Amikor több mint egy órás igen kemény kezelés után bekerül az implantátum a szánkba, hálát adunk a jó Istennek, hogy még létezünk egyáltalán. És amikor a rágásra kerül a sor…
Igen, a rágás nagyon kínos műveletnek számított napokig, hetekig. Tehát az örömforrás fájdalmas élménnyé alakult át. Az ételt sem tudtam eléggé megrágni, az antibiotikumok is megtették a magukét, az emésztésem padlót fogott. A probiotikumok pedig nem sokat értek!
Még azt is meggondoltam, hogy mikor és hogyan igyak.
Csak a gyakorlat mutatja meg igazán, mi az, ami problémát jelenthet a műtétek közben.
El nem fogjátok hinni nekem. A legnagyobb problémám az volt, hogy egy órán keresztül hihetetlen eszközökkel ügyködött a drága doktor úr, aki valóban értette a dolgát. Ez ugyan megnyugtató volt számomra, de a feszültségtől, a kiszolgáltatottságtól nem voltam se holt, sem eleven.
Miközben jó egy órán keresztül kitátom a számat, valamilyen pontra nézek, ami pihentető számomra, lehetőleg valami olyasmire, ami az élettel kapcsolatos. Tehát nem egy foltra a plafonon. Ha lehet egy ablakra, ahonnan természetes fény szüremlik be. Viszont az orvosi lámpa – olyan, mint egy fényszóró, amiket a falakon átmászott rabokra irányítanak – pontosan az ember szemébe világít. Na, ez tudott zavarni.
Az asszisztens nő erre a problémára azt mondta nagyon okosan, hogy csukjam be akkor a szemem. „Viszont az teljesen lehetetlen -, feleltem -, mert akkor még jobban nőne a kiszolgáltatottság érzése.” Erre mondják egyesek: „Bonyolult, bonyolult ez a nő!”
Ezen a problémán sokat méláztam már otthoni berkekben, mikor egyszer csak megoldottnak nyilvánítottam eme kolosszális kérdést. Igen, ha legközelebb megyek, napszemüveget teszek fel kezelés közben, és akkor majd nem fog zavarni a „fényszóró”. Látjátok, ilyen dilis tud lenni az ember.
Nem is tudom, melyik élményem volt a durvább, a ciszta kezelése, ami ugyan kis műtétnek számított, vagy az implantátum beültetése… Ám a ciszta kezelése volt olyan „élménydús”, mint az alsó állkapcsomba beültetett implantátumi hadművelet. Ahogy a doktor úr közvetítette nekem, mint egy focimeccsen a riporter, mit is fog csinálni a következő percekben… Megfagyott bennem a vér. Viszont az volt benne a szép, hogy nem volt lehetőségem meghátrálni. És ez volt a szerencsém.
1. rész (Amikor én még kislány voltam)
2. rész (Az olcsóbb a drágább?)
3. rész (Szökésben a rabok)
4. rész (Oregano olaj – mint antibiotikum)
5. rész (Bocs, rossz ajtón jöttem be!)
marasimo@gmail.com
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
