Tudom, hogy néha egy Marából is sok van, de mi lenne, ha megkétszerezném magamat? Világgá futna a Ráckeve eme, Becse-határos lakóssága.
Egyszer csak dudált a csomagszállító. Pénzem meg nem volt – legalább is azt hittem, mert bele sem néztem a pénztárcámba.
Ügettem hátra a nyári konyha irányába, ahol Laci valamit piszmogott az örök limlom birodalom között, amely kacatok a helyiség minden irányában fellelhetők voltak. Persze én sem maradtam le felesleges cuccaimat illetően. Leperkáltam a pénzt, és boldogan jöttem a csomaggal befelé a házba.
- El kezdett megint rángani a szemem az idegességtől, amikor ilyen hülyeségre kértél pénzt -, mondta keményen uram.
- Neked csak ne repkedjen a szemed. Inkább gondolj arra, hogy hány évfordulót – születésnap, névnap, karácsony stb. – úsztál meg azzal, hogy még a házasságunk legelején leszögeztem: nekem ne vegyél virágot. Minek is kellene drága növény, amely hamar elhervad, és látványuktól az elmúlás jut eszembe, ergo bánatos leszek? Számolj csak utána! Kb. 49 év van a hátunk mögött, ez alatt az idő alatt hány forintot adtál volna ki virágra? Szóval ezért ne repkedjen a szemed. Egyébként is az a pénz, amit oda adtál a szállítónak, az nem a tiéd, az közös. Minden közös, pláne 50 év után. A nőknek csak dolgozni van joguk látástól Mikulásig? – itt egy kicsit vijjogó vércsévé változott a hangom. – A mai kor asszonyai már másképp gondolkodnak – persze nem mondom, hogy mindenben igazuk van. Én köztes nőnek számítok, mert még a rézkorban – rézüstök korában – születtem, de már az atomizált, mindenféle félrevezetett divatőrületekkel megkergített nőket is képviselem. Ezt a rézkort jellemzi, hogy férjem rézből készült – csodálatos formájú – pálinkafőzőt kapott jó pár évvel ezelőtt, amit már csak teszünk-veszünk. Vagy már el is adtuk
Ezt az ominózus macska-várat hozta a csomagszállító, amit végül is nem a nagy macskák lakták be, hanem Joci, a legkisebb kandúr macska:
Tehát enyhén szólva is ideges lett az uram, hiszen a kérdéses terméket nyilvánvalóan teljesen feleslegesnek ítélte. Ez alatt az ötven év alatt azonban soha nem szóltam neki, nem kritizáltam, hogy miért vesz ezt vagy azt. Soha!
Végül is ez a kis szőrmelléki macska bitorolja a kérdéses macska-várat. Ebben a blogomban írok Jociról – végül is ezt a nevet véglegesítettük párommal -, aki még a blogomban Sutyiként szerepel: Simonék félrebeszélnek (130.) Sutyi, a kis kandúr mindent visz!
Természetesnek tartottam, hogy nem vétózom meg a másik akaratát. Nyilván azért vette az autót – motor helyett -, mert arra volt szüksége. Én teljesen feleslegesnek tartottam még a 70-es években az autót. Szerettem motoron ülni utasként. Természetesen nem maradtam ott egész életemben, már csak azért sem, mert Laci eladta a kétkerekű, bőrüléses, kényelmes, finom rugózású motort. Sok mindenen keresztül mentem, mire személyemre vonatkozó értékítéletem megváltozott, és úgy gondoltam: vagyok olyan értékes ember, mint bárki – legyen az férfi vagy nő. Tehát közel a 70 évhez megérdemlem, hogy ne csak dolgozzam, mint egy igavonó barom.
És ehhez a témakörhöz kapcsolódik szorosan, amikor azt mondta nekem uram és parancsolóm, Laci pár nappal ezelőtt, hogy egyre jobban „sárkányosodom”.
- Hogy érted? – Egy kis szünet után így folytatom: Ja, hogy már nem hagyom magamat, már szót emelek az érdekeimért, mert megint bele akarsz taposni a betonba? Az lehetséges.
Igaz, hogy egy kissé keményen fejeztem be a blogomat, de kérem nő társaimat, hogy 60-an túl ne akarjanak minden áron folyamatosan bizonyítani, mennyire bírják a munkát, és magukat is túlszárnyalják. Inkább hagyjanak időt a semmittevésre is és hogy más is hozzá férjen a dolgok végzéséhez. Legalább néha!
Mondom én, a sztahanovisták gyöngye: he-he-he.
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
