of course!

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom az előző részeket:

19. részt (Szeretni tiszta szívből és szeretve lenni!) itt olvashatod el!

20. részt (Én, mint pór nép lánya) itt olvashatod el!

21. részt (A család kitaszítottjai) itt olvashatod el!

22. részt (Tök alsó) itt olvashatod el!

23. részt (Majdnem harakiri) itt olvashatod el!

24. részt (Reggeli kóma) itt olvashatod el!

25. részt (Repülő üzemmód) itt olvashatod el!

26. részt (Laci kontra ÉN) itt olvashatod el!
27. részt (Az emeleten dől el minden) itt olvashatod el!
28. részt (Ráckevei piac) itt olvashatod el!

29. részt (Mit értünk szabadságon) itt olvashatod el!
30. részt (Igen, megérkeztem) itt olvashatod el!

31. részt (Haláli) itt olvashatod el!

32. részt (Nem mindig a méret számít) itt olvashatod el!

33. részt (Felkapjuk a vizet?) itt olvashatod el!

34. részt (A szenvedély öl vagy felemel?) itt olvashatod el! 35. részt (Csicsóka hadművelet avagy NO, AZért) itt olvashatod el!

36. részt (Majd holnap…) itt olvashatod el  

37. részt (A vécé papírtól a felesleges erkély kilépőig) itt olvashatod el!  

38. részt (…de már annyira, hogy robbanásveszély!) itt olvashatod el!

A 39. részt (Az imádni való MAJD és az őrmester MOST) itt olvashatod el!


ÉN leveszem a kalapom
Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

 

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds