Egy vallomással tartozom még az elején: imádok a hatalmas repülőgépek közelében tartózkodni. Ilyenkor pár centivel én is megnövök, és tudom, hogy ezen csodálatos monstrumok segítségével újabb kalandokkal gazdagodom. A beköszöntő fotó a londoni Heathrow-i repülőtéren készült. Az optimizmus ott is csillog a szememben.
Még az oda utazáshoz csak annyit, hogy már a repülőgép közelében gyülekezett a „nép”, tehát már csak az utolsó „kenetet” kellett nekünk felvenni, ám Dani fiam kiválasztott volt.
Ez alatt azt kell érteni, hogy amikor otthon, Londonban be akart csekkolni a repülőjegyéhez a neten, nem engedték. Kapott egy utasítást, hogy majd, csak a repülőtéren tudja megtenni személyesen. Ahol is általános kérdéseket tettek fel, majd egy keskeny papírt kapott, ami igazolta, hogy becsekkolt.
Ezt a gifet beszúrtam csak a hecc kedvéért, annyira tetszik. Elnézést, nem tudok teljesen komoly maradni, de azt is mondhatnám – de nem mondom -, hogy ők is kiválasztottak:
Na, az ilyen, keskeny papírokkal rendelkezőket ellenőrző zónába terelték. Részletesen átvizsgálták. Tehát nem bíztak ezek szerint az előző kollégáikba, akik alaposan átvilágítottak bennünket tetőtől talpig. Ez a – nem túl szimpatikus – kiválasztottság szúrópróba jellegű volt, tehát semmilyen gyanús momentum nem kapcsolódott a figyelem középpontjába került egyedekhez.
Csak azért ragozom ezt részletesen, hogy aki mostanában akar Amerikába menni, ne ijedjen meg, ha őt is benevezik egy ilyen kis plussz vizsgálódási akcióba.
A repülőgépen szerencsém volt, mert a hármas ülés szélső helyén foglaltam helyet, tehát ki tudtam nyújtani hosszú lábaimat. És ha ablakon keresztül akartam kukázni, akkor meg a sztyuardeszek egyik ablakát vehettem bérbe a szemlélődésre. Ezért még utólag is nagyon hálás vagyok nekik.
A tíz órás repülőút tulajdonképpen hamar eltelt. Londonból dél körül indultunk, és állandó világosság kísérte utunkat. Belerepültünk az amerikai, délutáni világosságba. A leszállásnál 4 óra körül volt, és még javában világos. Szerintem megspóroltunk egy éjszakát. Ám az ottani átállást – amely 9 órás különbséget jelentett – a sok látvány, izgalmas kaland megkönnyítette.
Tavalyi Las Vegas-i élményeimből egy csokorra való nektek:
1. rész: A Holdra szállás sokkal könnyebb!
2. rész: A kiválasztottak avagy berepültünk a világosságba!
3. rész „Sin City”, a Bűnös Város
4. rész Kitörő vulkán a város közepén
5. rész Paris Hotelen belül
6. rész Két lányt egy csapásra!
7. rész Búcsúzom
8. rész (Utórezgés)
9. rész („Nem bírom ezt a feszültséget!)
10. rész (Greenland felett)
11. rész („Jé, csend van!”)
12. rész (Let’s go to Grand Canyon!)
13. rész (Istentisztelet a Grand Canyonban)
14. (A fejünk felett zúgtak el!)
Simon Mara
marasimo@gmail.com
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, tedd! S utána tedd a kezedet a szívedre…
