Simonék félrebeszélnek (115.) Amikor a melós nem áll a kapunkban, csikkel a szája csücskében

Először úgy gondoltam, hogy visszamegyek az őskorba, közel három évvel ez előtti időszakra, hogyan alakultam át, hogyan fejlődtem gyors ütemben és hogyan lettem biztos a dolgomban. A belső biztonság megszerzésének pedig az a hozadéka, hogy nem tudnak könnyedén átejteni, rettegésben tartani és naponta valami kreált szemétséggel kiszúrni a szemem, hogy félelemtől eltorzult arccal sunnyogjak a fal mellett.

Hogyan lehet megszerezni a belső biztonságot? Ez egy jó kérdés. Háromféleképpen – vagy akár sokféle módon is, csak rajtatokon múlik: tájékozódunk különböző forrásból, beszélgetünk minél több ember társunkkal, másrészt hasonszőrűekkel kell felvenni a kapcsolatot. Ez is fontos, mert önmagunkban, másoktól elszakítva nem vagyunk elemünkben.

Mostanában azon gondolkodtam például, hogy mi van akkor, ha az internetet megszüntetik, amely – lássuk be – sokunk kapcsolattartásához szinte elengedhetetlen szolgáltatás. Lehetséges, hogy időlegesen megteszik, de már az én fajtámat nem tudnák kétségbe ejteni, mert a belső védelmi rendszerem nem engedné a pánik eluralkodását.

Bevallom, sokat bújtam a netet, az információk után kutattam hosszú hónapokon át, napjainkig bezáróan. Láttam már az elején, valami irtóra nem stimmel, ugyanis amikor valamit annyira erőltetnek ránk (szigorúan a mi érdekünkben!!!), annál gyanúsabb dolog nem létezik a világon. Viszont az a tény, hogy minden áron ránk akarják  kényszeríteni akaratukat a politikusok – egészségügyi szakembert játszva -, ez valahogy nem mindenkinek jött át, vagyis nem kaptak szagot ember társaink zöme.

Tehát szövetségre lépünk magunkkal és másokkal. Mekkora nagy szövetség, hogy pld. nem gáncsoljuk saját magunkat mindenféle abnormalitással? Ha kitűzzük célként, biztosak lehetünk abban, hogy rá fogunk találni arra a csoportra, ahol jól érezzük magunkat, és tudjuk, egy folytonosan, felfelé haladó fejlődési spirálra csatlakozunk. (Csak ne, hogy bepörögjünk!)

Ha nem is pont ilyenhez, de azért jól mutat a szavak tengerében:

Példának okáért: amíg úgy éreztem, hogy közel s távol hottentottának néztek az ismerőseim, a családtagokat is beleértve, nem éreztem magam túl jól a bőrömben, de ettől még nem akartam beállni a sorba, hogy valami bizonytalan eredetű löttyel legyek “gazdagabb” és ez által trendi legyek én is, mint a nagy többség. Gyakorlatilag arra az emberre mondják rá, hogy “konteós”, aki használja az eszét, tehát eme jelző bóknak számít. Ők azok, akiket irtóra érdekel a “miért” és a “hogyan”, valamint a “kicsodák”. A többiek simán elfogadják a média által tálalt, maguknak ellent mondó, messziről bűzlő hazugság moslékot.

 

 

Sicc! Már megint milyen területre tévedt a kezem a billentyűket verve. Sicc és még 1x sicc!

Tehát elmondom, hogy a tehetetlenség érzését minél előbb száműznünk kell szívünkből, amit egyedül cselekvéssel tudjuk realizálni. Ezen gondolat jegyében, a “véletlenek” összjátékának megfelelően kertemet kissé átalakítottam, a tehetetlenségi erőmet legyőzve. Tudom, elméleti síkon nem volt nagy kunszt, de amikor harcoltam minden egyes négyzetméterért, hogy kitisztítsam a talajt és zöldségtermesztésre alkalmassá tegyem azt, már teljesítménynek számított a javából! Jó pár kilogram gyümölccsel és zöldséggel, valamint tapasztalatokkal – amelyeket majd jövőre fel fogok használni – lettünk gazdagabbak Lacival.

Tehát a konyhakertem bővítése is megadta az alaphangot, hogy rajtam sok minden múlik. Nem vagyok másnak kiszolgáltatva. Igen: ez egy igen fontos megállapítás! Bár a nyári, másfél hónapos londoni tartózkodásom és a hatalmas nagy szárazság kissé visszavetette a növényeket, de párom itthon megállta a helyét. (Az idei blog-termésből kedvcsinálónak, mit is tapasztaltam Angliában: címe: Londoni tévelygések (87.) Hát, nem belecsöppentünk egy pride felvonulásba Brightonban?)

Mindenki szereti szépíteni környezetét, így sokat törtem a fejem, hogy  a ház mellett futó beton járda lapokat – amelyek tele vannak töredezett részekkel – hogyan hozassuk rendbe. Melós nem vállalkozik rá, majd, valamikor… Ha mégis igent mondana, akkor horror összegért. Tehát ezt a variációt elvetettük.

Viszont kiagyaltam valamit, és ettől a kreatív ötlettől meg is nyugodtam, amely az alábbi: nem növelem az építési törmeléket, hogy feltörjék az eléggé elhasználódott betont.

“Kiegészítem” inkább a töredezett járdaszegélyt, és előnyt kreálok a hátrányból. A videón látható, hogy a kövirózsa a megoldás kulcsa. Tehát azzal főzzünk, amink van. Így nem kell úgy éreznünk, amikor a melósok megjelennek cigivel a szájukban a kertkapuban, hogy mindennek vége. Egy ilyen megpróbáltatásról szól az alábbi  blogom, amikor az irányítás teljesen kicsúszik a kezünkből: Simonék félrebeszélnek (46.) Út a házhoz vezet.

Hogy mennyire sok múlik a hozzáállásunkon, a beköszöntő fotó is mutatja. Egy elégedett háziasszonyt láthattok, aki valóban majd kidurran az büszkeségtől, az önbecsüléstől, mert 1,25 gramm lisztből két, csodálatosan kinéző, finom kenyeret sütött barátnője által vásárolt sütőben. (Mindig történnek velünk csodák. Ilyen csodáról írtam ebben a blogomban: Simonék félrebeszélnek (89.) Bikka Manó meglepi ajándéka – még karácsony előtt.) Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek ilyen szuper kenyeret sütni. Na, és mi hozta ki belőlem a pék-tündérséget? Pofátlanságnak tartom, hogy a kenyér ára csak megy felfelé a csillagos égig.

Szóval mindenkinek javaslom melegen, hogy rejtett tartalékait fedezze fel, és azt, hogy igazi meglepetéseket okozzon környezetének és magának az új talentumainak felszínre hozásával.

Jó pihenést mindenkinek:

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük