Simonék félrebeszélnek (124.) Húsvéti csendélet Ekivel avagy mi van az almaecetes rántott csirkecombbal?

Szerintem most már itt az ideje, hogy saját szakács könyvet hozzak össze. A blogban szereplő csirkecomb variációt még biztos nem találta ki senki sem. De azért ne feledjük el, amikor az ember sok mindent szeretne közölni lehetőleg minél rövidebben, akkor esünk bele a pocsolyába, mert rá kell jönni közben, hogy lehetetlen. Nem baj! Én megpróbáltam.

Megkaptam idén a második Eki általi kiképzést. Az első Eki beavatás blog címe: Simonék félrebeszélnek (111.) Eki – NEM SZABAD! Úgy gondoltam, hogy már sokkal jobban bírom a gyűrődést, hiszen a múltkoriból tanulva már sokkal jobban fogom Ekivel az akadályokat venni.

Na, ja!

Viszont Eki is fejlesztette idegborzoló képességeit. Halad a korral. Míg mi, Lacival inkább próbáljuk túlélni az eseményeket..

  • Jöttem, láttam, győztem! -, ezt Eki mondhatta 2022. április 14-én, miután 22 órakor végre elcsendesült, és számba vette azokat a jeleneteket, amikor a hajunk testületileg az égnek állt a méregtől.

Előtte persze sok minden történt, pld. délután 5 körül megjelentek dübörögve hatalmas traktorok. Eki szemének fel kellett volna csillannia, de nem. Semmi reagálás, amikor elmentünk a szokásos délutáni sétával Popival, nem akart jönni. És mi, Danival láttuk, hogy a határban szánt az egyik traktor.

  • Nem nagyon szokott Londonban ilyet látni Eki, szólj már neki, hátha most már jön -, bíztattam fiamat, aki sikerrel járt. Viszont mégis csak visszament a házba unokám. Mindezt azért tette, mert látta, mennyire jó bulinak tartjuk a traktort. Nem, most ő abban a korszakában van, amikor mindent ellenez, amiért mi lelkesedünk. Lehetséges, hogy titokban a magyar ellenzéket tanulmányozza Londonban? Az a lényeg, hogy ellenkezzen még akkor is, ha ez neki egyébként teljesen öngól.

Eki a dackorszakba lépett, éppen mikor meglátogatta őseik hazáját, Magyarországot, illetve nagy szüleinek háza küszöbét átlépte. Ekkor ugyanis teljesen világossá vált küldetésének kristálytiszta erezete: nem elég bosszantani a másikat, de meglepetés erejével is élni kell.

Szép időre virradtunk a a mai nappal, tele öntudattal, életkedvvel. Megyünk a játszótérre, a szabad strandra. Itt még csak elvoltunk, ám valamiképpen Eki kérésére a becsei játszótérre is elmentünk egy kis száraz homokot szórni, és felpattanni az ott hagyott műanyag motorra.

 

 

Helyszín: Szigetbecse

(Csak magyarázatképpen mondom, hogy egy napot mesélek el, amely hol a ráckevei szabadstrandon, hol Szigetbecsén, hol pedig otthoni színekben pompázik. Persze ez nem jelenti azt, hogy más nap eseményeit is be nem toldanám.)

Most egy kicsit “bele kóstolunk” a ráckevei szabadstrandon begyűjtött élmény anyagába, amely – mint mindig – nem törekszik teljességre:

 

Az ebédnél nem volt semmi gond, egyszerűsítettük, mert nem lett volna időm a betervezett rántott csirkét elkészíteni. Maradt még egy kis csirkeleves, ezt ette Kriszta és Eki, valamint Laci. A medvehagyma levesre pedig ketten jelentkeztünk: Dani és jó magam.

  • Estére megcsinálom a rántott húst édes burgonyával, nyers cékla salátát melléje -, ígértem Krisztának.

Eki egész délután programokkal látott el bennünket, mintha a budai Várban lettünk volna, ahol különböző kézműves foglalkozásokat lehet látogatni. Mindez nálunk csak annyi különbséggel, hogy a négy felnőtt négyfelé futott, míg Eki közben leverte a tévészabályozót, mind e közben elment az internet. Egy áramkör kikapcsolódott, mint a túlhízott embernek az ing gombja lepattan és kiszakad a gatyájának az ülepe a legkényesebb pillanatban.

Ezt a fotót akkor készítettem, amikor mentünk a piacra. Már régóta bántja a csőrömet a látvány: a fűzfa csemetét kivágták, mert a most épülő csili-vili házból – amennyiben megnőne a fűzfa – nem lenne kilátás a hajókikötőre és a vízre: 

 

 

A leendő épület lakói – mely épület rengeteg betont, üveget és egyéb csalafinta építőanyagokat tartalmaz – szeretnék a kis-Duna partját a saját igényeiknek megfelelően kialakítani. Tehát ne legyen semmilyen fa a parton, amely a kilátást akadályozná:

 

 

Ennek az épületnek, a Tűztoronynak – mely felújításra vár – most elég hányatott sorsa van, tudomásom szerint, ez még a jövő zenéje:

 

 

Útközben, abszolúte festmény-szerű ez a kis részlet:

 

 

Csapjunk bele a konyhai műveletekbe: Sütöttem a tepsiben a bepanírozott, piacon vett, guszta és aránylag hatalmas csirke combokat, de rájöttem, hogy nincs elég olajam, ekkor benyúltam a szekrénybe, és a flakonból egy adagot bele öntöttem a nyeles tepsibe. Egyszer csak érzem a tepsiből kifelé áramló almaecet szagát. Igen, összetévesztettem az olaj és az almaecet flakonját – egyformák teljesen -, amelynek következtében akár kétségbe is eshettem volna, de ekkor arra gondoltam, édes Istenem, Kriszta – 5. hónapban levő kis bébijével – várja a kaját, és majd éhen hal. Tehát nincs módomban kényeskedni, összeomolni.

Szép, óvatosan kiosontam a tepsivel, Laci szerencsére a tévét leste, így nem vette észre, hogy miben settenkedem. Ekkor – hogy sikerült kivédenem férjem esetleges támadását – újból neki futottam az olaj adagolásának. Pár perc múlva látom, hogy csak nem öntöttem elég olajat a tepsibe, és hozzá öntöttem még egy jó adagot. De ekkor konstatáltam igen szomorúan, hogy megint ecetet öntöttem olaj helyett. Ekkor megint kiosontam a nyeles tepsivel a komposzthoz, és kiöntöttem.

Nem voltam boldog!

Meg kell jegyeznem és mindezt aláhúzva, hogy állandó koncentrálás közben – és a megváltozott erőviszonyok következtében – képtelen voltam megfigyelni, hogy ecet vagy olaj. Nem mindegy!

“Végül is most már ideje lenne megsütnöm a húst, mert Kriszta lefordul a székről!” -, gondoltam.

És igen, ekkor volt, hogy az áram egy része kereket oldott, a feszültség nőtt, a macskák már nem is mertek bejönni a házba, Popi kutyánk pedig türelmesen várta a nyári konyha előtt, hogy végre  megkapja a kajáját szokásos időben. (Az elmúlt napokban hiába várta.) Egyedül Poci, a nagy szőrű macskám nem esett soha kétségbe, ő tökéletesen tud alkalmazkodni a legrozzantabb eseményekhez is. A többi macskám, ahogy testközelben észleli Ekit, már kereket is oldanak, ki merre lát.

 

Természetesen nem mindig rikoltoztunk magunkból kikelve, amint látható: egy kis lazítás, semmittevés is kijárt nekünk a kertben:

 

Nem hinné az ember, hogy ennyi viszontagság után – szerencsére senki sem vette észre a kettőzött erejű almaecetes akciót – megkaptam az elismerést:

  • A csirke igen finom. – Ez a dicséret tényleg jól esett.

Az eltörött, hatalmas mázas edényemet ugyan a kuka mélyére rejtettem, de Laci röntgen szeme ott is felfedezte. Nem mert szidni, tudta, hogy ha megteszi, batyuba teszem a hamuba sült pogácsát, és mehet Isten hírével. Épp húsvétkor.

De akkor is meg kell állapítanom, hogy ha békében töltjük az óráinkat egymás mellett, ami igen ritka, el is csodálkozom, tényleg nem cserélték el a kis unokámat?

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük