Milyen a jó szex?

Ezek a férfiak!

Az elején zavar, hogy nem frissen zuhanyoztál le, és azon agyalsz, mikor a test a testhez ér, és az áramütés a simogatáson keresztül átjár, hogy miért?

A reggeli zuhanyzás már régen volt a kora délutánhoz képest. Ám ha elérsz egy bizonyos ponthoz, ahol már nem számít, hogy frissen mosdottál-e, akkor az önkontroll már rég elhagyott.

Elhagyott, és helyette megkaptad azt, amire vágytál. Na, nem! Ez nem az ágytál. Ez a tömény élvezet, ahol nem számítana az sem, ha rozoga Jóska, kedvenc öreg barátod tűnne fel a küszöbön.

 

 

Mint ahogy ez egy-kétszer meg is történt. Elmagyaráztam neki pedig többször lassan, türelmesen, hogy dél és négy óra között ne jöjjön vendégségbe.

Minden hiába. Ő mindig vagy akkor bukkan fel, amikor éppen ebédhez ülünk, vagy akkor csoszog be, amikor éppen csattogok le az emeletről meztelen talpakkal, vagy akkor, amikor éppen készülődünk a testnedv-cseréhez.

Így aztán védekezésül bezárjuk a házunk ajtaját, hogy még csak véletlenül se állítson be, amennyiben a jelenléte nem alkalmas.

kulcs a zsebben átméret.

A régi időkből, amikor még Laci dolgozott, oda adott neki egy kapu kulcsot Jóskának, hogy néha átnézzen a telkünkre, minden rendben van-e. Így ez a kulcs a nadrágja zsebében lapul, hogy legalább a kapun be tudjon jutni, ha a házba nem is.

Egyszer elszólta magát:

– Te, Jóska, mondtam már neked, hogy 4-ig ne gyere hozzánk, mert akkor pihenünk például.

– Igen, tudom, ezért jövök hozzátok.

És valahogy olyan arckifejezése volt, mint amikor valaki féltékeny a másikra.

Ezek a férfiak?!

 

Más, egészen más:

Sokan nem értik, miért blogolnak egyesek, pld. én. Minimum két dolog vezérel, egyrészt mert imádok közölni, másrészt az online marketing a pénzszerzés egyik igen speciális eszköze. Ha nem figyelek oda, még végül megtanulom, hogy lehet az interneten pénzt “csinálni”.

Akit érdekli egy új, egy ütős megoldás, iratkozzon fel az ingyenes hírlevelemre, vegye fel a kapcsolatot velem, és had szóljon!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, tedd! S utána tedd a kezedet a szívedre…

Telefon számom: 06-20-9287-353

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük