Szerintem egyesek ráismernek majd magukra, vagy pedig azt fogják félhangosan mondani, miután elolvasták alábbi szösszenetemet: „Hogy ezek milyen lükék!”
Kategória: Simonék félrebeszélnek
Manapság a stresszhelyzetek sorban, egymás után, sőt, egymást keresztezve találnak meg bennünket. Dúskálunk belőlük, túlkínálatot tapasztalunk. Hogy mit lehet tenni ezen nyomasztó érzés ellen? Tudd, ha nem teszel semmit sem, akkor az önsajnálat egyre nagyobb mértékben kerít hatalmába. Tehát ne késlekedj! Cselekedj!
Elhatároztam, hogy a „vázlataimat” végig nézem, és elcsodálkoztam, miért nem adtam már közkinccsé. Tehát nem késlekedem: csak át kell állítanunk agytekervényeinket, és megváltozik a világ körülöttünk.
Örökös fejlődési spirálban vagyunk, míg a halál szele alaposan meg nem csap. Ne rezeljetek be, ennél vidámabb dolgokról beszélek blogomban.
Köszönöm a sok jó kívánságot, amelyeket a Facebook idővonalamra és messengerembe küldtetek. Képtelenség mindenre válaszolni, de biztosak lehettek benne, hogy mindent lecsekkoltam. Viszont most az egyszer gyakorlatilag nem válaszoltam egyenként senkinek sem.
Az érvényesülés iskolájába már pár évesen beiratkozunk, és onnan ki nem jövünk, míg hamvainkat szét nem szórják a rónaságon.
Nehéz téma, kemény téma. A keménysége néha pont a puhaságánál fogva igaz. Kérdezhetné bárki, hogy éppen öregségemre hülyülök meg? Ki tudja! Mindentől függetlenül ez a téma tetszeni fog nektek.
A vonat ablakán kibámulva, nézni az elfutó fákat, dombokat, a tavaszi színeket – fenséges, és valódi kikapcsolódás. A Gyermekvasút felejthetetlen élmény.
Szerintem most már itt az ideje, hogy saját szakács könyvet hozzak össze. A blogban szereplő csirkecomb variációt még biztos nem találta ki senki sem. Eki is itt bujkál valahol, az a kis csibész!
Nem jó kimenetelű sztori, nem lélektápláló, még csak humor sem lappang a sorok közt, ám a problémát továbbítottam a blogomnak. Ennél többet nem tehetek.
