Mennyire szólhatunk bele a másik életébe még akkor is, ha a legjobb szándékkal is tesszük mindazt?
Kategória: Simonék félrebeszélnek
Bekövetkezett, amire álmomban sem gondoltam. Poci már nincs többé…
Egyszer csak dudált a csomagszállító. Pénzem meg nem volt – legalább is azt hittem, mert bele sem néztem a pénztárcámba.
Ügettem hátra a nyári konyha irányába, ahol Laci valamit piszmogott az örök limlomok között.
Olyan nincs, hogy Te csak szép nyugodtan élsz a Te kis kuckódban, és nem történik semmi. Mindig változik a kép!
A reggel álmosan indult vagy pedig én éreztem magam álmosnak. Rögtön kinyílt azonban a szemem, amikor feleszméltem a drámai valóságra: este a mikróban hagytam a bedagasztott gluténmentes kenyér masszát.
Megint rinyál az öreglány! – gondoljátok, és igazatok van. Már többször jeleztem, karcoltam ezt a témát, de csak maximum forgácsok pattogtak körülöttem, és a szemembe pattanva éktelen fájdalmat okoztak szívemben.
Biztos ismerős lesz a szitu, mivel ez egy tipikus téma minden családban, amikor „csak” a megváltoztathatatlant nem vesszük figyelembe. Ha bármi történik körülöttünk, az egyet jelent: benne vagyunk az életben. Amennyiben vígasztal bárkit is: a sírban semmi érdemleges nem történik velünk.
Milyen érdekes: ami finom, igen gyanúsnak is kell, hogy legyen! Szinte biztos, hogy kárt is okozhat hosszú távon nekünk.
Mi lesz ebből a gyerekből, ha már most is olyan, mint egy igazi zsarnok, pedig még csak négy éves! Fiú unokám, a 4,5 éves Eki nem panaszkodhat, mert a család krónikása – vagyis én – megéneklem összes csintalanságát, amelyek fenn maradnak az utókornak.
Hogy mik derülnek ki ebben az év utolsó bejegyzésében!
