Murisnak tartom, hogy miközben tele vagyok optimista felhanggal, azért mindig kiderül, hogy valami nem stimmel. Nem baj!
Hétfőre virradóan hajnal fél egykor Popi nagy üvöltésére ébredtem fel. Rögtön vége lett a nyugalmamnak. Sosem szokott ilyet tenni ez a kutya… Gondolom, valamilyen állat közelségét érzékelte a házőrző ebünk. Már elaludni nem nagyon sikerült, úgy hogy a számítógéphez ültem. Két óra múlva sikerült csak elaludnom megint.
Viszont Hétfő reggel már 6-kor fel kellett pattannom, hiszen busszal mentem fel Pestre. Utálom, ha korán kell útra kelnem, de nem volt mese, 10-kor egy előadás kezdődik. Dobos Tündivel már 3/4 10-kor az épület előtt találkoztunk.
Mindketten nyomulunk az épületbe elszántan, ám az előadásnak se híre, se hamva. Kiderült, hogy ma nincs semmiféle előadás, amire mind a ketten annyira fentük a fogunkat. Direkt nem mondom, milyen témájú, mert nem akarom fájdítani a szívem. Kiderült, hogy vasárnap már lezajlott, de nélkülünk.
Tündének sem tűnt fel, hogy hétfőn már 17. volt, és nem 16, pedig elküldtem neki is a meghívót. (A két szélütött!) Ebben a történelmi pillanatban elhatároztuk, hogy a gyönyörű, lelket melengető napsütésben kiülünk egy hotel teraszára, a Duna-partra kávézni. Ennyit már csak megérdemlünk – sikertelenségünket ellensúlyozva. Mondhatom, a környezet abszolúte stimmelt: a kávé íze, a vég nélküli beszélgetés, a napsütés, a Duna látványa, illetve mögöttünk a budai parton a Vár méltóságos körvonalai.
- Menjünk fel a Várba! -, adtam ki a jelszót. Csak még azt nem mondtam: „Utánam!”
Na, persze a Lánc-hidat felújítják, és pont most, amikor igénybe szeretnénk venni. Ez pedig nem gyakran fordulna elő! Tehát kerülnünk kell a Szabadság-híd irányába. Nem baj, ráérünk, beszélgetünk közben, figyeljük a körülöttünk kavargó embereket, és természetesen fotókat készítünk. Akár elektromos rollerre is kaphatnánk, de nem, erre sosem vetemednénk:
Hétfő délelőtt megkezdték áldásos tevékenységüket az egészségünket védő repülőgépek (valószínűleg NATO repcsik), amelyek csodás formákat varázsoltak fel a kék égre. Ezt és ehhez hasonló mintázatokat láthattunk – igaz, már egészen megszoktuk – a Gellért-hegy felett:
Igen, jól látjátok! A várhoz vezető, elég fárasztó lépcsős utat végig szegélyező lámpák világítottak délután 1 órakor, mintha leszállt volna már az est. Most egy kicsit összezavart a városvezetés bennünket. Nem arról van szó, hogy nincs elég energia, és irtóra spórolni kell a világítással is?
Igaz, már tudósítottalak benneteket az UNESCO által nyilvántartott világörökség egyik csodálatos épületegyüttesében, a Várban tett látogatásomról, de tudjátok jól, hogy megunhatatlan téma, mindig új és újabb arcát mutatja nekünk. Miközben Budapest legimpozánsabb kerületébe iparkodtunk, bőven volt módunk fotókat készíteni egymásról, ami mindig szórakoztat bennünket:
A Belvárosban:
A váratlan kalandoknál nincs édesebb, mert teljesen véletlenül bukkantunk a Koller Galériára, amely a Mátyás templomtól két percnyire található.
Még mielőtt el nem felejtem, mókás, hogy már annyiszor láttam a templomot, de csak most tűnt fel nekem: a sok torony közül egyetlen egy szén-fekete színű. Hogy nem vettem eddig észre? Nem érdekes?
Ezt a fotót pár héttel később készítettem, de ekkor igen borongós időt fogtunk ki, viszont itt jobban látható a fekete torony:
És azt is meg kell állapítanom, hogy már a templom előterébe sem engednek be, hogy egy kicsit bekémleljünk a bejáraton a templom belsejébe, mert már az is pénzbe kerül. Ez egy kissé lankasztó, hogy a templomot teljesen bevételi forrássá tették… Hol van itt az Isten háza?
Ilyen csodálatos környezetben, a Mátyás-templom tövében, minden bizonytalanság elpárolog, és a válasz egyértelmű: IGEN!
Most pedig lépjünk be a Koller Galériába, amely Amerigo Tot szobrász művész műterem-háza volt két évig. Ez a három emeletes épület tele van izgalmas részlettel, amely részletek elsősorban a legkülönfélébb alkotásokat jelentik, na és az építészeti megoldások is megdobogtatják az ember szívét. Mint egy kis elvarázsolt kastély, amely tutira kitisztítja a látásmódodat, elfeledteti a külvilág hamisságát, az egyre jobban hemzsegő, bennünket egyre jobban gúzsba kötő, silány, csúszómászó, életellenes intézkedéseket. Úgy gondolom, hogy mindenféleképpen érdemes több órát is szánni erre a galériára, amely látogatás ráadásul ingyenes.
Kitekintés a 2. emelet ablakából a belső udvarra:
Lehet-e videón keresztül érzékeltetni bármit is (emberi alkotásokat) úgy, hogy átjöjjön annak a műnek a szellemisége? Szerintem dőreség ilyet remélni. Ezért is kap el a harctéri idegesség, amikor minden sejtemmel érzékelem, micsoda élvezetes helyre sodort a szél, és közben a tudósítással kapcsolatos önkéntességem is dolgozik bennem, tehát képeket, videókat készítek. Persze el lehet képzelni, hogy egyszerre fürödni a látványban és anyagot gyűjteni a látottakról fizikai képtelenség. Olyan, mintha szeretkezés közben zenét komponálnánk.
Látnivaló bőséges:
Üvegfestészet mesterfokon:
Hoppá! Egy Szász Endre műremek is ránk kacsint!!!
Igazi kis elvarázsolt kert gyönyörű műalkotásokkal:
Nincs mese, muszáj lesz még visszajönni!
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
