Kitiltott személy (4.) Mara a szénakazalban

Úgy látszik, most ezt gyakorlom: miképpen tudok eltűnni a nagy semmiben. A nihilben hogy tudok asszimilálódni. Csodálatos!!!

Most meg nem kívánatos személy lettem a Facebook-on, mert egy olyan videót osztottam meg, ahol a láttatás eszköze egy meztelen női test. Jézus Mária! Biztos emlékeztek, nemrégen meg más miatt voltam letiltva!

A kérdéses persona bűvésznő, aki a saját, meztelen testét használta fel arra, hogy igen elmés bűvészkedését végrehajtsa. (Érthető, hiszen ez volt kéznél.) Egyszerűen mesterien volt felépítve a produkció.

Élvezetes, nem pornó. Ahogy megnéztem, rögtön felébredtem. Szerintem biztos, hogy a férfi Facebook ismerőseim úgyszintén. Két Facebook csoportban osztottam meg, s láttam, hogy perceken belül nagy lájkoló tábor alakult ki ezen anyag körül.

No! Elégedettség töltött el, hogy örömet tudtam hétfőn szerezni kedves ismerős ismeretlenjeimnek, erre látom, hogy nem tudok felmenni az oldalamra.

Szóval nekem annyi. Nem létezem!!! Ezt az állapotot gyakorlom.

Konkrétan a Föld keletkezése előtti időszakot. Eléggé izgalmas. Az is nagyon izgalmas volt, amikor kb. egy hónappal ezelőtt egy – talán – arab vagy török ürge feljelentkezett az oldalamra. Pár héttel később már kérte, hogy adjam meg a telefonszámom. Felmegyek az oldalára nagy gyanútlanul. És mit látok???

Talált! Süllyedt! Kissé meglepett azért a dolog! Tömény pornó videók az ürge oldalán. Semmi kétséget nem hagyott az oldalából kiindulva, milyen szándék vezérelte ezt a derék, komoly ábrázatú férfit. Csak és kizárólag pornó filmek sorakoztak végeláthatatlan sorban. Tehát nem azokban a napokban kezdte pályafutását ez a férfi.

Őt bezzeg nem tiltották le, én viszont kénytelen voltam felhívni a figyelmét a Facebook-nak. Engem viszont, aki egészen véletlenül művészetpárti vagyok, értéket képviselek írásaimmal, engem meg letiltanak.

Így kell ezt csinálni!

Tehát, ha most valaki keresne a Facebook-on, egészen tuti, hogy engem meg nem találna, mert most én vagyok a tű a szénakazalban.

 

 

Ha mégis olyan ingerenciája lenne valakinek, hogy a blogom lankáin szeretne egy kicsit barangolni, megteheti!

Milyen jó, hogy férfiből van az én drága szponzorom, Fajta Viktor! 

Ugyanis ma hajnalban felmentünk az én oldalamra, ahol a kitiltás éktelenkedett – képmegosztással. (Mindig csodálattal adózom az ilyen technikai nyalánkságoknak, hogy ő onnan, Vietnámból bele lát az én „lapomba”.) És öt perc sem kellett, már azon az oldalon jártunk, ahol a Facebook felsorakoztatta azokat a képeket, amiket eddig kitettem. Kérdés: tartalmaznak-e meztelenséget ezek a fotók? Erősen koncentráltam! Majd merészen elhatároztam, hogy behúzom azt a választ: NEM! 

Remélem, nem veszik azt is meztelenségnek, hogy teljesen meztelenre vetkőzöm ELŐTTETEK, amikor tiszta, pöre lélekkel írom a tök sületlen dumáimat.

Az eddigi kitiltások sora itt olvasható el:

1. részt Nem hittem volna itt olvashatod el!

A 2. részt Nem megyek haza itt olvasható el!

A 3. részt Mara, maga normális? itt olvasható el!

Az 5. részt Hurrá, akkor nyaralunk! itt olvashatod el!

A 6. részt A csatorna nem létezik itt olvashatod el!

A 7. részt Sok lúd disznót győz! itt olvashatod el!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, tedd! S utána tedd a kezedet a szívedre…

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds